Nem bírja a meleget a magyar Opel

Dakar: bajban Szalay, formában a Mini

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Dakar-rali harmadik szakasza után még minden magyar induló versenyben van, de akad gondjuk bőséggel.


A negyedik dél-amerikai Dakar-rali harmadik argentin szakaszán San Rafaelből San Juanba, tovább északnak haladt a karaván, a gyorsasági hossza az autósoknak és a kamionosoknak 208, a motorosoknak és a quadosoknak 270 km volt. Az Andokban kalandozó mezőny nem egyszer 3000 méter tengerszint feletti csúcsokat is meg kellett, hogy másszon - a Hummeresek panaszkodtak is az oxigénhiányra, mely gyengítette motorjaikat. Az X-Raid Team ennek szellemében vissza is vágott a keddi kis vereségért, a Mini második részsikerét ezúttal a motorral korábban már diadalmaskodó Roma szállította. A kilencszeres Dakar-legjobb Peterhansel két defektet is begyűjtött a sziklás "úton", az összetettben - egy harmadik All4Racinggel - újfent Holowczyc vezet. A címvédő Al-Attiyah úgy hatodik, hogy alig több mint 6 perc a hátránya, a hozzá hasonlóan nemrég Volkswagennel győztes, most Toyota-pilóta De Villiers is a várakozásoknak megfelelően teljesít.
A Szalay Dakar Team Opel Antarájának újfent melege volt a 40-45 fokos hőségben, de még kitart, ahogy az újonc Sebestyén, Bognár, Toyota Land Cruiser egység, a kamionosoknál meg a Darázsi-féle MAN-csapat is. "Szerintem az a baj, hogy iszonyatos meleg tombol itt Argentínában, ma is volt vagy 45 fok. Csak erre tudok gondolni, mert otthon soha semmi baja sem volt az Antarának, most meg két nap egymás után ugyanaz. A kényszerpihenő után végig kis fokozatban és nagy fordulatszámon autóztunk, hogy kíméljük a gépet, így elértünk a célig" - idézi a dakar.hu a 11. Dakarján induló Szalay Balázst.
A monstrumok harcában ismét Iveco nyerte a szakaszt a kétszeres ralivilágbajnok Biasionnal a volán mögött, de abszolútban a Kamaznál az előny. A motorosoknál a címvédő, s eddig élen álló Coma csöppet elnavigálta magát, s ezt kihasználva az ugyancsak KTM-es Despres átvette a vezetést. A quadosoknál La Fuente visszaesett, a nagy esélyes, egyformán Yamaha szarvába kapaszkodó Patronelli-tesók meg igazolják a papírformát. A szerdai cél Chilecito, a napi szelektív hossza egységesen 326 km - közelítenek a résztvevők Chile, s az Atacama sivatag felé.
A 3. szakasz eredménye, motorosok (élmezőny)
  1. Despres (francia, KTM) 3:48:38 ó
  2. Verhoeven (holland, Sherco) + 8:37 p
  3. Goncalves (portugál, Husqvarna) + 8:39 p


quadosok
  1. Copetti (argentin, Yamaha) 4:47:53 ó
  2. M. Patronelli (argentin, Yamaha) + 5:36 p
  3. Maffei (argentin, Yamaha) + 7:28 p


autósok
  1. Roma, Perin (spanyol, francia, Mini) 2:26:51 ó
  2. Holowczyc, Fortin (lengyel, belga, Mini) + 1:09 p
  3. Al-Attiyah, Cruz (katari, spanyol, Hummer) + 1:29 p

  1. ...83. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 1:26:36 ó
  2. ...121. Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Land Cruiser) + 2:47:20 ó

kamionosok
  1. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, holland, olasz, Iveco) 2:50:53 ó
  2. Ardavicsusz, Kuzmics, Turlubajev (kazah, orosz, kazah, Kamaz) + 1:09 p
  3. Kargyinov, Gyevjatykin, Mokjejev (orosz, Kazmaz) + 2:19 p

  1. ...30. Darázsi, Vörös, Hoffmann (magyar, MAN) + 1:00:48 ó


összetett állás, motorosok (élmezőny)
  1. Despres 7:31:42 ó
  2. Coma (spanyol, KTM) + 10:12 p
  3. Casteau (francia, Yamaha) + 17:16 p


quadosok
  1. A. Patronelli (argentin, Yamaha) 9:32:31 ó
  2. M. Patronelli + 0:55 mp
  3. Maffei + 2:41 p


autósok
  1. Holowczyc, Fortin 5:51:06 ó
  2. Gordon, Campbell (amerikai, Hummer) + 0:54 mp
  3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) + 1:40

  1. ...62. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 3:34:06 ó
  2. ...111. Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Land Cruiser) + 8:33:44 ó


kamionosok
  1. Ardavicsusz, Kuzmics, Turlubajev (kazah, orosz, kazah, Kamaz) 6:47:33 ó
  2. De Rooy, Rodewald, Colsoul (holland, belga, Iveco) + 0:28 p
  3. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, holland, olasz, Iveco) + 1:51 p

  1. 26. Darázsi, Vörös, Hoffmann (magyar, MAN) + 2:47:21 ó

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?