Nem csak drágább lett az autópálya-matrica, több helyre is kell

Új szakaszokra is meg kell venni az autópálya-matricát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hír nem új, de nem árt tudni: drágultak az autópálya-matricák is, ráadásul néhány olyan helyre is meg kell venni, ami eddig ingyenes volt.

Már november végén írtunk róla, hogy drágábbak lesznek az autópálya-matricák, most pedig már azt mondhatjuk: drágábbak lettek. A tavaly még 3500 forintos 10 naposért már 3640 forint fizetendő a személyautóknál, a havi jogosultság ára 4970 forintra nőtt, az évesé 44 660 forintra. A megyei matricák ára 5200 forintra változott. Változatlanul a felhajtást követő 60 percen belül elegendő megvásárolni a matricát, így ha véletlenül hajtunk fizetős útra, akkor sem kell megrémülni, akár 10 napos matrica, azaz 3640 forint megfizetésével is megúszhatjuk a pótdíjat. Amennyiben nem vesszük észre, a korábbi írásunkban részletezett módon többféle pótdíjamnesztia is választható, illetve az éves országos matrica megvásárlásával is kiváltható a pótdíj. Persze érdemes előre tájékozódni és tervezni a fizetős utakkal, már csak azért is, mert új autópálya-szakaszok is fizetősek lettek. Az M3-as autópályát Egerrel összekötő M25, az M85 folytatása, azaz Sopron gyorsforgalmi bekötése, az M4 Pest megyei és Berettyóújfalutól a román határig tartó szakasza, valamint az M76 első közel hat kilométere, az M7-től Balatonszentgyörgyig terjedő szakasza immár a többi nagy autópályához hasonlóan csak matricával, útdíjfizetéssel használható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?