Nem kamu, tényleg ez minden idők legjobb Ford modellje

Ford Focus 1.5 TDCi A8 Titanium teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csaknem ezer kilométert tekertünk bele a kisebbik dízelmotoros, de automata váltós Focusba. Kijelenthető, minden idők legjobb Fordja - ha arra használjuk, amire való,


Az aktuális, negyedik generációs Ford Focus bemutatójánál csöppet megakadtam azon, hogy minden idők legjobb Ford modelljeként aposztrofálták a gyáriak, vagy talán inkább úgy, hogy a fejlesztés során minden idők legjobb Ford modelljét kívánták megépíteni. Aztán a karácsonyi szünetre két hétre sikerült megkaparintani az automata váltós, kisebbik dízelmotoros, Titanium felszereltségű tesztautót, s megtértem, pontosabban igazat adtam a Fordnak, valóban szenzációs autó lett a legújabb Focus. Ugyanakkor megjegyzem, nem csak nekem volt piszok mázlim, hogy sikerült megnyerni "karácsonyra", a Focus is jól járt, hogy nem az átlagos hétköznapi rövidebb távokon használtam, hanem hosszabb utakon. Igaz, extrém hosszú távot nem mentem vele, pedig leginkább arra való a dízellel.
Hirdetés

Hidegen ugyanis egy kicsit hangos a gázolajos motor, ráadásul a fagypont körüli hőmérsékletről a bemelegedés 20 perc/20 kilométer körüli. Aki ennél jellemzően rövidebb távot megy, az Focusból se vegyen dízelt. Ugyanakkor az 1.5 TDCi továbbra is bőségesen szerethető, már a kifutó Focusban is az volt, s persze a Fiestában vagy a Kugában is bámulatosan muzsikált. 95 és 120 lóerős erőszinttel érhető el, a Titanium tesztautóba természetesen a 120 lóerős került. A csúcsteljesítmény ugyanúgy viszonylag alacsony (3600/perc) fordulaton jön, ahogyan a 95 lóerősnél is, ám itt a 200 Nm nyomaték egy hajszálnyit szélesebb, 1750-2250/perc fordulattartományban élvezhető. A kisebbik dízel erősebbik változatával csöppet sem alulmotorizált az elődjénél mintegy 80 kilogrammal szerényebb tömegű, ám növelt méretű Focus.
Elsüthető, hogy a 100-as sprint 10,2 másodperc, a végsebesség 193 km/óra, ezeknél azonban sokkalta fontosabb, hogy a Ford saját (fejlesztésű és gyártású) 8 fokozatú automata váltója elég jól dolgozik együtt a motorral, így minden helyzetben kiváló a dinamika, országúton és autópályán is azonnal és okosan reagál egy-egy előzési szándékra. Stop-starttal sincs gond az elindulási hajlammal, s a váltások is kellően finomak. Hiába sok a fokozat, nem kapcsolgat ész nélkül (például garázsból kihajtáskor nem gyilkolja magát a kettesbe váltással), s a nyolcadik fokozatot országúton, 80-90 km/órás tempónál is simán kapcsolja. Ezzel a motorral nagyon jó utazóautó a Focus, de szépen teszi a dolgát városban is, ha már bemelegedett... És ezért mondom azt, hogy a dízel Focus terepe egyértelműen a hosszú távú utazás. De persze úgy is mondhatom, a Focus továbbra is nagyon élhető városban is, ám most már autópályás jellemzőivel, ottani kényelmével is komolyabb, nagyobb autókat is meg tud szorongatni.
Ötajtósként csupán 1,8 centivel hosszabb a harmadik generációsnál, tengelytávja viszont 5,2 centis növeléssel lett 2,7 méter, ami néhány éve még a középkategóriában is korrekt érték lett volna. Érezhetően nőtt az utastér hosszanti helykínálata és szélessége is. A Titanium szint ülései jól tartanak, a sofőré ráadásul elektromosan állítható. Jó fogású, tág tartományban állítható a kormánykerék, az ideális vezetési pozíciót az opciós, ráadásul polárszűrős szemüvegben is látható head-up display is segíti. Minden fontos információ a vezető látóterébe kerül így, igaz, az egy kicsit zavaró, hogy bár van táblafelismerő, sokszor nem az általa látott, hanem a navigációs rendszerből olvasott sebességinformációt jelzi ki, így például a Velencei tó partján, ahol a legtöbb helyen már egy ideje hál' Istennek levették a 40-es sebességkorlátozásokat, ő bizony 40-nel vinne végig. Ugyanakkor ha ő olvas le egy-egy korlátozást, a kereszteződéseknél nem felejti azt el, így aztán inkább paráztat a sebességhatárokkal.
A többi sofőrsegédre viszont csaknem ezer kilométer után sem tudok rosszat mondani. Az automata váltóval kettes szintű önvezetésre képes Focus főként autópályán vesz le nagyon sok terhet a sofőr válláról, ha kell, tartja a sávot, a távolságtartós tempomat finoman és biztonságosan dolgozik, nincsenek nagy fékezések, erőszakos gyorsítások. A rendszer akkor is éber, ha nem kapcsoljuk be, akkor ráfutásgátlóként szolgál. Fölösleges paráztatások nélkül. Komoly segítség a holttérfigyelő is, ahogyan a parkolást az aktuális kormányszög alapján mutatott segédvonalakkal mutató tolatókamera és a mögöttes forgalomra figyelmeztetés is. A parkolást itt akár már teljes mértékben rá tudjuk bízni az asszisztensre is, aki persze nem egy személy, hanem egy automatika, aktiválása után a parkolóhely felismerését követően a váltót üresbe rakva, s a parkolóasszisztens gombját nyomva tartva a váltót, meg persze az autó mozgását is vezérli a bekormányzás mellett. Nem csak a be-, a kiállásban is tud segíteni, bár szükség igazán nincsen rá.
De a Focus nem csak asszisztensekkel jól szerelt, hanem az egész autó is nagyon jó egység. Zajszigetelése meglepően jó, ezért autópályán is nagyon csendes és stabil. Ami viszont még ennél is jobb élmény, az az országúti vezethetőség: precíz és közvetlen, élénk a kormányzás, a futómű is passzol az élményautózáshoz, pedig csillapítása is meglepően jó. Még úgy is, hogy a tesztautó opcióként 17 colos kerekeket kapott, s a 150 lóerő alatti Focusok, így az 1,0 literes benzinesek és az 1,5-ös dízel most először csatolt lengőkaros, de progresszív rugós hátsó lengéscsillapítást kapnak. Ha ezt nem tudjuk, nemigen fogjuk megmondani, hogy a multilinknél egyszerűbb megoldás dolgozik az autó alatt, ugyanis a hangolás tényleg nagyon eltalált.
A Focus ráadásul úgy tud nagyon sokat, millió egyéb mellett Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis SYNC 3 információs rendszert, fűthető kormányt és fűtőszálas szélvédőt is adni, hogy nem egy űrhajó. Hagyományos, persze csinos és elegáns középkategóriás, amiben minden a Fordtól megszokott egyértelműséggel kezelhető. Az 1,5-ös dízel automata váltóval is 4,2 l/100 km vegyes fogyasztást ígér. A téli teszten országúton adódott 4,8 körüli érték, de autópályán is simán 6 liter alatt tartható az étvágy, ugyanakkor városi üzemben azonban jelentősebbel kell számolni. Hogy a többlet mennyi, azt a dugók mértéke, meg persze az fogja meghatározni, hogy mennyit megyünk a bemelegedési cikluson túl. A csaknem ezer kilométeres teszt átlaga tankolás és fedélzeti számítógép szerint is 5,2 l/100 km lett, ami összességében jó a kapott dinamika és komfort mellett.
A negyedik generációs Focus összességében nagyon meggyőző lett, én persze várnám belőle a plug-in hibridet vagy az elektromosat, ami egyelőre még csak a Ford publikus terveiben sem szerepel. A 120 lóerős 1.5 TDCi Titanium az 500 ezer forintért mért automata váltóval 7,73 millió forinttól indul, a tesztautóba pedig még mintegy 1,8 millió forintnyi extra került, így már több mint 9,5 milliós példány. Nyilván listaáron, flottakedvezmény nélkül. Ha azt vesszük, hogy utazási komfortjával már a Mondeóval is simán felveszi a versenyt, vezethetőségével simán veri azt, nem is rossz ajánlat. Csak az ötajtós csomagtere pöttöm kissé. Sebaj, mindjárt feliratkozunk egy újabb kombi tesztautóra, hiszen abból még csak a Vignale verzió járt nálunk, az pedig nekem sem volt a kedvencem a menetpróbán, s a piac szerint sem az a legérdekesebb változat.
Értékelés
Pozitív
Igényes kidolgozás, millió sofőrsegéd, kulturált hajtáslánc, kedvező fogyasztás, zajszigetelés
Negatív
Erősen hátranyúló csücsök a hátsó ajtón, lassan bemelegedő dízel, nem túl nagy csomagtér
Árak
Tesztmodell alapára
7 730 000 Ft (2019.01.10.)
Tesztautó ára
9 593 000 Ft (2019.01.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 3600 1/min-nél
Nyomaték:
300 Nm 1750-2250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.20 s
Végsebesség:
193 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4378 mm
Szélesség:
1825 mm
Magasság:
1452 mm
Saját tömeg:
1394 kg
Össztömeg:
1910 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
375 l
Belső szélesség elöl:
1460 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
910-1000 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
270 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1170 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
410-700 mm
Csomagtér hossza:
760 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1050 mm
Raktérnyílás magassága:
810 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
300 Nm 1750-2250 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 3600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
193 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.20 s
CO2-kibocsátás:
116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
64 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.01.10. at 11:27
    Permalink

    “Nem kamu, tényleg ez minden idők legjobb Ford modellje…”

    LOL a négyzeten és LOL a köbön :DDD Azt még elfogadtam, amikor a Vestát minden idők legjobb Ladájának nevezték, no de ez? :DDD GT, Mustang, Galaxie, F-150 Raptor, Escort és Sierra Cosworth, Crown Victoria, Thunderbird, Probe, Expedition és társai mind-mind menjenek a levesbe, mert itt az új Focus! Tádáámm! Kész, végem van… :DDD

    • 2019.01.10. at 12:49
      Permalink

      A felsorolt modellek egyike sem olyan jó és takarékos utazóautó, mint ez. A Focus igazából egy svájci bicska, nagyon sokat tud, nagyon jól.

    • 2019.01.14. at 18:28
      Permalink

      Egyszerűen Ford reklámhét (vagy hónap) van, ennyi az egész. Itt van minden idők legjobb Fordja, Ford lett a piacvezető és volt szipi-szupi Ranger teszt is. Mindez néhány nap alatt! Köszönjük a Ford Magyarország támogatását! Valamiből mindenkinek meg kell élni!

      • 2019.01.14. at 18:36
        Permalink

        Felkészül még: Ford tartósteszt, Ford évforduló, Síelés Forddal, Tavaszi kalandok Forddal, Terepen a Forddal, Mindent elnyelő Ford teherautók, Ford Focus használt teszt, Magyarország legtöbbet futott Fordja, VV9 Micu új Fordja, Nyári gumiteszt a Forddal, Látogatás a Ford gyárban, Meglepő szervíztitkok a Fordtól, Használt Fordot Németországból, T-Forddal Makón, Ford börze Kölnben, Harrison Ford…

  • 2019.01.10. at 11:29
    Permalink

    Mennyi a kombi felára, talán 300e forint? Rögtön megoldódik a kis csomagtér problémája, cserébe a Gen4 kombi nekem nem tetszik.

    Kíváncsi vagyok, változott-e valamit az előző Titanium (Gen3.5) fotele a mostanihoz képest, mert abban egy seggel 300km után minden bajom volt.

    9,5 millióból ha levonom az átlag elérhető kedvezményeket még mindig 8 millió felett járok mire a nevemre kerül. Ha a tesztautó kedvezményt is megadják miután végigpukizza a hazai sajtó összes képviselője, úgy meg lehet csípni hetessel kezdődő árakkal. Ésszerűbben extrázva ésszerűbb árat lehet érte fizetni.

  • 2019.01.10. at 21:15
    Permalink

    Jó jó, de majd 8 milliós alapár? 9,5 milliós teszt Focus? Egy Ford Focus közel 10 millió? Ebben az ármagasságban azért van bőven konkurencia…

      • 2019.01.11. at 11:54
        Permalink

        Ezzel a karosszériával a 120LE-s diesel erőforrással Trend felszereltségben (ami azért eléggé fapad, nagyon messze van a szépen felszerelttől, a kötelező minimumot nyújtja csak), ingyen színnel 6,33 millió listaáron. És ebből nem fogsz nagy kedvezményt kapni.

        Oldal alján, mit tartalmaz a Trend:

        http://www.ford.hu/s/tarQ

        Ha benzint szeretnél (literes EB, 125LE), akkor 5.55milliótól indul a listaár, de akciósan most 4.9 körül mindenféle trükkel el lehet vinni (Ford Credit)

  • 2019.01.11. at 10:34
    Permalink

    Szerintem inkább az a nevetséges, hogy almát a körtével hasonlítod össze.
    Az általad említett autók nem kombik, nem is létezik belőlük. Ilyenformán (is) jóval kisebbek a tesztelt Focusnál.
    Másfelöl ilyen átmenetet illetve választási dilemmát mindig fel lehet állítani.
    Alfa Giuliát vagy 1-es bmw-t 10,5 millióért? Ez nevetséges. 12 millióért inkább Mercedes C220-at veszek.

    Talán így már érted…
    De ha nem megy, akkor elárulom, hogy 9,5 milliós listaár mínusz kedvezménnyel nagyon nagyon kevesen fognak Focust venni, de legalább van 5.5 millióért is egészen megfelelő felszereltségű, nem úgy mint az említett márkákból.

  • 2019.01.11. at 11:48
    Permalink

    Minden idők legjobb Fordjáról csak annyit, hogy számomra mint lehetőség ez is benne volt a pakliban új autó vásárlásra. ( végigpróbáltam a fél kategóriát pl. Leon Megane 308 i30 Ceed stb) Az egyetlen autó volt amiről semmiféle információt nem kértem az értékesítőtől. Kb 5 percet ücsörögtem benne, aztán fogtam magam és kisétáltam a szalonból…
    Ez nyilván szubjektív dolog, de semmi megindító nincs benne, a formája teljesen átlagos, a beltere szerintem nem üti meg a kategória átlagát. (a Ceed, Golf, sokkal jobb belül) Kipróbálni már nem is akartam. Ettől persze még lehet jó autó.
    Annak idején az “egyes” Focus sokkal nagyobbat dobott, szerintem ez a “minden idők” kicsit erős bár kétség kívül reklámnak tökéletes.

    • 2019.01.12. at 18:52
      Permalink

      Tehat azert mert neked nem tetszett, az azt jelenti automatikusan hogy csunyabb, vacakabb stb mint egy ceed vagy golf es nem lehet minden idok legjobb Fordja. Aham… ertem…

      • 2019.01.13. at 16:08
        Permalink

        Te tudtad értelmezni amit leírtam? Egy -még egyszer leírom- szubjektív véleményt, tapasztalatot közöltem. Nem következik semmi automatikusan pusztán úgy gondolom, ez a „minden idők” nem biztos hogy egy mérhető érték. (vagy nem biztos, hogy könnyen) Mi alapján állapítod meg, hogy 2018 Ford Focusa jobb mint mondjuk 1997-é az adott korban? Vagy más Ford modellnél? Nekem pl volt az első Focusból és volt Escortom is. Abban teljesen bizonyos vagyok, hogy jelen modell nem annyival jobb az ezt megelőzőnél mint a Focus I. volt az Escortnál. Ennyi erővel miért nem az volt a legjobb? Fenntartom, hogy ez nem más mint reklámszöveg, valamint azt is, hogy ez attól még lehet egy jó autó… tőlem akár a legjobb is. Abban egyetértünk , hogy nekem nem jött be.
        Ez a kommented így nem más mint szín tiszta kötözködés…

  • 2019.01.12. at 00:36
    Permalink

    “Nem kamu, tényleg ez minden idők legjobb Ford modellje”

    Szerintem a Ford örülne a legjobban, ha ez nem lenne igaz, mert nagyon rossz fényt vetne a márkára. 🙂

  • 2019.01.13. at 13:58
    Permalink

    Az, hogy valami milyen jó sok mindentől függ.
    Van akinek ez tetszik a másiknak meg amaz. Az igazi “jóság” pedig a használat alatt derül ki.
    Ez egy új autó, így dőreség a címben tett kijelentés.
    Ezt legkorábban 2-3 év múlva lehet megfontolni, de inkább később.
    Egyébként az, hogy benzinesben csak 3 hengeres motorok választhatók, már magukban megkérdőjelezik a kijelentés valódiság tartalmát.
    Szerintem ezt egy ilyen gyártó nem engedhetné meg magának.

  • 2019.01.13. at 14:22
    Permalink

    Minden idők legjobb Ford modellje az első generációs Focus volt. Ennek a belseje olyan mintha baltával faragták volna ki, vagy egy kezdeti tervezési fázisban rekedt volna. Utólag pedig kapkodva felragasztottak a középkonzol tetejére egy táblagépet…… Semmi egyedi vagy sportos érzet, ami sok konkurens modellnél megvan és megvolt az előző Focus generációknál is. A benzines motorjai csonkolt 3 hengeres kávédarálók. A futóművét is több változatban primitív csatolt lengőkarosra cserélték. Tudtommal a 4 ajtós szedán változatban csak és kizárólag a primitívet építik be. Függetlenül attól, hogy milyen motor és felszereltségi szintet vásárol meg valaki. És annyira pofátlanok, hogy a spórolást extrém árazással kompenzálják…….

Vélemény, hozzászólás?