Nem fog nyolcezreket forogni az új Honda S2000

Hibrid lesz a Honda S2000 utódja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legfrissebb hírek szerint az NSX-hez hasonló hibrid hajtásrendszert és turbós benzinmotort kap a Honda S200 utódja.


Az ausztrál Motoring a legjobban értesült, ha nyitott Honda sportkocsikról van szó. A már gyártása idején etalonnak kikiáltott és rajongott S2000 utódját évek óta várják már a Honda szívűek, sőt nemcsak ők, hanem mindazok, akik a Mazda MX-5-nél egyel erősebb és komolyabb hátsókerekes roadsterre vágynak. Egy részük biztosan el lesz majd kenődve, mert a Honda nem marad meg pár trükkel a hagyományos autóépítésnél, mint azt a Mazda tette a legújabb MX-5 esetében, hanem hibridet farag sportkocsijából.
Hirdetés


A hajtáslánc leginkább az NSX-ére emlékeztet majd, csak az S2000 esetén a soros négyhengeres, turbós benzinmotor az orrba, hosszában beépítve kerül. Vagy a Civic Type R 2,0 literese, vagy egy 1.5-ös új motor lenne ez, amit két darab, az első két kereket hajtó villanymotor egészít majd ki. Hátul differenciálzár, elöl meg elektronikusan modellezett nyomatékvektoros irányítás javítaná a kanyartulajdonságokat és ezzel gyakorlatilag összkerékhajtású lenne a hibrid sportkocsi. A rendszer összteljesítménye jó 300 lóerő lenne, a váltót a jól informáltak egy hétgangos duplakuplungos automatának vélik. Mindez így egy csomagban 2017 előtt nem kerülhet ki az utcára. Pedig már nagyon várjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?