Nem a kínai Suzuki SX4, pedig az is lehetne

Résmodell a Chang'an Auto-tól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Keményen megdolgoznak a kínai autógyártók a piac bővülésért. Már résmodelleket is gyártanak, úgymint Chang'an CX20.

Úgy látszik, telítődni kezdett a kínai autópia, annak ellenére, hogy még mindig több mint tíz százalékos növekedést produkál évről évre. Ezért azonban már komolyan megdolgoznak az autógyárak, és nem csak hagyományos lépcsős hátú autókat és kombikat, netán buszlimuzinokat gyártanak, de már ráfanyalodtak a résmodellekre is. Utóbbiak közé tartozik a Chang'an CX20-as, amely egy kisautó méretű, szabadidő-autós vonásokkal rendelkező buszlimuzin. Leginkább a mi SX4-esünkhöz lehet hasonlítani, igaz ahhoz semmi köze nincs annak ellenére, hogy a Chang'an Auto a Suzuki Kínai partnere. A CX20-as 2,45 méteres tengelytávolsággal rendelkezik, utasterében pedig a Honda Jazz variálhatóságát tartották szem előtt. Az egyedüli motor egy 1,3 literes, 86 lóerős négyhengeres, amely csak az Euro 4-es előírásokat tudja, azaz mifelénk nem lesz kapható. Kár, mert annak ellenére, hogy kínai autó, a formája egész emészthetőre sikeredett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?