Nem kell ide automata! – Audi A4 allroad

Audi A4 allroad quattro 2.0 TDI, 2012 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Józan felszereltségi szinttel, de elég szép ellátmánnyal próbáltuk a kisebbik terepes kombi Audit. A quattro hajtás nyers élvezete kézi váltóval az igazi.


Az Allroad tesztautókat nem viszi túlzásba a hazai importőr, így még ezzel sem találkoztunk, ami nem is baj, mivel ha lett volna, nagy valószínűséggel az extralistán szereplő összes hozzávalóval kitömött példányt kellett volna próbálnunk. Így viszont egy egész józan, de azért szépen ellátott A4 allroad quattrót sikerült megismernünk. Tavaly érkezett az új, a tesztelt példány pedig az előző szériából való, a 2009-ben bemutatott allroad 2011-ben frissített verziója. A példány 2012-es, de csak a rá következő évben került az első, jelenlegi gazdájához, a kettő közötti időt raktárkészleten töltötte, tehát nem a tulajdonos, hanem a kereskedő által összeválogatott kocsiról van szó, ami jelenleg új tulajt keres.
A 2011-es frissítés leglátványosabb elemei az első fényszórók, de a hátsók rajzolata is változott, utóbbi LED-es, elöl pedig csak a nappali menetfény az, a főfényszóró xenon. Az A4 Avanttól elég könnyen megkülönböztethető az allroad, matt szürke kiegészítői néhány centit szélesítettek a karosszérián, valamint a nyomtáv is szélesebb. Futóművén 3,7 centit emeltek, így a legtöbb helyen boldogul, ahol egy normál Avant quattro hajtással már leérne. Az allroadhoz már alapáron járt a quattro összkerékhajtás, automata váltó viszont nem, és ezt nem is rendelték meg hozzá. Lényegében már nem is tudjuk, milyenek az Audik mostani kézi váltói, minden egyes tesztautó S tronickal érkezik, pedig nincs ezen mit szégyellni, sőt! A kapcsolási érzet remek, közvetlen, egy csöppet talán hosszú maga a kar, így magasan kell váltanunk, de szokható és nagyon élvezhető, így igazán közel kerülhetünk a szerkezethez, nem dolgozik senki helyettünk.
Hirdetés

A 2011-es frissítéssel nem csak kinézete, motorkínálata is változott, a kétliteres TDI dízel 170-ről 177-re izmosodott, 350 Nm-ről pedig 380-ra. Tesztalanyunk már ezt kapta, hangja egy kicsit talán erős, de egy ilyen durva kinézetű kombihoz illő. Az 5 éves lovak még vígan nyerítenek, alul is rendkívül nyomatékos, magasabb fordulaton is húz, mint egy mozdony, hamisítatlan TDI. Jó vezetni, városban is kapcsolható az 5. fokozat, de a kellő tartalékhoz minimum eggyel lejjebb szereti. Egy ötéves autótól még elvárhatjuk, hogy legyen tartása, minimum tükrözze valamelyest újkori állapotát, erről a példányról ez határozottan elmondható ez. Éppen készül megfutni a százezret, vezetett szervizkönyvében minden megtalálható, márkaszervizbe hordott Allroad. Külső sérülései csak apróságok, leginkább a szürke koptatókon találhatók karcolások, de semmi komoly.
Bent hasonló a helyzet, kopásnak nyoma sincs, még a kényes Alcantara huzatú, fergetegesen jó tartású, félig bőrözött sportüléseken sem, ahogy az ajtókárpitok is hibátlanok. A kormány épphogy elkezdett fényesedni, de a fogása még mindig ugyanolyan jó, már akkor is hasonlóan jó sportkormányt tudtak tervezni, mint a nemrég próbált új A5-ösben lévő. Minden kezelőszerv súlyos, érezni rajtuk az anyagot, ahogy az egész autón vezetés közben. Picit több, mint 1,6 tonna, így ez érthető is, rendkívül masszív, a futómű koppanás- és zajmentes, ahogy azt el is várhatjuk egy Auditól. A belső ellátmánya egész jó, háromzónás automata klíma, tempomat, bluetooth kihangosítós, navigációs multimédiás fejegység, amin egy elég gyors rendszer fut. Nem szaggat, azonnal tölti a kívánt menüpontot, és nem gondolkodik. Ez már csak azért is jó pont, mert az MMI kezelőfelülete is remek. Az újhoz képest jóval kisebb a fő tekerőgomb, de ilyen kattanása az újnak már nincs, mintha finoman zsírozott fogaskerekeket forgatnánk, hangos, fémes recegéssel válaszol minden mozdulatra.
Könnyen tanulható a kezelése, minden egyértelmű helyen található, a multikormány gombjai könnyen kezelhetők. Van hely odabent, de azért terpeszkedni nem fogunk. A vezető pozíciója nekem egy kicsit furcsa, elég mélyen vannak a pedálok és mivel folyamatosan kuplungolni kell, nem mindegy, mennyire toljuk hátra magunkat. Szerencsére a kormány is széles tartományban állítható, így elég passzentosan be lehet állítani mindent. Az ülések mind kézi állításúak, így az elektromotorok miatt nem fog fájni az új tulaj feje sem, van viszont ülésfűtés, ami pillanatok alatt felmelegíti a kárpitot. 17-es téli kerekeken gurul, defekt esetén pedig a csomagtér padlója alá rejtett 19 colos, helytakarékossági szempontból leengedett gumiabroncsú pótkerék használható. Szükség még nem volt rá, így eredeti, ahogy az alatta lévő kompresszor is érintetlen.
Érdekes összeállítás, már csak azért is, mert ha Audiról van szó, legtöbbeknek a quattro és az automata váltó az első, amit célul tűznek ki maguk elé. Ugyanakkor, ahogy számomra is, sokaknak csábító lehet egy gond és rejtett probléma nélküli 6 fokozatú kézi váltós Audi. A vezetési élmény így is remek, sőt, sokkal közvetlenebb. A durva külső megnyerő, terepképességeinek csak a túlnyúlásai szabhatnak határt, a quattro hajtás nagy valószínűséggel megold minden helyzetet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?