Hirdetés

Nem csak unalmas autó lehet a Toyota Corolla

Bár a legtöbben épp a higgadtságáért szeretik, voltak ám vérpezsdítő Toyota Corollák is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly volt 50 éves a Toyota Corolla, túl van már 45 millió példányon, a világ legnagyobb példányszámban eladott autója, és van belőle néhány történelmi kiadás.

A mai napig legenda a drift atyjának számító Corolla AE86

Leginkább soha el nem romló, már-már elpusztíthatatlan autóként ismert a tavaly 50 éves Toyota Corolla, ma is sokan választják megbízhatósága, értéktartása alapján is adódó kedvező fenntarthatósága miatt, vagy csak azért mert tudják, a világ legnagyobb példányszámban eladott autómodellje, 45 millió vevő nem tévedhet. De van a Corollának néhány olyan legendásan sportos kiadása is, amelyek egyre komolyabb értéknek számítanak. A hátsókerekes AE 86-ról, a drift-sport egyik atyjáról, a Hachi-Rokuról bizonyára többen hallottak már, de van itt még néhány érdekesség az 1966 óta folyamatosan gyártott, ma tizenegyedik generációjánál (már annak is frissített kiadásánál) járó Corollából, amiből bizony 40 másodpercenként eladnak egy példányt. Alább azok, amelyek egyre inkább ritkaságként forognak.

Archív fotón az 1972-ben megjelent első sportos Corolla, a TE27

Corolla TE27 (1972–1974)
Ezzel a modellel kezdődött a Corolla nagy kalandja a sporttal. A TE27 könnyű, mindössze 855 kilogrammos kupé karosszériájába egy 115 lóerős Celica DOHC motort szereltek be. Az 1972 márciusától forgalmazott verzióra hamar felfigyelt a motorsport világa. 1973 novemberében Walter Boyce a TE20-as Corollával megnyerte az amerikai Press on Regardless Ralit. Ez volt a Corolla első motorsport-diadala.

A raliváltozatban átépítették a hátsó felfüggesztést és akkor még nem megszokott belső hűtésű tárcsafékeket is kapott. A motor erejét 150, majd 180 lóerőre növelték; az 1,6 literes motorra dupla Mikuni porlasztót szereltek. Összehasonlításképpen: az akkori raliautóknak rendszerint kétliteres vagy nagyobb, legalább 250, de akár 280 lóerős motorjaik voltak – az apró Corolla viszont jelentéktelen tömegével tudott győzedelmeskedni.

A TE27-es Corolla volánja mögött olyan hírességek ültek, mint Ove Andersson, Björn Waldegård vagy Hannu Mikkola, aki 1975 augusztusában megnyerte vele az 1000 Tó Ralit Finnországban. Japán márka ekkor nyert először Európában bajnoki címet. A nagy teljesítményű Corolla később a legjobb oldaláról mutatkozott be Nigériában, Kanadában, Új-Zélandon, az USA-ban, Portugáliában, Dániában, Görögországban, Finnországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Dél-Afrikában, Paraguayban, Indonéziában, az NSZK-ban, Guatemalában, Kenyában, Belgiumban és Malajziában tartott versenyeken is.

Hirdetés

Corolla AE86 „Hachi-Roku” (1983–1987)
A nyolcvanas évekbeli AE86-os modell Corolla GT Coupé, Sprinter Trueno vagy Corolla Trueno néven is ismert. A „Trueno” elnevezés a jellegzetes, bukólámpás verzióra utalt, a klasszikus fényszórójú sportos Corollákat „Levin” becenévvel illették. A japán fiatalok, akik az AE86 volánja mögött fedezték fel a driftelés örömeit, egyszerűen Hachi-Rokunak (japánul „86”) nevezték.

A Hachi-Roku, azaz a “nyolcvanhatos a mai Toyota GT86 szellemi őse

A modell mai napig tartó kultuszáról mindennél többet elmond, hogy egy japán manga képregényben, majd az „Initial D” anime sorozatban is megörökítették. Utóbbi egy fiatal fiúról szól, aki bravúros vezetéssel fűzte kanyarról kanyarra, kalandról kalandra AE86-osát – hasonlókat persze a valóságban is láthatunk. A rajzfilmes autó jellegzetes fekete-fehér fényezését egyébként gyakran utánozták a való életben is a tuningolók.

Képregényekben is feltűnő modell az AE86

Ez volt az utolsó hátsókerék-meghajtású Corolla. Népszerűségét gyorsaságának és olcsó üzemeltethetőségének köszönhette. A japán és európai piacra szánt verziókat 1,6-os négyhengeres, két vezérműtengelyes motorral szerelték fel, a 4A-GEU kódjelű blokk 130 lóerős, 150 Nm maximális nyomatékú volt. Észak-Amerikában szerencsétlen módon a károsanyag-kibocsátási normák áldozatává vált a típus, az 1984-1987 között ott forgalmazott SR5 SOHC motorja alig 87 lóerőre volt képes, amihez bőven elegendő volt – micsoda szentségtörés! – a hátsó dobfék, a váltó pedig négyfokozatú automata volt. 1985-ben került forgalomba a 16 szelepes, 112 lóerős GT-S verzió, négy tárcsafékkel és ötfokozatú sebességváltóval.

Corolla WRC (1997–1999)
A rali világában a kilencvenes évek első felét a Celica GT4 uralta. Az első összkerékhajtású Celica az 1990-es szezonban bizonyította elsőként képességeit, amikor 13 futamgyőzelmet – ebből 12-t a Toyota Team Europe színeiben – és mellé egy egyéni világbajnoki címet ért el a WRC szériában. A nagyteljesítményű Celica második verziója, az ST185 1992 és 1994 között három egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet, valamint 15 WRC futamgyőzelmet szerzett. Ez az eredmény a Toyota rali-történelmének eddigi legsikeresebb autójává teszi.

Ami a kilencvenes évek első felében a Celica GT4 volt, az a vége felé a Corolla WRC – ralilegenda

A kilencvenes évek közepén aztán a Toyota is felismerte, hogy célszerű nagy példányszámban gyártott modellt népszerűsíteni a rali sporttal, így 1998-tól a nyolcadik generációs Corolla (E110) képviselte a márkát a WRC-ben. Az autó 1997-ben Finnországban debütált, az Ezer Tó Ralit megelőző Mänttä Ralin. 1998-ban Carlos Sainz a Monte Carlo Ralin győzelemre vitte a Corolla WRC-t, majd hét másik versenyen is a dobogóra állhatott, Didier Auriol pedig megnyerte vele a Katalán Ralit. Carlos Sainz az egész szériában harcban állt a bajnoki címért a Mitsubishit vezető Tommi Mäkinennel. Sainzot és a Toyotát a szezon utolsó versenyén, az utolsó speciális szakasz végén a motor hibája fosztotta meg a végső győzelem esélyétől.

A Toyota Corolla WRC számos elemét a korábbi Celica GT4 modellből vették át, így született meg a kilencvenes évek egyik legtökéletesebb és legnépszerűbb WRC autója. A gyári csapat versenyzői, Didier Auriol és Carlos Sainz összesen harmincszor álltak a dobogón. A mindössze 1230 kilogramm tömegű autó összkerékhajtású volt, alig 3,5 másodperc alatt gyorsult százra, végsebessége körülbelül 220 km/h. 2,0 literes, négyhengeres turbómotorja 300 lóerős volt, 510 Nm maximális forgatónyomatékkal. Váltója hatfokozatú szekvenciális. Az autót azonban nem csak ez tette bajnokká, hanem könnyen és gyorsan módosítható beállításai, valamint remek szerelhetősége. Bár főbb vetélytársai, a Subaru Impreza és a Mitsubishi Lancer Evolution gyorsabbak voltak, náluk magasabb átlagsebességre volt képes szinte minden útfelületen.

Az 1999 évet és második szezonját a Corolla WRC új Lexus motorral és karcsúsított karosszériával kezdte. Az év során csupán egy versenyben sikerült győzelmet aratnia, azonban a többi futamon elfoglalt magas helyezések a Toyotának adták a konstruktőri világbajnoki címet. A konszern ekkor – egy évvel a tervezett előtt – kivonult a WRC-ből, hogy a Forma-1-re összpontosítsa erőforrásait.

A békaszemű Corollaából is volt G6, sőt, G6R is, ám utóbbi csak a japán piacra

Corolla E11 G6 / G6R (1997–1999)
A Corolla 1997-ben bemutatott újabb, már elsőkerék-meghajtású generációja sokszínű, robusztus és megbízható autóként szerzett nevet magának, hasonlóan a korábbi generációkhoz, amelyekkel műszakilag szoros rokonságot is mutatott. A motorsport ihletésű G6 kivitelt hatfokozatú sebességváltó, hátsó tárcsafékek és sportos belső kialakítás jellemezte. Az autósok fantáziáját azonban leginkább a limitált szériában gyártott, alumínium motorháztetős, sportos felfüggesztésű, légterelőkben bővelkedő G6R verzió mozgatta meg. A motortérbe egy szerény, 110 lóerős, 1,6-os benzinmotor került, ugyanakkor létezett egy igazi báránybőrbe bújt farkas is: kizárólag a japán piacra gyártották a 165 lóerős, 20 szelepes 4A-GLEU blokkos kivitelt. A Corolla G6-ból készültek speciális, „Toyota Team Europe” és „Carlos Sainz” változatok is.

Az utolsó meredekhátú Corolla volt az E12, T-Sport verziójából kompresszoros is létezett, utóbbi 225 lóerőt és 230 newtonmétert hozott

Corolla E12 T-Sport Compressor (2005–2007)
2004-ben jelent meg a piacon a Corolla E12, az első modell, amelyet teljes egészében Európában terveztek. Ebből a sorozatból készült a valaha létezett legerősebb Corolla: a kompresszoros T-Sport változat. A Toyota Motorsport GmbH által felkészített autó 1,8 literes 2ZZ-Ge benzinmotorját mechanikus kompresszorral szerelték fel, így a gyári 192 LE teljesítmény 225-re, a forgatónyomaték 180 Nm-ről 230-ra ugrott. A futóművet két centiméterrel leültették, akárcsak a szolidabb Corolla T-Sport modellt. A kompresszoros fenevad 17 colos felnijein 215/45 méretű abroncsok feszültek, tetőlemeze légterelőben ért véget, a motor égéstermékei dupla kipufogón át távoztak. A Corolla méhsejt-hűtőrácsú verziója 235 km/h végsebességre volt képes, 100-ra 6,8 másodperc alatt gyorsult.

GT 86 (2012 óta) – a Hachi-Roku örököse
Az AE86 modell legendájából építkezik a modern, 2012 óta gyártott Toyota GT86. A híres Hachi-Rokuhoz hasonlóan hátsókerékhajtású, kiválóan vezethető és gyors, noha motorteljesítménye nem kezelhetetlenül nagy. A kompakt és merev vázszerkezet a multilink felfüggesztéssel párosulva még a versenyszerű felhasználásra abszolút alkalmas. Könnyen kezelhető, kiszámítható és vezetőbarát autó.

Már frissített verziójánál tart a GT86, év elején különleges körülmények között próbálhattuk, pályázáshoz Track üzemmódot is kínál

A jelenleg gyártott változat motorterében 2,0 literes, a pörgetést kifejezetten kedvelő közvetlen befecskendezésű szívó boxermotor dolgozik, kellően alacsonyra építve. A 200 lóerős (7000/percnél), 205 Nm maximális forgatónyomatékú motorhoz hatfokozatú kézi sebességváltóval csatlakozik, álló helyzetből 7,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. A mai napig több mint 170 ezer példányban talált gazdára, nemrég pedig megújult, hogy friss stíluselemekkel, optimalizált aerodinamikával és a menetdinamikai elektronikák működését visszafogó, sportos Track üzemmóddal öregbítse elődeinek hírnevét.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    A Toyota nem csalt egy kicsit a rally VB-n? A kölni versenyközpont csalása miatt (talán a turbószűkítő?) a gyár kivonult, mintegy önbüntetésként. Akkor még a Forma 1-et nem emlegették, mint okot- amennyiben az emlékezetem nem csal.

Vélemény, hozzászólás?