Nem elég az 510 lóerő a Mercedes-AMG GT-be? Lesz belőle erősebb

Még erősebb Mercedes-AMG GT készül, már lefilmezték a Nürburgringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag a GT3-as versenyváltozat utcai kivitelét kapták le az autóipari kémek. 550 lóerőre teszik az erejét, de lehet még fickósabb is.


Tobias Moers, az AMG vezérigazgatója elismerte, hogy készül valami, de nem ment bele a részletekbe, így még mindig csak találgatni lehet, hogy mit is látunk a lenti videóban. A Mercedes-AMG GT, a cég legújabb sportkocsija az új 4,0 literes, duplaturbós V8-assal alapból is 476 lóerős, de S kivitelben akár 510 lovas és 650 Nm nyomatékú is lehet, 3,8 másodperces gyorsulással és 310 km/h végsebességgel. Az AMG-nél most azon dolgoznak, hogy az utóbbi számokat is felülmúlják. Az álcázott prototípuson látszik, hogy az aerodinamikai csomagja sokkal komolyabb, mint az eddig látott változatoké. Olyannyira, hogy az sem elképzelhetetlen, hogy ez a GT3-as versenyváltozat utcai kiadása lenne. Még pontosan nem tudni, ahogy azt sem, hogy lesz-e még ennél is vadállatabb Black Series kiadás, de csodálkoznék, ha kihagynák ezt a ziccert.
Hirdetés


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?