Nem minden nap jön szembe veled az utcán: íme, az Acura NSX

Minden vágyad egy Acura NSX? Ez már elkelt, de mutatjuk érdekességeit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy első generációs Acura NSX került kalapács alá, mindössze 40.000 mérfölddel a háta mögött.

A Bring A Trailer értékesítette ezt az 1991-es, az észak-amerikai utakhoz szoktatott, némileg felturbózott első generációs modellt. 2005-ben került jelenlegi tulajdonosához, aki a japán Endless Brakes segítségével tuningolta fel egy kicsit a tulajdonába került kincset.
A legfeltűnőbb részei a masszív hátsó szárny, és az Enkei RPF1-es felnik: elöl 17 colos, míg hátul 18 colos abroncsokon hasíthat a gép, de az Endless fékrendszerre sem lehet panasz a korszerűsített féknyergek miatt.
Hirdetés

Ami a teljesítményt illeti, egy 3 literes V6-os motor muzsikál benne, méghozzá egy CT Engineering kompresszorral, és egyedi kipufogórendszerrel. A változtatások után, 2018 áprilisában kapta meg az engedélyt arra, hogy szabadon garázdálkodjon a kaliforniai utakon.
A belső változtatások sem váltak hátrányára: helyet kapott benne egy továbbfejlesztett audiorendszer, míg az új, egyedi kormánykereket és sebességváltót a Nardi biztosította. Viszont azért, hogy az eredeti bája ne vesszen el, a gyári fekete bőrüléseket, valamint az NSX márkájú autós telefont megtartották. Míg mostani értékesítője 2005 óta mindössze négyezer mérföldet hajtott az NSX-be, a sok-sok átalakítás után most alighanem boldog, hiszen pénteken 48 777 dollárt, azaz mintegy 14,4 millió forintot adtak autójáért. Ez nem szerény összeg, de a hamarosan veteránkorba lépő sportgép vélhetően most is jó befektetés volt a vásárlónak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.08.04. at 17:17
    Permalink

    Nem tudom hány éves a szerző, talán nem nagyon hallott még erről a kocsiról 🙂
    Szóval ez nem “az Acura NSX”, hanem egy széttuningolt izé NSX alapon…

    Biztos lesz aki ezt megveszi de inkább “telekáron”, vagyis annyiért hogy visszabontva helyreállítva pénzénél legyen a tulaj…

Vélemény, hozzászólás?