Nem finn nyerte a Finn ralit

Novikov padlógázzal a farakásba repült, aztán továbbment

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Finn ralit szinte mindig finn pilóta nyeri, most azonban nem így történt. Ogier feltartóztathatatlanul robog a vb-cím felé.


A 13 versenyből álló WRC-szezon nyolcadik futamát rendezték Finnországban, a murvás-ugratós meccs a VW-s Ogier újabb, idén már ötödik győzelmét hozta. Második - akárcsak legutóbb Szardínián - Neuville lett, s hogy még mélyebb legyen a nyilván már inkább a WTCC-re koncentráló Citroën szomorúsága, válsága és (főleg a helyi menő Hirvonen miatti) szégyene, a dobogó harmadik fokára is egy fordos fiatal, Östberg állhatott.
Hirdetés

Hirvonen mellett a másik nagy esélyes finn, Latvala (Volkswagen) is blamált, s csak a záró Power Stage-en elért harmadik helyével bírt egyetlen pontot szerezni (a bónuszpontokból 3 Neuville-nek, 2 Ogier-nak jutott). Ogier először diadalmaskodott a Finn ralin, s mindössze az ötödik nem északi, akinek ez sikerült. Mindamellett érdekes, hogy zsinórban már három éve tart a francia uralom, hiszen Ogier előtt tavaly és tavalyelőtt is a kilencszeres világbajnok Loeb mester volt a finnországi legjobb.

A Finn rali végeredménye (23 szakasz, 324,21 km, élcsoport)
  1. Ogier, Ingrassia (francia, VW Polo R WRC) 2:43:10.4 ó
  2. Neuville, Gilsoul (belga, Ford Fiesta RS WRC) + 36.6 mp
  3. Ötberg, Andersson (norvég, svéd, Ford Fiesta RS WRC) + 57.6
  4. Hirvonen, Lehtinen (finn, Citroën DS3 WRC) 1:21.6 p
  5. Sordo, Del Barrio (spanyol, Citroën DS3 WRC) + 6:08.5
  6. Novikov, Minor (orosz, osztrák, Fordf Fiesta RS WRC) + 8:39.7


Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
  1. Ogier, Ingrassia (francia, VW Polo R WRC) 181 pont
  2. Latvala, Anttila (finn, VW Polo R WRC) 91
  3. Neuville, Gilsoul (belga, Ford Fiesta RS WRC) 91
  4. Hirvonen, Lehtinen (finn, Citroën DS3 WRC) 73
  5. Sordo, Del Barrio (spanyol, Citroën DS3 WRC) 69
  6. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroën DS3 WRC) 68

A konstruktőri pontversen állása (élcsoport)
  1. Volkswagen Motorsport 251 pont
  2. Citroën WRT 196
  3. Qatar M-Sport WRT 112

Folytatás három hét múlva Németországon, aszfalton, ott, ahol 2002 óta csakis Loeb és a Citroën nyerhetett. A mester ezúttal nem indul, hiányában talán Sordo számít majd favoritnak. És Neuville lehet még az, aki elkapja Ogier grabancát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?