Nem hozott pénzt, kitették az F1-pilótát

Forma-1: a Mercedes volt a barcelonai teszt legjobbja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy volt, hogy Razia lesz a Marussia egyik pilótája, de szponzorpénzek hiányában még a szezon előtt mennie kellett. A helyét egy másik újonc, Bianchi vette át.

Szegény Luiz Razia már biztos beleélte magát, hogy hamarosan Forma-1-es autóval versenyezhet, de a zöldfülű brazilnak még azelőtt véget ért a nagy kaland, hogy igazán beleszagolhatott volna a száguldó cirkusz világába. Razia ugye a német Timo Glock helyére érkezett a Marussiához - a rutinos német a DTM-be igazolt -, viszont szponzorai nem tudták hozni az ígért pénzt, így a csapat másik pilóta, másik bevételi forrás után nézett. Ő a Force India tartalékosa, a Ferrari versenyzőképző akadémiájáról érkező Jules Bianchi lett.
Hirdetés
A nagy tehetségnek tartott francia a Force India pilótai állására ácsingózott, azt azonban a visszaszerződtetett Sutil elhappolta előle. Bianchi a barcelonai kollektív teszt végén már vezette is a Marussiát, s jó egy másodpercet adott csapattársának, a szintén újonc Chiltonnak. A teszt legjobbjának egyébként a Mercedes bizonyult, na nem mintha feltétlen mérvadóak lennének a gyakorlásokon elért eredmények. Legközelebb aztán már élesben megy a meccs, másfél hét múlva Melbourne-ben rajtol a Forma-1-es világbajnokság.
F1 2013 - pilótafelállás
Red Bull-RenaultSebastian Vettel (német, 25 éves)Mark Webber (ausztrál, 36)
FerrariFernando Alonso (spanyol, 31)Felipe Massa (brazil, 31)
McLaren-MercedesJenson Button (brit, 33)Sergio Pérez (mexikói, 23)
Lotus-RenaultKimi Räikkönen (finn, 33)Romain Grosjean (francia, 26)
MercedesLewis Hamilton (brit, 28)Nico Rosberg (német, 27)
Sauber-FerrariNico Hülkenberg (német, 25)Esteban Gutiérrez
(mexikói, 21)
Force India-MercedesPaul di Resta (brit, 26)Adrian Sutil (német, 30)
Williams-RenaultPastor Maldonado
(venezuelai, 27)
Valtteri Bottas (finn, 23)
Toro Rosso-FerrariJean-Eric Vergne (francia, 22)Daniel Ricciardo (ausztrál, 23)
Caterham-RenaultCharles Pic (francia, 23)Giedo van der Garde
(holland, 27)
Marussia-CosworthMax Chilton (brit, 21)Jules Bianchi (francia, 23)

Dőlt betűkkel az újoncok, vastaggal az új igazolások.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?