Nem járművel kezdték, de az lett a siker – 120 éves az első Opel

Varrógép, bicikli, hűtő, mégis autóiról ismerjük az Opelt, az első épp 120 éves

Talán épp az Opel története a legszínesebb minden gyártó közül. Nem csak a kezdetek érdekesek, a cég közel 160 éves fennállása alatt számtalan újítást vezetett be, és ezek közül csak az egyik, igaz a legkifizetődőbb volt az autógyártás.

Hosszú út vezetett az Opel csúcsmodelljeihez, és messze nem az autókkal kezdődött a történet

Történelmileg az egyik, ha nem a legszínesebb sztorikkal bír az Opel az összes autóipari gyártó közül, de azt talán kevesen tudják, hogy nem autókkal kezdték. Habár a négykerekű motorizált járművek adták a márka jövőjét, Adam Opel idejében még nehezen készíthetett volna autót a cég. Akárcsak édesapja, lakatosként kezdte a karrierjét és cégét 1862-ben alapította, ám akkor még járműgyártásról nem igazán lehetett szó.

Első önállóan fejlesztett és legyártott varrógépével alaposan megvetette lábát az iparban,

1863-ban szerződtette első alkalmazottját, 1868-ban pedig beköltözött abba az épületbe, melyben gyártósorát felállította. A termelést a katonai egyenruhák iránti fokozott igény lobbantotta fel, amik gyártásához persze varrógépekre volt szükség, alkalmazottai számára pedig egészségbiztosítást hozott létre.

Varrógépek készültek Adam Opel első üzemében, akkor még az embléma sem a villámos volt

Adam Opel öt fia alaposan felfuttatta a kerékpáripart, számtalan versenyt nyertek saját biciklijeikkel

Adam Opel mindenben meglátta a lehetőséget, Párizsi látogatása során épp egy új találmányban, a kerékpárban. A rüsselsheimi gyárépületét újabb sorral egészítette ki, így 1886-ban beindult saját fejlesztésű kerékpárjainak gyártása. Adam Opelnek öt gyermeke született az elkövetkezendő években, Carl, Wilhelm, Heinrich, Friedrich és Ludwig pedig követték apjuk nyomdokait és kivették részüket a vállalatból.

A kerékpárüzletben épp azzal segítettek, hogy számtalan bicikliversenyen indultak Opelekkel, amiken rendre jó helyezéseket értek el, több száz első helyet szereztek 1898-ig.

Apjuk, a cégalapító és legendás újító, aki már 1868-ban gőzgépeket használt első gyártósorán, 1895-ben tífuszban elhunyt, Adam Opel már sosem láthatta azt, amiről még ma is ismerjük a nevét, vagyis az első automobilt.

A Lutzmann volt az első Opel gyártású, de szabadalmaztatott tervekből készült autó, 1899-ben jelent meg

Éppen 120 évvel ezelőtt kezdődött az Opel vállalat azon történelme, amiről már mindenki alaposan ismeri a márkát.

A legidősebb fiúk, Carl és Wilhelm szorgalmazták az autóiparba való beépülést, ekkor édesanyjuk, Sophie vezette a vállalatot. Az Opel fiúk Daimler és Benz találmánya nyomán látták meg a lehetőséget az autóban és fel is kerestek egy olyan feltalálót, akinek épp egy ilyen beruházóra volt szüksége saját autójához, így készült el a Lutzmann-féle szabadalmaztatott Opel gépjármű, a vállalat első autója 1899-ben mutatkozott be. Az autó megjelenése viszont nem volt valami kívánatos, éppen ezért a francia Darracq gyártóval kezdtek együttműködésbe 1902-ben, és bár drágább volt a Lutzmannál, az első Darracq licenc alapján gyártott Opel sikeresebb volt, mint az első autójuk. A sors különös fintora, hogy az Opel történetébe 2017-ben ismét egy francia gyártó került és a PSA tulajdona alatt az Opel 20 év után újra profitot könyvelhetett el.

A Lutzmann után pár évvel a francia Darracq technikai alapjaira építette saját karosszériát, szintén licenc alapján

Kéthengeres motorokkal készült az Opel Darracq, de 1903-ban elkészült az Opel saját fejlesztésű első négyhengeres, 24 lóerős motorja is, 1906-ban pedig legördül az ezredik Opel autó. 1909-ben új modellt mutattak be, a Doktorwagen csupán 8 lóerős motort kapott, de a gyártástechnológiának köszönhetően megbízható összeszereltség és viszonylag alacsony ár jellemezte, hamar népszerű lett. A gyártósort továbbfejlesztették, moduláris alkatrészgyártásra álltak át, amivel gyorsabbá és egyszerűbbé vált a termelés. 1911 is meghatározó év volt az Opel számára, a Torpedo mellett megjelent az első repülőgépekbe fejlesztett motorjuk is, valamint a vállalati dolgozók számára létrehozott nyugdíjalap. Ugyanebben az évben érte tűzvész is az Opel gyárat Rüsselsheimben, a varrógépgyártó csarnok nagy része megsemmisült, az egymilliomodik eszköz legyártásával végleg be is zárták az üzemet, a kerékpár és autógyártás, valamint később a hűtőgépgyártárs folytatódott. A tűzvészt viszont egy újabb piaci rés kitöltésére használták fel, kifejlesztettek egy tűzoltó berendezést, amire temérdek megrendelés érkezett, így ez, akárcsak a varrógép és a kerékpár, valamint az autó, egy újabb kifizetődő iparágba lépést jelentett.

Megjelentek az első tömegeknek szánt modellek, valamint a kerékpárversenyek mellet az autóversenyzés és a rekorddöntés is nagy szerepet játszott

Hirdetés

Jellegzetes lökhárítójáról ismerhető fel az Olympia Rekoprd

A versenyek nem csak a kerékpáriparban segítették az Opelt, autóversenyeken is legalább annyian vettek részt, ráadásul saját fejlesztésű autókkal. Az 1913-as Grand Prix szezonra négyhengeres, hengerenként négyszelepes motort fejlesztettek, a világon az elsők között, győzelmet is hozott nekik a versenyen. Egy évvel később elkészül az Opel legnagyobb motorja, mely 12,3 literes négyhengeres és 16 szelepes, ebben az évben válik az Opel Németország hivatalosan is legnagyobb autógyártójává, ekkor már túl voltak a tízezredik legyártott autón.

Pontosan 100 évvel ezelőtt elkészült Németország első tesztelésre és versenyre is használt oválpályája az Opel jóvoltából,

1924-ben pedig elsőként vezet be futószalagos gyártást a rüsselsheimi gyár. A futószalagról elsőként legördülő autó kiskereskedelmi ára a termelési költségek rohamos csökkenésének köszönhetően hamar az átlagemberek számára is elérhető mértékre zuhan, így a Levelibékának becézett modell népautóvá válik.

Versenysportban elért sikereikkel szintén történelmet írtak

A General Motors először 1928-ban került a képbe, egy évre rá felvásárolta az Opel részvényeinek 80%-át, ekkor a kísérleti osztály RAK 1-es prototípusával már 8 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra a márka tesztpilótája, Fritz von Opel és 238 km/h-s végsebességet ért el, majd 254-et. Elkészül az első Blitz teherautó, melyre a háború alatt égető szükség támadt. A második világháború idejére pedig teljesen le is állt a személyautók termelése (pedig épp ’39-ben vált Európa legnagyobb gyártójává), hogy a hadsereg utánpótlását tudják szállítani, ehhez már az 1935-ben felépült brandenburgi gyártósor is termelt. Ebben az évben érkezett meg Németország első sorozatgyártású autója is, az Opel Olympia, melyet már a modern eljárással szerelnek össze, és az Opel az első német autógyár, mely 100 ezer autót termel évente. A vállalat 75. évfordulóján végleg eladja kerékpárjainak gyártási jogát, az NSU készíti továbbiakban az Opel által fejlesztett bicikliket és 1937-ben bemutatkozik a márka új csúcsmodellje, a sorhatos motorral szerelt Admiral.

Az Opel első sorhatos benzinmotorja az Admiralban mutatkozott be

Az Admiral csúcsmodell nevet több generáción keresztül fenntartották, ám a karosszéria több verzióban is készült, a Kapitän és a Diplomat is ezt kapta, hat-és nyolchengeres motorokkal szerelték őket

A háború alatt a brandenburgi gyár szinte megsemmisült, de Rüsselsheim sem úszta meg, a személyautó-termelés csak 1947-ben folytatódhatott az Olympia gyártásával. 1951-ben helyszíni tesztpályát épít az Opel gyárához, ezzel ismét első a német gyártók között, két évre rá pedig újra 100 000-es darabszám felett teljesítenek évente, ekkor már a harmadik generációs Olymipiánál tartanak. Elkészül a kétmilliomodik Opel, egy Kapitän 1956-ban, három évre rá pedig bezárják a hűtőgépek gyártósorát, innentől kezdve csak járműveket és belsőégésű motorokat gyártanak. 1962-ben a márka 100. évfordulóján megnyitják a harmadik gyártósort Bochumban, mely a Kadett gyártásával indít. 1964-ben új triót vezet be az Opel, a Kapitän, Admiral, Diplomat hármas hat- és nyolchengeres motorjaikkal igazi csúcsragadozók lettek a piacon, formaterveik is erősen az amerikai modelleket idézték, sikereik is tisztességesen alakultak.

A Corvette mintájára épült a márka apró sportkupéja, a GT

Számos sportos modell is piacra lép, a kor leggyorsabb német kupéjaként megjelenik a Diplomat V8, a Kadett Rallye és az Opel GT is bemutatkozik, utóbbi tavaly volt épp 50 éve. 1971-ben már tízmillió legyártott autónál jár az Opel, egy évre rá 20,4 százalékos piaci részesedésével Németország legnagyobb autógyártójának könyvelhetik el magukat. 1979-ig számost sportsikert tudhatnak magukénak, a legendás Manta is második generációjába lép, az adott évben pedig bemutatkozik az első fronthajtású Opel, a Kadett D. 1982-ben, amikor megnyílik a zaragozai gyártósor, ismét sporttörténelmet ír az Opel, vagyis inkább Walter Röhrl, ugyanis az Ascona 400 versenyautóval megnyerik a Monte Carlo ralit és a világbajnoki címet is. 1984 is jeles év az Opel számára, ugyanis a frissen megjelent Kadett E, vagy csepp Kadett 0,30-as légellenállási együtthatója globálisan a legjobb, ezzel együtt a modell Év Autója díjat is nyer, két évre rá pedig az Omegát választja a nemzetközi zsűri.

A teherautógyártásra főleg a háborúk idején volt szükség, a Blitz nevet később a brit Bedford vitte tovább

A '80-as évek csúcsmodelljei, 1989-től minden Opel kapott katalizátort, a '70-es évek közepétől pedig biztonsági övet

Számos biztonsági és technológiai megoldást elsőként vezet be az Opel sorozatgyártásban, ilyen volt a biztonsági öv, mely 1973 óta szériafelszereltség az összes autóban, vagy a katalizátor, mely ’89 óta szerepel mindegyikben. Szintén évfordulót ünnepel idén a Calibra, mely 30 évvel ezelőtt 0,26-os légellenállási értékével megelőzte a Kadettet és ismét a világ legjobb értéke lett.

A ’90-es évek eleje hatalmas mérföldkő az Opel számára, de leginkább Magyarországnak,

ugyanis a ’91-ben bemutatkozott Astra név váltja a korábban sikeres Kadettet, ’92-ben pedig megnyílt a szentgotthárdi motorgyár és összeszerelő üzem, mely hazánk autóiparának egyik tartópillérévé vált. ’95-től az összes Opel két első légzsákot kap, két évre rá pedig megjelenik az első európai személyautó háromhengeres négyütemű motorral, ez a 12 szelepes Corsa B. 20 évvel ezelőtt az 50 milliomodik legyártott autót ünnepelhette az Opel, valamint az első komolyan vehető hétüléses modelljét, a Zafira megjelenését.

Kétszer is rekordot állítottak fel légellenállás terén, egyszer a Kadett E-vel, majd a Calibrával

A 2000-es évek eleje, főként a világválságnak köszönhetően nem volt túl sikeres, az elmúlt húsz évben eladásaik sem alakultak úgy, ahogy szerették volna. Az új csúcsmodell, az Insignia bemutatásával sikerült tartani egy biztos pozíciót a piacon. Ismét bezsebeltek egy Év Autója díjat, méghozzá a konnektorról is tölthető hibrid rendszerű Amperával, 2012-ben. A PSA-val való együttműködésük előfutáraként először a Crossland X, majd a nagyobb Grandland X modell mutatkozott be, melyek már francia alapokon, francia motorokkal készülnek, míg az Insignia második generációja az eredeti tervek alapján került piacra, sokak szerint az utolsó igazi Opelként. A piaci eredményeket tekintve rengeteget profitált az Opel abból, hogy a PSA szárnyai alá került. Egyre több olyan modell jelenik meg, mely már a francia alapokat használja, ugyanis a General Motors ideje alatt kifejlesztett motorok és padlólemezek használata már nem lenne kifizetődő a PSA csoport számára, így az Opel modellpalettája ismét hatalmas átalakuláson megy keresztül. Viszont továbbra sem engednek abból, hogy elérhető árú és megfelelő minőségű autókat gyártsanak, így az Opel szellemiségét maradéktalanul viszik tovább a megszokott stílusban.

Az Opel ma ismét francia segítséggel működik és évtizedek óta ismét sikeres, a PSA csoport alaposan átalakítja a kínálatot

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?