Nem csak a Teslák tudnak kigyulladni: itt az ID.3 első tűzesete

Bár a belsőégésű motoros autóknál gyakoribbak a tűzesetek, nyugtalanító látvány ez az égő VW ID.3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csontig égett egy Volkswagen ID.3 Hollandiában, szerencsére személyi sérülés nélkül. Az eset pozitív és negatív tanulsággal is szolgál.

Kigyulladó Teslákról sokat hallhattunk már, de úgy igazságos, ha beszámolunk más elektromos autókat érintő tűzesetekről is, hiszen nem csak a Teslákkal fordulhatnak elő ilyenek. Más kérdés, hogy a villanyautós tüzekből nagy felhajtást csinálni már önmagában is igazságtalannak tűnik, hiszen a belsőégésű motorokkal szerelt autók legalább ugyanannyira hajlamosak kigyulladni. Az akkumulátoros kocsikat viszont még az újdonság varázsa lengi körbe, ilyenkor pedig a gyártóknak mindent meg kell tenniük, hogy elnyerjék a vásárlók bizalmát.
Hirdetés
Ilyen szempontból kissé kellemetlen a Volkswagennek az a hollandiai eset, amiről a Carscoops számolt be a Meternieuws.nl YouTube-csatornájára feltöltött videó alapján. Groningenben egy utcán parkoló ID.3 kapott lángra, szerencsére senkinek nem esett baja. A tulaj elmondása szerint éppen leválasztotta az autót a töltőkábelről, beültette gyermekét az autóba, röviddel ezután pedig füstöt látott felszállni a kocsiból. Miután saját maga és gyermeke biztonságos távolba kerültek, értesítették az illetékes hatóságokat. Mire a tűzoltók kiértek, az autó már teljes egészében lángokban állt, a videón is csak ilyen állapotban láthatjuk már az ID.3-at.
Hirdetés
Ugyanezt a padlólemezt és akkumulátorcsomagot használja a Volkswagen-csoport többi modellje is, például a Cupra Born, a Skoda Enyaq iV és persze az ID.4 is. Ezekről, illetve egyáltalán az ID.3-ról sem érkezett még tűzesettel kapcsolatos hír, reméljük, ez az eset csak egy egyedi eset, egy szabályerősítő kivétel marad. Ugyanakkor kissé aggasztó lehet, hogy semmi rendellenesség nem történt a kocsival a kigyulladást megelőzően, csupán a töltőkábelről lett leválasztva - legalábbis a tulaj elmondása szerint, de a vizsgálatok később még megcáfolhatják ezt az állítást. Jó hír viszont, hogy az elektromos autókkal kapcsolatban korábban többször felhozott aggodalom, miszerint gyulladás esetén nagyon nehéz eloltani a tüzet, ebben az esetben nem bizonyult igaznak: a kiérkező tűzoltók különösebb akadályok nélkül állították meg a lángokat. Ez sajnos az ID.3 mögött parkoló LEAF-en már túl sokat nem segített, a Nissan első lökhárítója rendesen megégett. Azt viszont mindenképp jó tudni, hogy ha meg is történik a baj, a tűzoltóság arzenálja elegendőnek bizonyulhat a tűz eloltásához.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?