Neked melyik Peugeot maradt a legemlékezetesebb a mozikból?

Filmes sorozatunk következő szereplője a Peugeot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valószínűleg nincs olyan autómárka, amely nem delegálta még valamelyik modelljét nagyszabású mozifilmbe. Ám néhányan olyan örökzöldekben szerepeltek, amiket talán sosem feledünk. A Peugeot is közéjük tartozik.

Korábban megnéztük, hogy a Toyota és a Lexus milyen modellekkel írta be magát a filmtörténelembe, most folytassuk egy európai márkával. Le merem fogadni, hogy a Peugeot-ról a legtöbben a Taxi filmekre asszociálnak, de biztosan akad, akinek a Columbo sorozat jut eszébe. Mindenképp kitérek majd ezekre, ám kezdjük a távolabbi múltban a listát.
Hirdetés
Peugeot 301 Conduite Intérieure
Hirdetés

A La communale egy lombardiai faluban játszódik az 1935-ös esztendőben, ahol a tanító a településen elsőként vásárol automobilt, habár aggódik, hogyan fogadják majd a helybeliek a döntését. Viszont a bátyja, Henri nem osztja komor nézeteit, és rábeszéli, hogy tanuljanak együtt vezetni. A család együtt vág neki a falunak, ami persze komikus jelenetek láncreakcióját indítja be. Az autó pedig nem más, mint egy Peugeot 301.
Hirdetés
Peugeot 404
A filmtörténet általában a road movie műfajának előfutáraként tekint Jean-Luc Godard alkotására, a francia új hullám alapművére, A bolond Pierrot című filmre. Jean-Paul Belmondo és Anna Karina a két főszereplő, akiknek a karaktereik egy kiábrándult kispolgár, illetve az ő nagy szerelme. A film röviden arról szól, hogy ez a páros hátat fordít a valóságnak, és egy piros Peugeot 404-esben ülve céltalan, önpusztító utazásba kezdenek. A film egyébként alapvetően új technikai megoldásokat is felvonultatott, például az autó mozgását fényváltozásokkal érzékeltették benne, mindezt 1965-ben. Peugeot 204
Hirdetés
A Rózsaszín Párduc a többfelvonásos történetek közé tartozik, ám most az 1978-as Revenge of the Pink Panther (A Rózsaszín Párduc bosszúja) kívánkozik ide. A történet faék egyszerűségű: egy maffiavezérnek azzal kell bizonyítania alkalmasságát, hogy elteszi láb alól Clouseau felügyelőt, aki nyomozati sikereit sokkal inkább szerencséjének, mint tehetségének köszönheti. Az egymást követő merényletek természetesen kudarcba fulladnak. Még úgy sem sikerül megölni a rendőrt, hogy szitává lövik a fehér Peugeot 204-esét Peugeot 403 Cabriolet
Nem Jacques Clouseau az egyetlen rendőr, aki az oroszlános márka autóját használta, hiszen jóval híresebb nála Columbo hadnagy. Az amerikai nyomozó egy ütött-kopott Peugeot 403 kabrió boldog tulajdonosa az először 1968-78 között forgatott, majd tíz évvel később további évadokkal kiegészített krimisorozatban. Peugeot 504
Hirdetés

Az amerikai Jim Jarmusch különleges hangulatú etűdgyűjteménye az Éjszaka a földön című film. A világ öt pontjain, de ugyanabban az időpontban játszódó jeleneteket fűzött össze a rendező, hogy ezen keresztül mutasson be emberi és társadalmi sorsokat, alá- és fölérendelt szerepeket. A párizsi jelenetben látható a Peugeot 504-es. Peugeot 406
A Peugeot 406 két filmben is emlékezeteset alakít. Az egyik a Jean Reno és Robert de Niro nevével fémjelzett Ronin című akciófilm. Cselekménye egy rejtélyes aktatáska körül forog, ám feledhetetlenné az autós üldözéses jelenetek tették, amelyeket a nézők és a szakma egyaránt a filmtörténelem legjobbjai között tart számon, bár Robert de Niro kormánykezelése, illetve viselkedése a vezetőülésben azért képes mosolyt csalni az arcunkra.
Hirdetés

Viszont nincs még egy olyan film, amely olyan erősen összefonódott volna a Peugeot nevével, mint a Taxi. A francia film sorozattá érett az évek során, ám egyértelműen az első része az etalon. A történetet valószínűleg minden autórajongó ismeri, ezért nem is részletezném.

A főszerepben látható 406-os taxi, ami gombnyomásra versenyautóvá alakul, lényegében egy ikonná vált, a popkultúra szerves része.

Blade Runner 2049 Peugeot
Legutóbb a Szárnyas fejvadász folytatásában szerepelt egy Peugeot, ám ez egy a sci-fi műfajhoz méltóan, a valóságtól erősen elrugaszkodott, jövőbeli gépezet. A Ryan Gosling által megformált rendőrtiszt szárnyas ajtós szolgálati autója háromkerekű, ráadásul repülni is képes, míg környezetét a tetőből leválasztható drón segítségével felügyeli. Peugeot 205
Hirdetés

Végül, hogyan is maradhatna ki a hazai sorozatgyártás epikus alakja, a Szomszédok? Magyarország leghíresebb taxisofőrje, Taki bácsi, alias Zenthe Ferenc bár Ladát használt, egy másik karakter számára Peugeot modell vásárlását javasolta. A hatodik évad (1992) végén az ő tanácsára hallgatva vásárolta meg Etus a Mágenheim család részére a Peugeot 205 piros alapmodelljét, 24 havi részletre, 13 százalékos kamatra. Az autó innentől rendszeresen megjelent a teleregényben, ám osztott szereposztásban. A forgatásokon nem mindig ugyanazt a példányt használták, ezért a rendszám sem volt mindig azonos. A vásárláskor CZV-521-esként anyakönyvezett kisautó olykor DBW-949 rendszámmal tűnt fel, néha pedig BJB-431, vagy épp CAR-875 jelzéssel. A lista természetesen nem öleli fel az összes Peugeot modellt, amely megjelent a filmvásznon, úgyhogy a kommentek között nyugodtan írjátok meg, mely filmekben találkoztatok még az oroszlános márkával!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?