Nem egész egy év után frissül a BMW iX3

A BMW X3 és X4 frissítése nem kerülhette el az iX3-at sem, gazdag alapfelszereltséget kapott a SUV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Enyhén bosszantó is lehet az iX3 első vásárlóinak az, hogy autójuk átvétele után ilyen rövid idővel már érkezik is a következő, frissebb változat. Az új vásárlók viszont nagyon örülhetnek majd.

Bár az i3 modellel az elsők között léptek piacra villanyautóval a prémium szegmensben, mire rendesen beindult az elektromos autók piaca az utóbbi 2-3 évben, addigra lemaradtak a közvetlen vetélytársaknak mondható Audi e-tron és a Mercedes-Benz EQC mögött, már ami a bemutató dátumát illeti. Pedig koncepcióként az iX3 időben debütált, ráadásul szinte egy az egyben megegyezett a tanulmányautó a későbbi sorozatgyártású kivitellel, mégis késett kicsit a piacra lépés. Meg is van ennek a következménye: alig egy évvel a debütálása után már frissülnie is kellett. Hiszen az X3-X4 páros már benne volt a korban, ideje volt a modellfrissítésnek. Persze nem kell azoknak sem feltétlenül a fejükhöz kapni, akik lelkes rajongókként nemrég vehették át új iX3-ukat, mert a modellfrissítés nem hoz forradalmi újításokat, legalábbis ami a külsőt illeti. 10 mm-rel vékonyabbak lettek az első fényszórók, amik alapáron adaptív LED-esek, felárért lézerlámpák is lehetnek. A hűtőrácsot imitáló dekorvesék is nagyobbak lettek, de nem annyira, hogy bárki felháborodjon rajta. Új az egész első lökhárító, és van két hangsúlyos kék dekorcsík is. A kék hátul is megjelenik a diffúzoron, ezen kívül a legjellegzetesebb újdonság a csipeszre emlékeztető hátsó fényszórók megjelenése.
Hirdetés
Belül nagyobb a központi érintőképernyő, alapáron van rajta Android Auto és Apple CarPlay, meg egy sor BMW Connected internetes szolgáltatás és alkalmazás. Kétféle felszereltségi szinttel rendelhető az új iX3, már az olcsóbbik is komoly minőséget kínál: az „Inspiring” modellek metálfényezéssel, adaptív felfüggesztéssel, automata csomagtérajtó működtetéssel, panorámatetővel, elektromosan állítható ülésekkel, bőr bevonatú sport kormánykerékkel és háromzónás előfűtés és előhűtés funkcióval ellátott automata klímarendszerrel érkeznek, és széria az M-pakett is kívül. Az „Impressive” felszereltségi szintű modellek pedig a fentieken túl 20 colos könnyűfém felniket, Vernasca bőrdíszítést, BMW Head-Up Displayt, Harman/Kardon hangrendszert és a Hans Zimmer zeneszerző nevével fémjelzett BMW IconicSounds Electric portfóliót is megkapják. A 80 kWh-s akkumulátorból 286 lóerőt, 400 Nm forgatónyomatékot és 6,8 másodperces 100-as sprintet sajtoltak ki. Egy regisztráció után a BMW nemzetközi töltőhálózata könnyedén elérhető, gyorstöltővel 10 perc alatt 100 km hatótávot is tankolhatunk. A teljes hatótáv egyébként 460 km a WLTP szerint, ami már élhető, de ilyen kategóriában eléggé elvárható minimum. Fontos megjegyezni azt is, hogy nem csak a helyi károsanyag-kibocsátás elkerülésére koncentrál a BMW, az iX3 akkumulátorának gyártása során ellenőrzött forrásokból szerzik be az értékes és ritka nyersanyagokat, és a gyártási folyamat során felhasznált energia is megújuló forrásokból származik. Ha az akkumulátorok utóéletéről is gondoskodnak majd a bajorok (vagy bárki), akkor már-már nyugodt szívvel kijelenthetik az iX3 tulajdonosai, hogy valóban, teljes mértékben környezetbarát autóban utaznak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?