Nem kellett a vevőknek, ezért megszűnhet az Audi A6 Hybrid

Audi A6 Hybrid: nem lett slágertermék, ezért nem gyártják tovább

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig négyezer fogyott belőle 3 év alatt, ezért a modellfrissítés után kikerül a kínálatból az Audi A6 Hybrid.


Az A6 Hybrid 2011-től volt a piacon, de most alig 4 ezer legyártott példány után véget ér a karrierje. Az Audi A6 hibrid változata nem lett sikeres, és hibába várt az Audi amerikai vevőket, ők sem tolongtak a termékért. Az amúgy sikeres A6-os sorozatot nemrég egy kis frissítőkúrának is alávetették, de ebből a Hybrid már kimaradt. A villanyüzemben alig 3 kilométeres távra képes A6 Hybrid hajtáslánca egy 2,0 literes TFSI benzinmotorból és egy 45 lóerős elektromotorból áll. A rendszer összteljesítménye 245 lóerő és 480 Nm nyomaték, ez viszont nem quattro összkerékhajtással, hanem az első kerekekre rászabadítva gyorsítja a hibrid A6-ost.
Hirdetés

Ilyen kis mennyiségben fogyott modellt valóban nem érdemes tovább hagyni szenvedni a konkurensek ellen. Az Audi beismerte a vereségét, most inkább kiszáll és újabb, ha nem is hibrid, de egyre kevesebbet fogyasztó modelljeire, az ultra sorozatra koncentrál. Az egykoron volt A6 Hybrid lehet így az amúgy százezer számra fogyó C7-es generáció legritkább kivitele. Gyűjtők figyelem, az eladott autók 80 százaléka Ázsiába került, így az Európában megkaphatók talán egyszer különösen értékesek lesznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Valószínűleg inkább az árával volt baj, nem az autóval. Ennyi pénzért sokkal komolyabb autókat lehet venni, akár hybrid hajtással is, de akár a márkán belül is.

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Azért nem ment teljesen kárba a fejlesztés elvégre megkapta a Vw ezt a hybridet az új Passatban ugyan ez a technika van csak nagyobb a kukkal+ konnektorról tölthetőséggel és keresztbe fordított motorral … csak ami oda jó az nem jó egy A6 ba a másik v6 hybridet meg csak irtó drágán tudnák árulni ” olcsón minek adnák elvégre ott a disel motor ” a konkurensekhez képest nevetségesen drágán … ezért dönthettek úgy hogy inkább nem égetik tovább magukat .

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Ez szerintem is várható volt, az “adó optimalizáló”-hibrid kategória kihalása. Bár nem tudom Amerikában is ilyen hulladék-e a kedvezmény-rendszer, de mindegy is.

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Az lehet még érdekes, hogy mennyit öltek a fejlesztésbe …….. Bár gondolom az Audinak nincs oka panaszkodni, a többi típus hozza a számokat, ahogy a cikk is írja.

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Újabb gyönyörű dupla leszúrt mega pofáraesést láthattunk a germánoktól. Talán nem kellett volna majdnem egy évtizedig röhögni a hibrideken és akkor most nem égnének így be a modern hajtásláncokkal.

  • 2017.10.29. at 01:02
    Permalink

    Még jó hogy nem kellett senkinek ez a hybridnek csúfolt valami . Az igazi hybrid ott kezdődik amit az Infiniti q70 vagy a Lexus 400H tud nem ott amit az Audi A6 tudott … főleg nem bő 50 % felárral az Infiniti q70 hez képest …

Vélemény, hozzászólás?