Nem marad erős gyári változatok nélkül a Mercedes GLC Coupé sem

Kémfotón bukkant fel a Mercedes-Benz GLC Coupé AMG kivitele

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy a nagyobb GLE és a C-osztály esetében is, úgy az új GLC kupéból is lesz kétféle AMG változat. 367 és 510 lóerő között lesznek.


A Mercedes-Benz legújabb modelljét, a középkategóriás GLC szabadidő-autót már kipróbáltuk hazai utakon, de eddig még nem írtunk Coupé változatáról. Nagyjából egy hónapja tudható, hogy a Mercedes SUV fronton tényleg nagyon majmolja a BMW-t. Az X6 mintájára megcsinált GLE Coupé után, most meg az eggyel kisebb GLC crossoverré gyúrt, kupés tetőívvel operáló változatán dolgoznak. Fő ellenfele ennek, hogyhogy nem a BMW X4-es lesz. Az alapváltozatok a GLC-ből is már ismert verziók lesznek, de a legfrissebb kémfotók tanúsága szerint lázasan dolgoznak az AMG kiviteleken is.
Hirdetés

Az egyik a Mercedes-Benz GLC 450 AMG Sport lesz, ami a mindenre kiterjedő AMG tuning és a napi használhatóság közötti vékony határon táncol. Ez a hajtáslánc a GLE-ben és a C-osztályban is nagyon megnyerő, így itt is minden esélye megvan arra, hogy remekeljen. Ha esetleg nem lenne elég a 3,0 literes turbós V6-osának teljesítménye, akkor ott a következő lépcső, a Mercedes-AMG GLC 63. Ez az "igazi" AMG csúcsváltozat, amibe a gyári tuningcég legújabb 4,0 literes, duplaturbósa V8-asa kerül. GLC 63-ként 476 lóerővel, 63 S-ként meg 510 lóerővel csak jövő őszre várhatóak. A GLC Coupé és a szerényebbik AMG változata viszont már tavasszal bemutatkozik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?