Németország nem tiltaná be a belsőégésű motorokat 2035-ben

A szintetikus üzemanyagokban látják a belsőégésű motorok jövőjét a németek, kitartanak mellette

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2035-től tiltaná be a belsőégésű motoros új autókat az Európai Unió, ám onnan érkezett ellenvetés, ahonnan a legkevésbé vártuk. Németország szerint nem lehet csak a villanyra és a hidrogénre támaszkodni, a szintetikus üzemanyagokban látják a jövőt.

Alig néhány napja számoltunk be róla, hogy a Lamborghini nem adja fel a belsőégésű motor jövőjéért folytatott küzdelmet, illetve azt is megírtuk, hogy az Audi szintetikus "gázolajra" optimalizálta dízelmotorjainak jelentős részét. Mint kiderült, nem csak a gyártók látnak potenciált a növényi eredetű üzemanyagban, a német közlekedési miniszter, Volker Wissing is emellett érvelt egy Párizs melletti informális megbeszélésen a napokban.

Elmondta: "Nem akarjuk betiltani a benzines és dízel autókat 2035-ben, engedélyezni kell a gyártásukat és forgalmazásukat, ha megoldható, hogy kizárólag szintetikus üzemanyaggal tankolhassák őket a tulajdonosaik."

Ráadásul a régebbi autók jelentős része átalakítás nélkül, a maradék pedig kisebb módosításokkal lehet kompatibilis valamely kőolaj-származékot helyettesítő alternatívával. A szintetikus üzemanyaggal tehát nem csak az új autók kibocsátása javulna, hanem az összes használt jármű is környezetbarátabb üzemre válthatna.

A Motor1.com olaszországi aloldalának értesülései szerint ezen tények fényében Wissing nem támaszkodna kizárólag az akkumulátoros elektromos, illetve a hidrogén-üzemanyagcellás autókra a jövőben.

"Technológiák terén is függetlennek kell maradnunk, illetve a realitás talajától sem szabad elrugaszkodnunk, figyelembe kell venni az elektromos autók számát és vételárát is. Egyszerűen nincs elég villanyautó ahhoz, hogy mindenkinek elérhető alternatívát jelentsenek." Így már nem csak az olaszok tiltakoznak a 2035-ös tervezet ellen: ha további országok is csatlakoznak a szintetikus üzemanyagokat pártolók táborába, akkor közel sem biztos, hogy eltűnnek a belsőégésű motorok az európai piacról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?