Nem felejtette el a Skoda az új Fabia sportos változatát sem

Ismét lesz Monte Carlo változat a Fabiából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igaz még csak skicceken, de a Skoda már felvázolta, mire számíthatunk a sportos stíluselemekkel felruházott Fabiától.

Először 11 évvel ezelőtt jelent meg a második generációs Fabia palettáján a Monte Carlo változat, amellyel a márka korábbi ralisikerei előtt tisztelegtek. A sportos kinézetű Fabia modellek azóta folyamatosan a kínálat részei maradtak, nem lesz ez másként a már próbált negyedik generáció esetében sem. Azonban most még csak skicceket mutatott a Skoda arról, hogy mire számíthatunk, bár már ezeken is látszik, hogy a jól megszokott módosításokkal teszik majd látványosabbá a modellt. Ezek a jellegzetes vonások többek között a feketére fényezett díszbetétek. Fekete a hűtőmaszk, az első lökhárítóra felszerelt kis légterelők, illetve a nagyobb légbeömlők, avagy légbeömlő imitációk is kapnak fekete díszt. Emellett fekete küszöbléc, fekete diffúzor-utánzat, ugyanilyen színű tető, hátsó légterelő és felirat színesíti (vagy feketíti) a Monte Carlo modelleket. Az utastér feketeségét vörös díszbetétek oldják. Továbbá sportülések, háromküllős sportkormány Monte Carlo felirattal és karbon hatású díszek teszik még sportosabbá a Fabiát, ha már a motorjai nem. Ugyanis ezek a modellek csak a külsőségekben hordozzák a sportos hangulatot, erősebb motorokat nem kaptak. Márpedig ebben nem várható változás.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?