Nem csak a munka hőse: Dacia Dokker Techroad

Kicsípte magát: Dacia Dokker Blue dCi 95 Techroad teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén a Dokker is megkapta a Dacia divatos Techroad csomagját, továbbá az 1,33 literes turbós benzinmotort és a legújabb Blue dCi turbódízelt is; utóbbival próbáltuk.

Döbbenet, de a 2012-ben megjelent Dacia Dokker még mindig tud meglepetést okozni. Tavaly is járt náluk belépő benzinesével és dízelmotoros furgonként is, idén pedig - ahogyan a piac legolcsóbb hétülésesének számító Lodgy is - megkapta a Dusterben már próbált 1,33 literes - benzines - turbómotor 130 lóerős változatát, továbbá az 1.5 dCi friss Blue dCi evolúcióját. Utóbbi motorokkal 6 fokozatú váltó is érkezett a Dokker kínálatába, meg persze már az egész paletta Euro6d-TEMP normás, hiszen a WLTP mérés szerint is teljesítik a motorok az előírtakat.
Hirdetés
Van továbbá látványbeli frissülés is, a Dokkerhez is elérhető az új - metálbordó színt is hozó - Techroad csomag, amivel minden eddiginél finomabb lett. Matt króm hatást keltő a lökhárítóbetétek fényezése, krómbetétes a hűtőmaszk, a 16 colos acélfelniket egyedi dísztárcsák öltöztetik alufelninek. Továbbá fekete küszöb, sárvédőív és ajtó-alj védőbetétek is egyedivé teszik a Stepway kiadásra épülő Techroadot a fényes fekete, vörös csíkkal díszített tükörborítás mellett. Az utastérben egyedi - vörös betétes, vörös varrásos, a különféle árnyalatú szürke kockákkal egészen dizájnos - kárpitozást jelent a Techroad csomag, érdekes, hogy a háttámlákba a Stepway felirat hímzése került, s itt egyébként az ajtókon kívül is Stepway logó van, nem pedig Techroad. A kormánykeréken is Stepway felirat olvasható, karimája bőrbe burkolt, egészen jó fogású, maga a szerkezet pedig még hidraulikus, a mai átlagnál kevésbé intenzív. A középkonzolra zongoralakk is került, a kerek légbeömlők közepére pedig Techroad-vörös csík. Az összkép egészen jó, az ülések a Techroad kárpitozásával minden eddiginél kényelmesebbek, érzésre úgy tűnik, hogy a szivacsozáson is módosítottak. A Dokker minden változatával elképesztően praktikus, a Techroad viszont már kellően csinos is, esetében (pontosabban már az Arctic szinttől) alapáron jár a kétoldali hátsó tolóajtó, a hátsó pad kellően széles, három Isofixes gyerekülést fogadó, 3x2 csatlakozós. Külön bónusz, hogy a tolóajtókon keresztül a lehető legkényelmesebb betenni és bekötni a gyerekeket. Fejtér elöl-hátul bőséggel van. A műanyagok persze kivétel nélkül kemények, hátul nem is jutott mindenhova, pőre lemezek is láthatók, a második sorban csak billentéssel nyitható az ablak, van viszont felhajtható asztalka is az első ülések háttámláján. Az utasoldali első háttámla pedig - Renault hagyomány szerint - síkba is dönthető, hogy még tovább növelhessük az alapból sem szerény, 5 ülés mögött 800, a hátsók össze, majd előrehajtásával 3000 literes rakteret. A 180 fokban kitárható, aszimmetrikusan osztott hátsó ajtókon keresztül akár EUR raklap is betolható a csomagtérbe. Pakolhatósága persze nem újdonság, s bár talán a legtöbbeknek a Techroad dizájnja vagy az 1.33 TCe motor megjelenése fog feltűnni, az sem mellékes, hogy az 1.5 dCi hatalmas mértékben újult meg. Ahogyan arra a Blue dCi elnevezés utal, ez már AdBlue adalékos, SCR katalizátoros, minden eddiginél tisztább üzemű. De nem csak tisztább, finomabb járású is elődjeinél. Egészen kellemesen duruzsol, van hozzá stop-start rendszer is, a 6 fokozatú váltóval pedig egyértelműen kellemesebben vezethető lett. A 220 Nm nyomatékát már 1750-es fordulattól adó motor csuklás nélkül húz, persze érdemes róla tudni, hogy leginkább épp 1750-2500/perc között érzi jól magát. Viszont az autópályás 130 km/óránál is alig forog többet 2500-nál. Jól jött neki a hatodik fokozat, autópályás tempónál sincs erőlködés, de persze a magas homlokfelület miatt még mindig igaz, hogy érdemes egy kicsit visszavenni autópályán a tempót. Már csak az oldalszél-érzékenység miatt is, de persze a fogyasztás visszafogása kapcsán is. Igaz, az 1.5 dCi-vel még a 130 km/órás tempó is 6,5 literes átlag körül futható, lejjebb még kedvezőbbel. Ha kellően hosszúakat megyünk, városban és pláne országúton simán hozható 5 liter alatti étvágy is. A futómű lágy, de a Dokker sem zavaróan billegős, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros rendszer hozza a kötelezőt: leginkább kényelmes hangolású. A Techroad csomagos, 6 fokozatú váltós Dokker még mindig a haszonjármű alapú egyterűek legolcsóbb képviselője. Alapáras klímájával, tempomatjával, bőrkormányával, tolatóradarjával és navigációjával nagyon jó ajánlat, igazából kerekebb egész, mint az egy-egy jellemzőben talán jobb, összességében azonban egyre kevésbé fölé emelkedő, érezhetően drágább konkurensek. A Dokker vonzó lehet a praktikus családi autót keresőknek és a három gyerekeseknek, sokat cuccolóknak is. Egy baja van, belőle - konkurenseivel szemben - nincs hétüléses verzió, márpedig júliustól, ha kell a harmadik üléssor, ha nem kell, az lesz a sláger.
Értékelés
Pozitív
Tágas utas- és csomagtér, takarékos és kulturált motor, kényelmes futómű
Negatív
Oldalszél-érzékenység, nincs belőle hétüléses verzió
Árak
Tesztmodell alapára
4 549 000 Ft (2019.05.01.)
Tesztautó ára
4 784 000 Ft (2019.05.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
220 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,5 s
Végsebesség:
168 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4363 mm
Szélesség:
1751 mm
Magasság:
1852 mm
Saját tömeg:
1205 kg
Össztömeg:
1854 kg
Tengelytáv:
2810 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
800-3000 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belső szélesség hátul:
1460 mm
Belmagasság elöl:
1080-1110 mm
Belmagasság hátul:
1110 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
220 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1380 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1140 mm
Csomagtér hossza:
1060 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1110 mm
Raktérnyílás szélessége:
1550 mm
Raktérnyílás magassága:
1140 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1461 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
220 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
168 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,5 s
CO2-kibocsátás:
139 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.01. at 08:42
    Permalink

    Ha átrajzolnák a fényszórót kicsit modernebbre, esetleg LED kerülne a halogén helyére, sokkal modernebb hatású lenne az autó.

    Kivehetők a hátsó fotelek? Ha igen és sík a padló, tökéletes vadkempingező autó lehetne belőle, főleg ennyiért.

Vélemény, hozzászólás?