Nem hagyja kihalni a buszlimuzinokat a Lexus

Repülőgépeket meghazudtoló kényelemmel mutatkozott be a Lexus kisbusza

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magánrepülőgép-gyártók segítségével alkotta meg a Lexus az új luxus kisbuszát, az LM-et, ami még idén Európába is megérkezik. A hibrid hajtáson talán már senki sem lepődik meg, de a 48 colos kijelző a hátsó üléseknél már-már túlzásnak hat.

A kínai piacon nem újdonság a luxus kisbusz, 4 éve már piacra dobták az első generációt, azonban az LM második generációja már globális modellként mutatkozott be az idei Shanghaji Autószalonon. Több mint 60 országban kínálják majd eladásra, köztük az európai piacon is, így hazánkban is, ráadásul már idén ősszel.
Hirdetés
A GA-K platformra épülő autó megjelenése első ránézésre is elárulja, hogy egy Lexusszal van dolgunk, ellenben az első traktus még a merész dizájnjairól ismert japán gyártótól is szokatlan. Az LM többi része közelebb áll a megszokotthoz, kisbusz révén pedig elkerülhetetlen a kicsit szögletes megjelenés, viszont az oldalakon végigfutó krómcsíkoknak köszönhetően kicsit sem lesz unalmas az Európában LM 350h néven futó modell. Kisbusz révén az oldalra nyíló hátsó ajtókon sem érdemes meglepődni, ami viszont a beltérben fogadja az utasokat, az több mint meggyőző. Négy- és hétüléses kivitelben is kérhető az LM, viszont a Lexus sem tagadja, hogy az előbbi kiadás az etalon. A jól elkülönített két hátsó ülés a repülőgépek első osztályát idézi, erre az összhatásra pedig még egy lapáttal rátesz a érintőképernyős vezérlőegység, amivel a hőmérsékletet, az ülést valamint a két első ülésre elhelyezett 48 colos kijelzőt lehet vezérelni. A járművek piacán óriásinak számító képernyőt ráadásul nem csak egyetlen nagyként lehet értelmezni, hanem igény esetén akár két részre is osztható, ha a hátsó utasok mást szeretnének nézni egymástól függetlenül. A tartalmat akár az okostelefonokról is ki lehet vetíteni a kijelzőre, de ha valaki más eszközzel szeretne operálni akkor két HDMI-csatlakozó is a rendelkezésére áll. A legtöbb esetben viszont a képhez hang is társul, a Lexus pedig ebben az esetben sem fukarkodott, nem kevesebb mint 23 hangszórót épített az LM-be. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy a 350h a világ első olyan modellje, amelyben a hangvezérlést kifejezetten a hátsó ülésen utazókra optimalizálták.
Hirdetés
Azonban bármennyire is fejlett a mai technika és bármennyire is jól érzik magukat a hátul utazók, valakinek vezetnie is kell az autót. A mai trendeknek megfelelően itt is digitális műszercsoportot alkalmaztak valamint a középkonzolon is egy hatalmas kijelző kapott helyet, viszont azt nem részletezték hogy pontosan mekkora. A vezetőnek fenntartott helyet beszédesen a Tazuna elvének megfelelően alakították ki, ez pedig japánról szabadon lefordítva ösztönöset jelent. Ez gyakorlati szinten annyit jelent, hogy igyekeztek a kialakításnál törekedni egy olyan megoldásra, ahol lehetőleg minél kisebb szem- és kézmozdulatokat kell tennie a vezetőnek. Természetesen a legtöbb vezetéstámogató rendszert integrálták a LM-be is.
Hirdetés
Ami a számokat illeti a Lexus LM 350h hosszúsága 5130 milliméter, szélessége 1890 milliméter, magassága pedig 1945 milliméter és kerek 3 méter a tengelytávolsága. Európába egy 2,5 literes, 4 hengeres hajtáslánccal érkezik hibrid rásegítéssel, összesen 250 lóerős teljesítménnyel, összkerékhajtással és 190 km/h végsebességgel. Az első modellek 2023 őszén érkeznek az öreg kontinensre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.04.25. at 18:36
    Permalink

    Akkora csúnya predátor pofája van hogy az már szép. 🙂
    Az Audi fosmaddzag single frame fantázianevű trágya díszrács fricskája ez amit nem tud abbahagyni a Lexus, pedig már ideje lenne hogy legalább valahogy szebben megrajzolják.

Vélemény, hozzászólás?