Nem mindenkit véd egyformán az öv és a légzsák

Kire érvényes az ötcsillagos törésteszt?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába az autók ötcsillagos biztonsága, mert a teljes védelmi rendszer a minden szempontból átlagos emberre van optimalizálva - hívja fel a figyelmet az ADAC.

5000 súlyos baleset elemzésével a német autóklub, az ADAC szakértőcsapata rávilágít, hogy a sérülések kockázatát tekintve nem mindegy, milyen nemű, testalkatú, illetve milyen életkorú személyek ülnek az autókban. A védelmi rendszerek optimalizálásakor - itt kiemelve a biztonsági öv és a légzsák szerepét - olyan tesztbábukat használnak, amelyek átlagos alkatú felnőtteket modelleznek: az ilyen dummy 1,75 méter magas és 75 kilogrammot nyom. A felmérések azonban azt mutatták, frontális ütközéseknél nagyobb sérülésveszélynek vannak kitéve a serdülőkorúak, az idősek, valamit a nők, és éppen azért, mert alkatilag és testfelépítésüket tekintve számottevően eltérnek a teszteknél mérvadónak tekintett átlagtól. Az ADAC felhívja a figyelmet, hogy ezeknél az utasoknál, vezetőknél már nem maximálisan hatékony az autó védelme, és a jövőben intelligensebb berendezésekre lenne szükség, hogy csökkenjen a sérülési kockázat.
Hogy tisztábban lássunk, nézzük meg a kutatás néhány érdekes számadatát. Korosztály szerint a 18-35 év közöttiek vannak a legbiztonságosabb sávban, míg az 55 év felettieknél 14, a 75 év felettieknél pedig 22 százalékkal nagyobb a rizikó, hogy súlyos sérüléseket szerezhetnek. Az időseknél különösen fontos, hogy a csontozat és a belső szervek nem tudnak olyan nagy terhelést elviselni, mint fiatalabb korban, márpedig ez azért lényeges, mert a demográfiai változások következtében egyre több idős ember vesz részt a forgalomban. Ha kisebb mértékben is, de ugyancsak nagyobb veszélyben vannak a 12-18 éves korosztály tagjai, náluk 5 százalék a mutató. A vizsgálat külön figyelmet szentelt a nőknek, akik 62 százalékban súlyos mellkasi sérüléseket szereztek a balesetekben, szemben a férfiakkal, akiknél 42 százalék volt kimutatható. Az ADAC szakértői szerint ebben a magas részarányban szerepet játszhat a nem megfelelő vezetői pozíció: különösen az alacsonyabb hölgyekre jellemző, hogy túlzottan közel ülnek a kormányhoz, és a több száz km/órás sebességgel szó szerint kirobbanó légzsák okozza a bajt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 20:16
    Permalink

    Hülyebiztos autó nem létezik…nem is fog. Ha valaki nem tudja/nem akarja helyesen beállítani az üléspozíciót, vagy vezetés közben dohányzik, keresztben átfog a kormányon vagy középen fogja azt, stb, az ne csodálkozzon, ha az arcába nyíló légzsák meglepetéseket fog okozni.
    Ami pedig a méreteket illeti, tudtommal több cég is fejleszti már az utas testalkatát figyelme vevő légzsák-rendszert.
    A kutatás-fejlesztés pedig hatalmas pénzekbe kerül, ezért muszáj egy átlagos testet használni. (Felnőtt illetve gyermekbábú eddig is volt egyébként.)

Vélemény, hozzászólás?