Nem csak egy új autót, hanem egy új márkát is bemutatott a Honda

A Honda és a Sony közös cége az Afeela, ami az idei CES kiállításon debütált

Az Afeela szupergyorsasággal mutatta be első kézzelfogható autóját, a tavaly tavasszal alapított cég csak 2025-re ígérte az első járművet, ám egy tanulmányautó már most a közönség elé gurult.

Érdemes megjegyezni a Afeela nevet, a cég mögött nem csak néhány lelkes befektető áll, hanem két tőkeerős világcég gyúrja össze tudását egy közös márka zászlaja alatt. A Honda és a Sony közreműködése már nem csak papíron létezik, az idei Las Vegas-i CES kiállításon egy villanyautót is bemutattak, ami még csak tanulmány státuszban van, de szériaérett modell irányát megmutatja. A két japán cég új mobilitási élményt és érzést szeretne nyújtani a vásárlóknak, amit szerintük a Afeela név fejez ki a legjobban, ami vitathatatlan, mivel az angol feel (érzés) szó konkrétan szerepel a névben. Az autó kívül-belül szériaérettnek tűnik, a dizájn letisztult és áramvonalas, hasonlóan a Teslához. A Honda és a Sony közös autója is a digitalizáció felé tesz egy határozott lépést, a vezetés már csak mellékes, illetve ignorálható, ha a sofőr épp mással foglalkozna. A beltér a megszokott módon minimalista, a képernyők uralják a kabint (hátul is), sőt, már a karosszérián is megjelentek. Az első és a hátsó fényszórók közötti terület is egy kijelző, így bármi megjeleníthető a külvilág számára.
Hirdetés
Nem csak az önvezetés, de a szórakoztatás terén is komoly konkurenciát kaphat a Tesla. Nem véletlen, hogy a Sony is megjelent a fejlesztésben, állítólag a Playstation 5 játékkonzol is megjelenik a fedélzeten, ami komoly hardveres tudást feltételez. A szinte teljesen digitalizált autó 2025-től válik rendelhetővé, az első példányok átadása 2026-ra várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?