Nem csak a külsejére gyúrtak, karosszériáját is megerősítették

Három éves, megújul a Kia Sorento

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Párizsban, hol máshol, debütál, év végén lép piacra a felfrissített, izmosított, takarékosabbá és merevebbé tett Kia Sorento.

Érdekes adatokat közölt a 2009-ben megjelent, második generációs Sorento kapcsán a Kia. A korábbi létraalvázas konstrukciójút önhordó karosszériával leváltó, 7 ülésesként is kapható szabadidő-autó az elmúlt 3 évben 620 ezer példányban kelt el, ami kellő siker a Kia kisautói után úttörő és népszerű modellnek számító, 2002-2009 között 900 ezer példányban elkelt első kiadás után is. A gyáriak szerint, konkrétan Thoma Oh, elnök-helyettes nyilatkozata alapján pedig 2013-ig, azaz a harmadik generáció érkezésééig további 265 ezer példány fog elkelni, s így a márka szegmensbeli piaci részesedése még tovább nőhet majd.
Ennek érdekében a modell robusztusságát és minőségét hangsúlyozó módosításokat és teljesítménynövelést is kap idén ősszel a Sorento. A Kia dizájnerei elsősorban a modell orrát és farát rajzolták át, légellenállási együtthatóját Cd=0,34-re apasztották. Újak a lökhárítók, a hűtőmaszk, a LED menetfényes első lámpák és a hátsó, teljes egészében LED-es világítótestek is. Kiviteltől függően szerepelhet az új, 10 küllős alufelni, mely az oldalnézetet hivatott feldobni. Szintén új opció a kétrészes, de közös, elektromosan behúzható rolójú panorámatető.

Számos újítás feladata az utastérben is friss és minőségi benyomást kelteni. Elsőként azonban a beszállás könnyítése érdekében az 1 cm-rel apasztott hasmgasság és üléspozícó tűnhet fel a gyári szavak szerint, hiszen aztáltal állítólag könnyebb lett beszállni. Az ülések átformálásával 3 cm-rel nőtt a középső, 0,9-cel a leghátsó üléssor lábtere. Az opcióként hétüléses utastérben több puha felületet, selyemfényű és csillogó krómot, fémnek tűnő műanyagot, például a kilincseknél, a légbefúvóknál és a kapcsolóknál várhatunk. A műszerek közé friss fedélzeti-számítógép képernyő, a középkonzol tetejére 7 colos LCD kerül. Opcióként nem csak fűtött, hanem hűtött bőr ülés kerülhet előre, fűtés hátul is szerepelhet. Nem csak a látványra gyúrtak ugyanakkor a tervezők, az új kárpitok alá új szigetelőelemek is kerültek, osztályának legjobb zajkomfortját ígérik a Sorentóba, azt persze szokás szerint nem említi a gyártó, hogy kiket, azaz mely modelleket tekinti osztálytársaknak.

A továbbra is Koreában készülő Sorento motorpalettáján a 2,4 literes bezines, immár GDI-ként, azaz közvetlen befecskendezésűként is szerepel, teljesítménye 9 százalékkal növelve 192 lóerő, nyomatéka 6,6 százalékos többlettel 242 Newtonméter. Egyes piacokon megmarad a korábbi, szívócső befecskendezésű, 174 lóerős is, az Egyesült Államokban 3,5 literes, 280 lóerős V6-os is szerepel majd, Európában pedig 2,0 literes, 150 lóerős fogja gazdagítani a kínálatot. A dízeleknél a fogyasztás- és emissziócsökkentés volt a lényeg, az erősebbik verziójával 197 lóerős 2,2 literes CRDI étvágyát még nem közölte a gyár, az viszont már nem titok, hogy az Európában 150 lóerősként is kapható gázolajos CO2 emissziója 153 g/km is lehet.
Frissítése után a Sorento minden verziója 6 fokozatú, manuális vagy automata váltót kap, opciós az alapesetben az első kerekeket forgató, szükség esetén - vagy gombnyomásra - a nyomaték felét hátra küldő összkerékhajtás. Alapjaiban nem változott, elöl MacPherson, hátul multilink a futómű, azonban a bekötési pontok, a szilentblokkok módosításai mind-mind az országúti jellemzők javítását célozzák. Közvetlenebb, a kormánykerék végállási között 2,95 fordulatot író, FlexSteer fedőnévvel hangolható elektromos szervós kormánymű, mely Normal, Comfort és Sport állásaival az autó haladási irányához hasonlóan a kormánykerékről szabályozható.

Noha a Sorento megjelenésének évében, 2009-ben 5 csillagos törésteszt eredményt szerzett a Euro NCAP tesztjén, annak érdekében, hogy az azóta megváltozott pontrendszer alapján is jól vizsgázzon a frissített kiadás, a tervezők növelték a karosszéria magas szilárdságú elemeinek arányát, s az első és a hátsó gyűrődőzónákat is áttervezték. Új az első rugótorony-merevítő is, melynek köszönhetően a gyáriak szerint a karosszéria torziós merevsége 18 százalékkal nőtt, s a merevítések által a rugózási kényelem, s az irányíthatóság is javult.
A biztonságot továbbá 6 légzsák, elöl 320 mm átmérőjű tárcsákkal dolgozó, ESP-vel felügyelt fékrendszer, tolatókamera, Xenon fényszóró, visszagurulás-gátló, radaros holttérfigyelő és automata parkolórendszer is szolgálhatja, azaz a Sorento menet közben és parkolóhelyi manőverezéskor is igyekszik megóvni sofőrjét, utasait és saját magát is.
Hirdetés
Az európai premierét a Párizsi Autószalonon, szeptember 27-én tartó frissített Sorento piactól függően ősszel, év végén várható. Nálunk utóbbi a sanszos, várhatóan a mostaniéhoz hasonló, 8-8,1 millió forintos alapáron érkezik majd a kereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?