Nem egy, rögtön két hibriddel bővül az Audi Q8 kínálata

Az Audi Q8 55/60 TFSI e quattro modellekkel környezetbarátabbá válik a stílusos luxus-SUV

Kifejezetten erős hibrid modellváltozatokat kap az Audi Q8, a V6-os benzinest villanymotorral kombináló SUV-kupé számos intelligens funkcióval szolgál a hibrid rendszer előnyeinek maximális kihasználásához.

Kitölti az űrt az Audi a Q8 kínálatában, ami eddig az alap benzines és dízel, illetve a sportos S és RS modellek között tátongott. Ám nem a hagyományos módon teszik ezt, hanem két konnektoros hibriddel, ráadásul igen erős változatokkal, melyek így fontos részét képezik a modellpalettának, nem csak tessék-lássék módjára, a kibocsátási szabályoknak való megfelelés miatti kényszerből vezetik be ezeket. Sőt, nem csak a Q8-as kínálatban számít jelentősnek a két újdonság, hanem az Audik között összességében is, a hibrid Q8 ugyanis a márka hetedik konnektoros modellje lett.
Hirdetés
Mindkét hibridben ugyanaz a V6-os benzinmotor dolgozik, ezt az 55 TFSI e quattróban 376 lóerőre, a 60 TFSI e quattróban 456 lóerőre egészíti ki a villanymotor, amit kompakt méretének köszönhetően a váltóműbe integráltak. Utóbbi változat egyébként annyira sportos az Audi szerint, hogy külön megjelölést, a Competitiont kapta - remélhetőleg a BMW M-modellek csúcsverziói nem veszik zokon. Pedig sok különbség nincs a két verzió menetteljesítményei között, hiába a 80 lóerős eltérés: az erősebbik 5,4, a gyengébbik 5,8 másodperc alatt sprintel 100 km/h-ra. Csúcsnyomatékban sincs nagy fölénye a Competitionnek, 700 Nm-t vonultat föl az 50 TFSI 600 Nm-ével szemben - ettől függetlenül persze ezek bőven elegendőek még egy akkora karosszéria megmozdításához is, mint amilyen a Q8-é. Ahogy a modellek nevéből is látszik, természetesen alap az összkerékhajtás, ami intelligensen osztja el az erőt a két tengely között, a körülményektől függően az elsőre akár 85%, a hátsóra 70% is kerülhet. Tisztán elektromos üzemmódban - összteljesítménytől függetlenül - 45 km-t tud megtenni a környezetkímélő batár, az Audi szerint ez elég a legtöbb városi, illetve ingázó felhasználó igényeinek kielégítésére. Persze a különböző használati módok különböző igényeket támasztanak a hibrid rendszerrel szemben, éppen ezért ez három üzemmódban is használható: Autóban magától dönti el, mikor röffenjen be a benzines és mikor elég a csomagtér aljába épített akkumulátor, míg Holdban minden Watt energia a telepben marad, hogy azt majd csak később, például az úticél végén lehessen felhasználni, ahol erre nagyobb szükség van. Ha viszont nincs teljesen feltöltve, érdemes aktiválni a Charge módot, ilyenkor energiát nem ad le, csak felvesz az aksi, és a Holdhoz hasonlóan megtartja azt. Ezen kívül még vezetési módok közül is választhatunk, összesen hétből, így lassan már bonyolultabb lesz beállítani a Q8-at, mint egy repülőgépet - érdemes lehet az automata módokra hagyatkozni inkább. A kocsi ugyanis kifejezetten okos, a navigáció adatait felhasználva például előre kiszámolja, mikor érdemes fékezni, de azt is eldönti, hogy gázelvételkor energiavisszanyeréssel lassítson az autó, vagy lendületét megőrizve vitorlázzon. Ha azonban ezt magunktól szeretnénk szabályozni, a pedálok rezegtetésével akkor is a sofőr tudomására adja, mikor lenne érdemes változtatni a pedálálláson. Útvonaltervezéskor a töltőállomásokat is figyelembe veszi a kocsi, ezt pedig ki lehet bővíteni a myAudi okoseszközös alkalmazással, amivel az autó töltöttségi állapotát is lehet ellenőrizni. A környezetbarátság érdekében minden indításkor elektromos üzemmódban indul be a hibrid Q8, és akár 130 km/h-ig képes csak a villanymotort használni, de dinamikus üzemmódot választva a fenti funkciók közül sok kikapcsolható, hogy a lehető legsportosabb legyen a vezetési élmény. WLTP ciklus szerinti fogyasztási értéke egyébként 2-2,5 liter 100 kilométerenként, feltéve, hogy az aksi fel van töltve és aktív használatban van, ilyenkor a széndioxid-kibocsátás is mindössze 65 és 66 g/km.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?