Nem tévedés: ingyenes üvegjavítás a Carglassnál

Fizetett hirdetés

Nemcsak, hogy ingyen, akár a házunk előtt is megjavíthatja autónk szélvédőjét a Carglass

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A picike kavicsnyomtól könnyen elrepedhet a szélvédő. Nem kell azonban megijedni, a Carglass gyorsan és a cascóval rendelkezőknek ingyen javít.

Csak egy nagy koppanás, s amint a zaj forrásához pillantunk, már látjuk is a felcsapódott kavics nyomát autónk szélvédőjén. Szerencsés esetben csak egy kis pontból kiinduló kagylósodás, de sokszor egy nagyobb kráter, s abból kiindulva néhány repedés a kavics nyoma. Ahhoz pedig, hogy ilyet kapjunk, nem feltétlenül kell sóderszállító mögött mennünk (bár alapszabály, hogy az után fokozott követési távolságot érdemes hagyni), bármelyik autó felcsaphat egy apróbb követ. Ha így járunk, két dolgot kell tennünk: érdemes a sérülést leragasztani, s a lehető leghamarabb javítóhoz fordulni.
Hirdetés

Miért? Mert a kavicsot kapott, megsérült szélvédő bármikor - például kátyúba, fekvőrendőrre hajtva vagy akár csak az autó menet közbeni normál rezgésétől - végigrepedhet, s akkor csakis a csere segít. Leragasztani pedig azért kell a sérülést, hogy az ne koszolódjon el, és minél jobban, kevésbé láthatóan javítható legyen. Az autóüvegek javítására és cseréjére szakosodott szervizként a Carglass Magyarország a nemzetközi hátterű, a világ 5 kontinensén 35 országában jelenlévő Belron vállalatcsoport tagjaként működik hazánkban. Minden cascóval rendelkező autónak ingyen javítja meg a sérült szélvédőjét - lehet az teljesen betört vagy csak javítandó.
Jótékonykodásról természetesen nincsen szó, csak a nemzetközi szinten minden harmadik másodpercben egy szélvédőjavítást végző szervezet már kiépített egy olyan ügymenetet a biztosítókkal, hogy a teljes körű casco kárügyintézést a kárbejelentéstől a kárkifizetésig maga végzi, és a casco biztosítás téríti meg a javítás számláját önrész levonása nélkül, sőt a legtöbb esetben még a biztosítási díj bónuszát sem érinti az eljárás. Az autósoknak nincs más dolguk, mint elvinni autójukat, megvárni a javítást, a papírmunkát pedig a Carglass végzi. Sőt, az autót el sem kell vinni! E cégnél ugyanis nem az a nagy szó, hogy az ország 5 pontján (Budapesten, Budaörsön – az M1, M7 autópályák közös kivezetőjénél, az Auchan áruház parkolójában, Pécsett, Debrecenben és Szombathelyen) is megtalálható, hanem az, hogy rendelkezik mobil szerelőkkel is, akik az ország bármely pontjára díjmentesen kiszállnak, s ott akár a szélvédőjavítást, akár a cserét is önállóan és igen gyorsan elvégzik. Így időspórolást is kínál a Carglass.
Mivel a világ elsőszámú üvegjavítójáról van szó, a létező legprofibb technológiát alkalmazza mind a kőfelverődés-javítás, mind a szélvédő-csere kapcsán. Hogy melyikre kerül sor, az természetesen a sérüléstől függő. Ha nincs a sofőr számára közvetlen a szeme előtti 30x30cm-es látóterében a sérülés, és az a szélvédő szélétől legalább 5 cm-re helyezkedik el, valamint egy 100 forintos érménél nem nagyobb kiterjedésű, akkor az üveg helyrehozatalánál a javításra törekednek a Carglass szakemberei. Amennyiben bármi oknál fogva nem javítható a szélvédő, akkor marad a csere , amelyre természetesen szintén megoldást nyújt a Carglass.
Abból kifolyólag, hogy a Carglass nem csak a javítást, hanem a biztosítói kárfelvételt, illetve ügyintézést is végzi, minden autót teljesen körbefotóznak, rögzítik az alvázszámát, kilométerórájának állását, illetve természetesen magát a kárt is. Így a javítással eltöltendő fél óra talán néhány perccel több, mint más, csakis a javítást végző vállalkozók esetén, viszont megkérdőjelezhetetlen előny, hogy a cascóval rendelkező autósok számára a munka ingyenes. Ráadásul élettartam-garanciás, és nem csak a javítás árára, hanem a komplett szélvédőre vonatkozóan. Magyarán, ha a Carglass által javított szélvédő a javított pontból kiindulva később bármikor az autó életében továbbreped, akkor a komplett szélvédőt díjmentesen kicserélik. Ez leginkább a cascóval nem rendelkező autósok számára érdekes, mert a Carglassnál történő javítás esetén biztosak lehetnek abban, hogy nem kell majd többet fizetniük, ha esetleg elreped később a javított sérülés és az üveget cserélni kell. Nyilván azért tudja vállalni a Carglass ezt a magas szintű jótállást, mert a folyamatosan fejlesztett speciális technológiájukkal a továbbrepedés esélye minimális. Miből is áll ez a saját technológia? A sérülést célszerszámmal megnyitják, mint egy sebet, a célszerszám persze nem a fúró, csak egy speciális tű, vagy árhoz hasonló szerszám, majd egy kis kefével kisöprik az apró szilánkokat. Ezt követi egy ugyancsak egyedi, acetonos primer tisztítófolyadék, amit először bejuttatnak a sérülésbe, majd azt onnan (a szennyeződésekkel együtt) vákuummal kiszívják, és mikrorepedéseket is kitölteni képes extra folyékony műgyantát préselik a sérülésbe. Utána UV lámpával megvilágítva a műgyanta kémiai kötést alkot az üveg molekuláival, szerkezetileg eggyé válik velük, és a szélvédő feszültségmentes lesz, visszanyeri szilárdságát. A műgyanta bejuttatását egy vákuumus szerkezet meghatározott, órával mért idő alatt végzi, a kötési időt szintén a készletben lévő óra számolja. Míg más műgyantáknál gyakran előfordulhat öregedés, sárgulás, kipattogzás, a Carglass - a cég saját receptúrája szerinti - exkluzív műgyantája rendkívül időtálló és stabil. A technikusok minden lépést a (természetesen betéve ismerendő) Carglass szerelési útmutató szerint végeznek, hibalehetőség nincs, a teljes folyamat sztenderdizált. Az pedig grátisz, hogy a kötési időt hasznosan kihasználva az autó összes üvegét kívül-belül megtisztítják a javítás ideje alatt, sőt, porszívózás és műszerfali portörlés is tartozik a szolgáltatáshoz. Ez az igazi extra, hogy az ügyfél biztosan mosollyal távozzon az elsőre kellemetlenségnek tűnő kőfelverődés kijavítása után. A javítás idejére pedig nem kell ácsorogni és téblábolni az autó körül vagy a műhely előtt. Minden esetben kulturált, télen fűtött, nyáron légkondicionált, asztalt, széket, újságokat és még kávét is kínáló váró is tartozik hozzá, még akkor is, ha amúgy egy áruház parkolójában is van a Carglass műhelye.
Míg egy kavicsfelverődés javítása fél óra alatt megvan, egy szélvédőcsere sem sokkal több: 2 óra a normaideje. Tehetik fel sokan a kérdést, hogy miként, amikor a márkaszervizek nem ritkán egynapos száradási időt kérnek. Nos, ez a szélvédő rögzítéséhez alkalmazott ragasztón múlik. A Carglass a Sika-val közösen olyan ragasztót fejlesztett ki, melynek a kötési ideje mindössze 1 óra. A szélvédőcsere kapcsán egyébként nem is ez a legnagyobb különlegesség, hanem az, hogy olyan speciális kivágószerszámmal és az oldalüvegre tappancsokkal rögzíthető emelőszerkezettel rendelkezik a cég, amellyel a szerelő egymaga is könnyedén is ki tud vágni és a helyére tud illeszteni egy nagyobb méretű szélvédőt is, pontosan olyan precízen, ahogy az autógyárakban kerül a szélvédő a helyére.
Nincs más turpisság, biztosan jó üvegeket adnak? Tehetik fel sokan a kérdést, s adható is a válasz, hogy nincs, a Carglass minden esetben a gyárival egyező, ugyanazon extrákat (például felső árnyékolást, hővisszaverő képességet) adó, a gyári beszállítóktól származó üvegeket tesz be, mint amilyenekkel az autó eredetileg rendelkezett. Legfeljebb az autómárka emblémája nincs azon rajta, de ugyanazon gyártótól, legtöbbször ugyanazon gyártósorról származik az üveg. Fontos továbbá, hogy a nemzetközi minőségbiztosítással rendelkező Carglass olyan eljárással építi be az üveget, amely során a megfelelő felületkezelés és ragasztómennyiség kerül alkalmazásra, ami nem csak azért fontos, hogy ne ázzon be, és ne repedjen el, és a szélvédő pontosan a helyén legyen, hanem azért is, mert a mai autóknál teherviselő, biztonsági elem a ragasztott szélvédő, tehát baleset esetén akár az életünk is múlhat rajta. Ijesztgetni persze senkit sem akarunk, arra viszont mindenkit buzdítunk, hogy üvegsérülés esetén keressen szakértő megoldást, olyat, amilyet a cascós autók üvegeit ingyenesen javító Carglass tud nyújtani. Az említett cég egyébként nem csak üvegsérülés esetén keresendő, valamelyik szervizpontjánál érdemes beszerezni egy ingyenes átlátszó fóliát, hogy ha mégis beüt a kavics, annak nyoma leragasztható, s a lehető legjobban javítható legyen.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    Nekem sajnos volt már kavicsfelverődésem.
    Reggel kaptam, akkor még csak egy kb. 5 mm-es pont látszott. Nyári melegben tűző napon kellett hagynom
    az autót (dolgozni kellett mennem) és mire délután 6 körül visszaértem, a szélvédő 1/3-án végigrepedt.

    Casco-m nem volt, utángyártott szélvédő + csere 27 000 Ft volt (2009-ben).
    Innen is üdvözlöm a teherautót (aki nyilván észre sem vette, mit okozott – egyébként szemből jött).

Vélemény, hozzászólás?