Nem elég sportos a Jaguar XE S? Máris itt az XE RS!

Nem hivatalos, de dögös: Jaguar XE RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

X-Tomi nem várt sokat a Jaguar XE RS megrajzolásával, amint kijött a gyári XE S, ő megálmodta a még sportosabb kiadást. Vajon megvalósul?


Elvileg csúcsverziójával, a 340 lóerős S kiadással debütált a Jaguar XE, az Audi A4, a BMW 3-as és a Mercedes-Benz C-osztály konkurense. Ezzel a 333 lóerős, szintén 3 literes Audi S4-nek lehet is valós vetélytársa, de a 430 lóerős BMW M3-nak vagy a még izmosabbként várható Mercedes-Benz C AMG-nek aligha. Hogy lesz-e még vérmesebb RS, netán R kiadás az XE-ből, az egyelőre talány, mindenesetre hazánk gyorskezű virtuáltunere, X-Tomi máris megrajzolta, hogy az miként nézhetne ki.
Hirdetés
Sötétített és variált kicsit a 20 colos alufelniken, krómozott helyett sötét betéteket tett az átrajzolt, nagyobb légbeömlős elülső lökhárítóra, kilyuggatta és méretesebbre vette a szerinte akár arany színű nyergekkel is szorongatható - nyilván karbon/kerámia - féktárcsákat, feketére színezte a tükröket, hatalmas légterelőt tett a csomagtérajtóra, diffúzorosra vette a hátsó lökhárítót, dupla dupla végűre a kipufogót. Mit várhatunk motorikusan? Az F-Type R-ben dolgozó 5,0 literes, 580 lóerős V8-ast, amivel a könnyű alumíniumkarosszéria akár 4 másodperc alatt is 100 km/órára érhetne. A Jaguar XE RS/R megvalósulásáról, érkezéséről egyelőre semmilyen gyári infó sincs. Vágyni lehet rá, szép álmodozást!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?