Nem fogynak a PSA villanyautói, felfüggesztették a gyártásukat

Nem csak nálunk, Európában is alig veszik a PSA villanyautóit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mitsubishi által gyártott és fejlesztett C-Zéro, illetve iOn kereslete jelentősen megcsappant.

Tele vannak a raktárak, nincs hova tenni a Japánban gyártott, francia emblémás, elektromos miniautókat, ezért aztán a Mitsubishi felfüggesztette a Citroën C-Zéro, illetve a Peugeot iOn gyártását. Egyelőre nem tudni, hogy meddig szünetel a gyártás, amit nyilván akkor indítanak újra, ha sikerült eladniuk a már legyártottakat.
A Mitsubishi szóvivője az Automotive News Europe számára diplomatikusan annyit nyilatkozott a gyártás leállításáról, hogy csupán a piaci igényekhez igazodnak. 2010-ben a PSA 100 ezer autó gyártására szerződött a Mitsubishivel, a keresletet azonban jelentősen túlbecsülték, ugyanis a 2009. óta gyártott, a PSA modellek alapjait adó i-MiEV-vel együtt összesen 29 ezer példányt készített eddig a japán gyártó.

Az alacsony eladások szerte Európában 935 C-Zérót, illetve 852 iOnt jelentenek (a JATO Dynamics adatai szerint) az idei első félévben, itthon – a Data House számai alapján – 2-2 példány kelt el belőlük ezen időszakban. Tavaly – még az újdonság erejével hatottak, s akkor a C-Zéróból még 6 példány is elkelt itthon, igaz, iOn akkor is csupán 2 példányban fogyott. Idén már hamarosan itthon is rendelhető válik az Opel Ampera, de Európa számos piacán kapható a Nissan Leaf is, így aztán hiába lettek mintegy 1,5 millió forinttal olcsóbbak a francia-japán elektromos törpék, még a műfajra vadászók is könnyedén pártolnak át a használhatóbb villanyautókhoz.
Hirdetés
A PSA persze nem csügged, hiszen a technológia jól vizsgázott a miniautókban, s miként azt a Mitsubishi szóvivője is elmondta, a vártnál szerényebb kereslet nem befolyásolja korábbi együttműködési tervüket, azaz a Berlingo-Partner, haszonjármű alapú egyterűpáros közös villanyosítását, mely újdonsággal egyértelműen a már kapható Renault Kangoo Z.E. nyomába kívánnak majd szegődni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:00
    Permalink

    Mondjuk ez elég várható volt. Valóban kicsi, csúnya, drága és legfőképp nincs meg a kiépített infrastruktúra az üzemeltetéshez.
    Tegnap olvastam valahol, hogy Németországban a villanyautó eladások a tervezett töredékét sem érik el, ráadásul az eladott kocsik 80%-át cégek veszik, nem napi használatra, hanem elsősorban pr célra.
    Szóval jó darabig benzinnel és dízellel pöfögünk még 🙂

Vélemény, hozzászólás?