Nem valósulhat meg a legszebb Porsche

Csodás Porsche tanulmányt készített néhány dizájner.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Túlzásnak egyáltalán nem érezzük, ha a legszebbnek tituláljuk ezt a Porschét. Ötvözi a régi és az újak jellegzetességeit, de sajnos sosem készülhet el.

Rengeteg gyártó lovagolja meg az új Gran Turismo videó játékokat megjelenésükkor, és készítenek valami eszement tanulmányt hozzá, amit rendszerint meg is építenek élőben. Egyesek életszagú kocsikat, mások meg a legagyamentebb ötletüket valósítják meg. A Porsche ebben sajnos sosem vehet részt, mivel szerződésük van az EA Games-szel, már gyártók játékaiban nem jelenhetnek meg Porschék. Ha csak annak gyártója nem fizet súlyos összeget az EA-nek, de eddig egyik GRan Turismónál sem volt ennyire fontos, hogy Porsche kerülhessen bele.
Így a Porsche tanulmányautót sem készít hozzá, de szerencsére néhány dizájner, szám szerint öten, plusz egy fotóretusáló művész létrehozta virtuálisan a játékhoz elképzelt versenyautót. Függetlenül a Porschétól készült, így hangyányi esélye sincs az elkészülésre, viszont igencsak vehetnének róla néhány ötletet. Úgy álmodták meg, hogy akár el is készülhetne, igazi versenyautó lehetne belőle, főként a régi Porschékból merítettek, és észbontó, hogy a jobb oldalon ül a pilóta, és mellette szintén jobb oldalra helyezték a sebváltót, ami kézi. Persze a formaterv a lényeg. Merítettek a 918-asból, a 919-es versenyautóból, meg régi versenyautókból is, onnan a hosszúra nyúló far, és a léghűtéses Porschékat idéző szellőző ventilátor a motor felett.
Ott dörren ki a két kipufogó is, a kocsi tetején, akárcsak a 918-ason. A retro verseny felnik a takaró sapkával, amik itt ráadásul átlátszó plexiből lettek megálmodva, egyszerűen szédítő, ahogy a Martini festés is, ami a formavilágához nem is passzolhatna jobban. De megvan a jelenlegi Porschékra jellemző négyes osztású LED-es fényszóró is. Olyan részletek teszik szinte igazivá, mint a bárhol megvehető utólagos gyorszárak a kocsi orrán, vagy a rádió antennák. Kár, hogy sosem valósulhat meg, a Porsche helyében pedig elgondolkoznék, az új munkaerőn, ezeknek a srácoknak van helyük a stuttgartiaknál. Még külön weblapot is készítettek a Porsche Vision GT[/url]-nek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?