Nem szép, de BMW: íme a 3-as GT

Első gyári képeken a BMW 3 GT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjöttek az első hivatalos fotók az 5-ös GT kisöccséről, ami egy ötajtós öszvér a 3-as sorozatból, s ha nem is valami vonzó, a BMW-embléma nyilván azzá teszi.


A korábbi kémfotók után álcázatlanul és hivatalos forrásból először látható BMW 3 GT hivatalos premiere a márciusi Genfi Autószalonon lesz. Kisöccse a nem túl sikeres 5 Gran Turismónak, annál talán, de tényleg csak talán mutatósabb, illetve kevésbé farnehéz. A képeken mindjárt két felszereltségi szint is megcsodálható, de egyelőre csak kívülről, na nem mintha az utastér sok újdonsággal kecsegtethetne egy standard 3-ashoz képest.
Hirdetés
Hogy mire való, kinek szól a hosszan elnyúló tetejű, magasított, kétrészes hátfalú ötajtós? A limuzinnál biztos praktikusabb, a kombiénál viszont biztos, hogy kisebb a még titkolt méretű csomagtartója. Motorjai a szokott 2 literesek/4 hengeresek vagy 3 literesek/6 hengeresek lesznek egy-két turbóval (az 1,5 literes/3 hengeres benzines bevetése még kérdőjeles), 6 fokozatú manuális vagy 8 sebességes automata váltón át hátul vagy összkerekesen fog hajtani, értékesítése pedig az év második felében kezdődhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 07:35
    Permalink

    Még láttam pedig a Jerikón vagyok albérletbe, sűrűn járunk a sugárúton, de még ha az az 1 van a városban akkor etwas lóf@sz, lehet pont elég 😀 😀 de sulimnál MK körül X5/6-osok, 3/5/6-sok állnak szval legalább van miben gyönyörködni 😀

  • 2017.10.30. at 07:35
    Permalink

    Az még nekem is tetszik a 3-mas szériából 5ösből pedig az E60 amire még azt tudom mondani, hogy szép is jó is. Viszont az F széria már 0, eltűnt a jellegzetes fémes hang ami jellemző egy bömbire, semmi egyediség, az M-packet-nek nevezett optika is alig különbözik az alap optikától. Sajnálom, hogy ez lett a sorsa az újaknak :/ De pl amiről a cikkben is szó van, valóban nem tudom, hogy ki veszi egyáltalán, mert Debrecenben nagyobb valószínűséggel látok egy M5/M6/M3-at vagy egy 1/3/5/6/7-est mint egy 5ös GT-t…

  • 2017.10.30. at 07:35
    Permalink

    Sajnos szériában tényleg németesebb tudott maradni az audi, szebbek is az újak. Azért az e92 bejön:D Abban is egyet értek, hogy ezek már csak fossá elektronikázott műanyagok, marad nekem az e30-as perverzióm és pakolunk bele fiatal motort minden fölösleges három betűs kütyü nélkül:)

  • 2017.10.30. at 07:35
    Permalink

    ennyi erővel csinálhatna egy 7 személyes családi autót más névvel, nem pedig az adott szériákat kellene felfújni kompresszorral, valóban bűn ronda lett. BMW fanként a mai BMW-k sem valami szépek, minden elektronika, minden kompjuter a színvonal meg sehol sincs már :/ nem olyan mint az elődök, mára sajnos divatcikk lett, másfél tonna műanyag 🙁 de kinek mi jön be, de szerintem BMW-sek közül nagyon keveseknek jön be ez a forma..

  • 2017.10.30. at 07:35
    Permalink

    Szerintem az arányai nem rondák, csak egyszerűen hiányzik a mai BMW-kból a németes letisztultság. Ugyanúgy telerakták felesleges élekkel, domborulatokkal, mint a koreai vagy japán autókat. A sima 3-as és 5-ös még elmegy, de egyik sem különösebben szép. Szomorúan be kell vallanom, hogy az Audi sokkal szebb autókat gyárt most, mint a BMW, pedig valamikor ez pont fordítva volt. Egyik nap elment mellettem egy fehér A7, majdnem leesett az állam, milyen szép.

  • 2017.10.30. at 07:35
    Permalink

    A BMW az esetek döntő töbségében szép és jó autókat készít. Ezt a GT vonalat azonban nem kellene erőltetni. Ez bűn ronda. Néha szoktam látni a munkahelyem környékén egy 5-ös GT-t. Nem értem, hogy lehetett ezért pénzt adni. Szóval a BMW-nek el kellene felejtenie ezt az 5 ajtós vonalat. Persze hozzáteszem, hogy a forma megítélése mindig ízlések és pofonok kérdése.

Vélemény, hozzászólás?