Nem lesz GTI változat az új Peugeot 308-ból, tervben sem volt

A hibrid 308 is erős, valószínűleg az elektromos változat sem lesz gyenge, mégis kár a GTI-ért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A már bemutatott 225 lóerős plug-in hibrid "polgári" verzió nagy reményeket keltett a hot hatch rajongókban, de sajnos úgy tűnik, be kell érniük ennyivel. GTI biztosan nem lesz, legfeljebb sportos felszereltségi csomag a csúcsváltozathoz.

Hogy nem lesz GTI, az első körben a TopGear értesülése volt, de Jerome Micheron, a Peugeot termékek felelőse hamarosan megerősítette a hírt. Hozzátette:

Elég ránézni a sportos modellek CO2 kibocsátására a határértékek mellett, hogy egyértelművé váljon, a kívánt kategóriának leáldozott.

Korai pletykák ugyan voltak egy plug-in hibrid összkerékhajtásos 308 alapú méregzsákról, de Micheron elmondása alapján ilyesmi tervben sem volt. Állítólag a szabályozásokon túl az is szerepet játszott ebben, hogy "nem látják a piacát és vevőkörét" ezeknek a járműveknek. Így lényegében már most kijelenthető, hogy az új 308 generációnak a legerősebb változata a 225 lovas plug-in hibrid lesz, legfeljebb a modellfrissítéskor, vagy egy - hivatalosan még nem kommunikált - esetleges GT csomaggal kaphat pár plusz lóerőt.
Hirdetés
A másik változat viszont, amelyiket az eredeti bemutatón a GTI-n felül hiányolták a rajongók, a teljesen elektromos. Ez is csak a hosszútávú tervek közt szerepel Micheron elmondása alapján. Előtte viszont még a kombi változatot is ki kell várni. Ennek inkább technikai oka van, amikor ugyanis a 308 tervezése elindult, elvetették a már rendelkezésre álló Citroën C4 platformját - nem találták elég jónak a feljebb pozicionált, a Stellantis korszakot bevezető 308-hoz - és végül az EMP mellett döntöttek, ami minden téren több lehetőséget ad, de a fejlesztési és tesztelési munkálatok időigényességét is jelentősen megnöveli. Az új 308 egyébként Franciaországban készül majd, és még az idei év második felében megérkezik a szalonokba, a modell bemutatkozásáról készült cikkünket a rengeteg részlettel itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?