Nem csak erős, félelmetesen gyors is az új McLaren

McLaren P1: 300 km/h 17 másodpercen belül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mesés teljesítményadatokat követően pár új fotó társaságában a McLaren P1 menettulajdonságai is napvilágra kerültek,


Bár a fejlesztés során a McLaren végig szerénykedett, hogy a P1-essel nem hajtanak sem a világ leggyorsabb, sem legerősebb sportautója címre, a teljesítmény után most kiadták a menetadatokat is, és úgy néz ki, nem kell bögyös szőkének lenni ahhoz, hogy sikoltozásban törjön ki, akinek akkora mázlija van, hogy beteheti fenekét a 375 példány egyikébe.
Hirdetés

A 922 lóerős hibrid szupergép képességei ugyanis így néznek ki számokra lebontva: 0-100 km/h kevesebb, mint 3 másodperc, 0-200 km/h kevesebb, mint 7 másodperc, 0-300 km/h kevesebb, mint 17 másodperc alatt. Ezzel ugyan jóval elmarad a vele szemben ténylegesen leggyorsabbnak fejlesztett Hennessey Venom 13,63-as űridejétől, de feltehetően a világ autóvezetőinek 99,999%-ának a fülei is kettéállnának, ha megtapasztalhatnák élőben ezt a gyorsulást. Végsebességét elektronika korlátozza 350 km/h-nál, de motorjának ereje és aerodinamikai adottságai alapján feltehetően ezt önerőből is képes jóval túlszárnyalni.
Az autó, mely módosítás nélkül mind közúton, mind versenypályán azonnal, átalakítások nélkül használható, pár nap múlva mutatkozik be a 83. Genfi Autószalonon, ahonnan az elmúlt évektől eltérően ezúttal élőben is jelentkezünk. A P1-es gyorsaságának egyik kulcsa az Instant Power Assist System bevezetése, mely voltaképp nem más, mint az F1-es versenyautók KERS-ének mindennapi használatra optimalizált - akár 9,6 teljesen elektromos kilométert is biztosító - változata.

Az autó alig változott a Párizsban még tanulmányként bemutatott prototípushoz képest: az egyetlen módosítás az első kerekek előtt a lökhárító két szélén látható, hűtést segítő és felhajtóerőt csökkentő légcsatornák bevezetése. A menettulajdonságokkal együtt jelentették be a sorozat exkluzivitást garantáló 375-ös darabszámot, valamint az Egyesült Államokban 1 150 000 dolláros (kb. 265 millió forint), Nagy-Britanniában 866 000 fontos (kb. 305 millió forint) vételárat: viccesen hangzik, hogy a napi árfolyam szerint hazájában mintegy 35 millió forinttal drágább lesz az autó, mint Amerikában.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?