Nem örült a kémfotósnak az új Mazda CX-60 sofőrje

Alapos az álca, de odébb még a leleplezés, így nem örült az új Mazda sofőrje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jelek szerint a Mazda még nem szívesen mutogatja a március 8-án debütáló CX-60-ast, a kémfotókon azonban már látható.

Múlt héten mutatta meg egy ízelítő fotón a Mazda, hogy érkezik első plug-in hybrid modellje, majd az idei évre is frissített CX-5 menetpróbáján további infókat is megtudhattunk róla: 2,5 literes benzinese nem a Toyotáé, hanem a Mazda sajátja lesz, váltója 8 fokozatú automata, de ami talán még fontosabb: hosszmotoros és alapból hátsó, opcióként összkerekes lesz, sőt soros hathengeres benzines és dízel motorokat is tartogat az új platform, amin érkezik (lásd részletesen itt). Nem csak a CX-60 és a hétüléses CX-80 (Amerikában CX-70 és CX-80) SUV-ok számára, hanem a velük közös alapra épülő új nagyautójukhoz is, amivel egyenesen az Audit és a BMW-t tűzték konkurensül.
Hirdetés
Ugyanakkor az említett modellek közül elsőként, március 8-án debütálva érkező CX-60 is már az említett márkák ellen is indul, s az először mutatott részletfotó után most az Automedia kémfotósának köszönhetően teljes egészében, de vaskos álcafólia alatt láthatjuk az újdonságot. Igaz, a sofőr a nemzetközi jelkommunikáció szerint nem örült a kameráknak. Persze az is lehet, hogy épp csak a napellenzőt igazgatta. A forma kevéssé meglepő módon a Mazdára, leginkább a CX-5 vonásait hozó, közelebbről és álca nélkül március 8-án láthatjuk és mutathatjuk majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?