Nem csak a hörcsögök autója az új Kia Soul

Érdemes figyelni rá: itthon az új Kia Soul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon is bemutatkozott a második generációs Kia Soul. Minden szempontból jobb a korábbinál, ára sem rossz, és figyelem, EV is jön belőle!

Hat évvel ezelőtt, 2008-ban olyan modellt hozott a Kia, amit azóta sem sikerült sehova sem beskatulyázni. Kisautó alapú egyterű, hagyományos kisautó, crossover, SUV? Szerintem egyik sem, a Kia Soul maga az egyéniség. Reklámja szerint a hörcsögök autója, a márka pedig most "B SUV" jelzővel illeti, azaz kisautó alapú szabadidő-autónak mondja - úgy, hogy csakis fronthajtással kapható. Legfőbb vetélytársa a Nissan Juke, ami ugye crossover, de említhető az Opel Mokka, a Mini Countryman, a Peugeot 2008, a Renault Captur és akár még a Suzuki S4 S-Cross is a konkurensek között.
Hirdetés
Kívülről úgy lett teljesen új, hogy alapfizimiskája változatlan. Ha egymás mellé tesszük a régit és az újat, akkor természetesen átütő a változás. Minden részlet frissebb, kidolgozottabb. A méretek alig, de kivétel nélkül változtak. Az új Soul a korábbinál 2 cm-rel hosszabb és nagyobb tengelytávolságú, szélessége 1,5 cm-rel nőtt, magassága 1 cm-rel apadt. Pontos méretek alább.
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4140 (+20) 1800 (+15) 1600 (-10) 2570 (+20) 354 (+14)

Műszaki újdonság, hogy a padlólemez immár teljes egészében az aktuális cee'd sorozatéval közös. Kitalálható így, hogy a futómű továbbra is elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, új bekötésekkel, jobb rezgés és zajszigeteléssel. Nőtt a nagyszilárdságú acélelemek aránya - az új Soul torziós merevsége a sajtóanyag szerint 29%-kal nagyobb a korábbinál, s a gyártó azt sem felejti el megjegyezni, hogy az említett acélok miatti szilárdabb vázszerkezeti struktúra miatt az A-oszlopok 20 mm-rel vékonyabbak lehetnek, ez javítja a kilátást, és növeli a biztonságot. Hurrá!
Utasterével nem csak tágasabb, a korábbinál igényesebb is kíván lenni a Soul. Mindkettő sikerülni látszik. Elöl 6 mm-rel nőtt a fejét, 7,5 mm-rel a szélesség, hátul 4 mm-rel több hely jut a lábaknak. Fontosabb, hogy a rövid hazai próba szerint átlagtermettel négy utas kényelmesen, szellősen fér el. Az alig több mint négyméteres kisautóban meglepetés, hogy hátul is teljesen kényelmes az ülés, s az az átlagosnál kevésbé döntött ülőlapja miatt még gyereküléseket is átlagon felüli módon fogadhat - természetesen Isofix csatlakozóval.
Választható egyszínű fekete vagy kéttónusú műszerfal, kárpitból fekete, barna és szürke bőr, valamint szövet áll rendelkezésre. A dekoráció lehet magasfényű kék, piros és narancs betét, és ezt később is tetszés szerint lehet változtatni. A karosszéria 11 színben kérhető, továbbá négy kéttónusú kombináció is elérhető: piros-fekete, piros-fehér, kék-fehér és rendkívül egyedi összhatással vanília-fekete választható - ilyen volt a vezetett példány is. A kerekeknél hét különböző, négy új mintázatú könnyűfém felnit kínál a Kia, a méretskála 16-tól 18 colig terjed, és lehetőség van kontrasztos, vagy éppen a karosszéria színével megegyező festésre is; az alap gumiméret kellemesen ballonos 205/60 R16-os. Feláras opció a "SUV Styling Pack" - zongoralakk fekete betétes lökhárítókkal, a küszöbök és a kerékívek műanyagozásával, fekete tetővel. Később, de még idén további kiegészítők várhatók a személyre szabhatóság fokozása érdekében.
Bár a Soul alapból is igen jól felszerelt (6 légzsákos, ESP-s, elöl-hátul elektromos ablakos és tükrös, távirányítós központi záras), számos egyéb extra (például a műszerblokkban is megjelenő navigáció, tolatókamera, digitális tuner, tempomat, kulcs nélküli nyitás és indítás, nyitható panorámatető, fűthető első és hátsó ülés, valamint kormánykerék, automata reflektor, párhuzamos és merőleges parkolásra is képes parkolóasszisztens) is elérhető hozzá. Egy dolog van, ami nem került át az elődből, ez pedig az annak védjegyeként megismert zenére lüktető LED-es hangszóró. Talán nem fogja hiányolni senki sem.
Motor 1.6 GDI 1.6 CRDI
Hengerűrtartalom (cm3) 1591 1582
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 (automata/6)
Teljesítmény [LE] 132 (6300) 128 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 161 (4850) 260 (1900-2750)
Végsebesség [km/h] 185 (180)* 180 (177)*
Gyorsulás 0-100 km/h 11,0 (11,7)* 11,2 (12,2)*
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 6,5-7,3 (7,6)* 4,8-5,0 (6,0)*
CO2-kibocsátás [g/km] 151-170 (176)* 125-132 (158)*
Saját tömeg [kg] 1212-1371 (1245-1398)* 1308-1463 (1331-1482)*

Hiányt a motorpaletta sem ébreszt, akkor sem, ha mindössze egyetlen benzines és egyetlen dízel választható. Utóbbi természetesen turbós, közös nyomócsöves befecskendezésű, 128 lóerővel és 1900-2750 1/perc között állandó 260 Nm nyomatékkal. Biztosan nagyon jó motor, ám felára ellátmánytól függően 900 000-1 145 000 forint. Ez elképesztően sok, ezért a hazai bemutató rövidke tesztkörére inkább az 1.6 GDI, közvetlen befecskendezéses szívó benzinest kértem el. Ez csendes, sima alapjáratú, kellemes erőszintet adó. Mindkét motorhoz hatsebességes kézi váltó jár, s 300 000 forintért mindkettőhöz kérhető szintén "hatos" automata, ami nagy szó a korábbi generáció négysebességese után. Sokat autózóknak megéri a dízel, a gyári fogyasztási értékek szerint 155 ezer kilométer alatt behozza felárát. Hogy addig se legyen rizikós a használata, azt a Kia egyedülállóan hosszú, 7 év/150 000 kilométeres garanciája szavatolja.
Motor Váltó Felszereltségi szint Ár (Ft) Akciós ár (Ft)
1.6 GDI (132 LE) Manuális (6 fokozatú) LX 4 299 000 3 899 000
Manuális (6 fokozatú) LX Comfort 4 539 000 4 139 000
Manuális (6 fokozatú) EX 5 029 000 4 629 000
Automata (6 fokozatú) LX 4 599 000 4 199 000
Automata (6 fokozatú) LX Comfort 4 839 000 4 439 000
Automata (6 fokozatú) EX 5 329 000 4 929 000
1.6 CRDi (128 LE) Manuális (6 fokozatú) LX Comfort 5 439 000 5 039 000
Manuális (6 fokozatú) EX 5 929 000 5 529 000
Automata (6 fokozatú) LX Comfort 5 739 000 5 339 000
Automata (6 fokozatú) EX 6 229 000 5 829 000

És a Soul nem csak egy jó autó, ára is az, bár a 3 899 000 forintos akciós alapár még légkondi nélküli, a 4 139 000 forintos LX Comfort már fűthető első üléseket, Bluetooth kihangosítót és tolatókamerát is ad - ez már teljesen élhető verzió. Ezzel sikerek előtt állhat a „hagyományos” verzió is, de ami még nagyobb szenzáció lehet majd, az az ősszel debütáló Soul EV. Az B SUV szegmens első villanyautójaként, több mint 200 kilométeres hatótávval, 145 km/órás csúcssebességgel, 110 lóerővel és 285 Nm nyomatékkal. Ha mindez nem lenne elegendő, a legmodernebb akkumulátor-technikával, a konkurensekénél nagyobb (27 kWh) kapacitással és szerényebb tömeggel, a belső égésű motorosokéval egyező utas- és csomagtérrel, s nem utolsó sorban a Kia teljeskörű 7 év/150 000 kilométer, a villanyautók körében pláne rekorder hosszúságú garanciájával. Ennek ára még nem ismerhető, ám ha a Soul többi változatához hasonlóan a konkurencia –például a szerényebb hatótávú Nissan Leaf – ára alá tud menni a Kia, akkor a villanyautó-piacon is komoly esélyekkel indulhat majd a Soul által.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?