Nem várt siker a Volvo XC40

Annyira népszerű a Volvo XC40, hogy bővíteni kell a gyártás kapacitását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Köztudott, hogy SUV őrület van, ezzel tisztában vannak a Volvonál is. Arra azonban nem számítottak, hogy ekkora lesz a kereslet az új XC40 iránt. Az igények kielégítése céljából bővítik a gyártói kapacitást.


A Volvo kisméretű SUV[/url]-ja olyannyira bejött a népnek, hogy az Év Autója díjat is bezsebelte. Ennek köszönhetően nem meglepő, hogy az előzetes várakozásokat is túlszárnyalta a megrendelések száma. Mostanáig közel 80 ezer vásárló döntött az XC40 mellett, ami miatt a cég arra kényszerült, hogy megemelje gyárainak kapacitását. Håkan Samuelsson, a Volvo Cars vezérigazgatója elmondta: "Az XC40 a ma egyik leggyorsabban növekvő szegmensben foglal helyet, azonban mi sem gondoltuk, hogy ekkora siker övezi majd. A további CMA platformra épülő modelljeinktől újabb sikereket várunk." Nem titok, hogy az XC40 alapjain nyugvó új V40-es is crossover lesz, amellyel minden bizonnyal sok új vásárló szívét hódítja majd meg a svéd gyártó.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2018.05.29. at 18:42
      Permalink

      Én a helyedben csendben maradnék, mert ha ő 19, te 1 híján 20. Te is ideologizálsz, csak te nem a japánokkal kapcsolatban, hanem az olaszokkal, britekkel és a Volvóval.
      Hozzáteszem, ő valószínűleg azért a japánokat favorizálja, mert velük van pozitív tapasztalata, mint ahogy nekem is. Neked meg az Alfákkal pl, mert Édesapád és Te jól jártatok velük. Az egész erről szól. Semmi egyébről. Nevetséges zsűrikkel dobálózni, mert ez az egész szubjektív. A Volvo egyébként az európaiak közül talán a legmegbízhatóbb, legstrapabíróbb, egy őszinte autó. És kínai. Ez benne a poén. Nem is európai. Csak az európai közízlésnek emészthetőbb autókat csinálnak.

Vélemény, hozzászólás?