Nevével lett sportosabb: Honda CR-V 2.0 i-MMD Hybrid Sport Line

Városban apadó étvágyú - Honda CR-V 2.0 i-MMD Hybrid Sport Line teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly a Jazz után a CR-V is megkapta a Honda e:HEV logóját, pedig a hajtáslánc nem változott, csak egyéb szolid frissítést kapott a Sport Line széria által.

Hybrid volt, e:HEV lett. Akár úgy is tűnhet, hogy hajtásláncával is változott, újat hoz a Honda CR-V, ám erről nincs szó, csak miután megjelent az elnevezés tavaly a Jazzen, a CR-V is megkapta. Valójában pedig épp a CR-V hajtáslánc-képletét alkalmazza (kisebb méretben) a Jazz is. A rendszer lényege, hogy a kerekeket - amikor csak lehet - a 135 kW, azaz 184 lóerő teljesítményű, 315 Nm nyomatékú villanymotor hajtja. Utóbbit a hátsó ülések és a csomagtérpadló alá épített lítium-ion akkumulátor táplálja, amit pedig egy másik generátor/villanymotor egységen keresztül a 2,0 literes, Atkinson ciklusú, 145 lóerős benzines tölt. Változatlan tehát, hogy a CR-V alapvetően soros hibridként működik, autópályás tempónál már azonban párhuzamosként, akkor a benzinmotor egy kuplungon keresztül közvetlen hajt, de be tud segíteni a villanymotor is, fékezéskor pedig természetesen mindkét villanymotor generátorként tölti az akkumulátort. Az e:HEV logón túl egy új felszereltségi szintet is kapott tavaly a CR-V. A Sport Line csomagos CR-V Black Edition feliratokat hord, padlószőnyegén és például dombornyomással az első ülések háttámláján a bőrkárpitban is. A Black Edition névhez illő a megjelenés is: fényes feketék a 18 colos alufelnik és a lökhárítók középső betétjei is. A feketeség az utastérben is uralkodó, ilyen a kárpitozás mindenhol, a kilincsek is fényes feketék, de az ajtóbetétekre és a műszerfalra mélyszürke fa(hatású) betét is került. Az összkép ízléses, az ülések kényelmesek, feltűnően sok a pakolóhely, jó minőségűek a beltéri műanyagok is.
Hirdetés
A nyomógombos menetmódválasztó elsőre talán fura, de valójában praktikus, egyértelműen kezelhető. USB csatlakozóból négyet is kapunk az utastérben, érdekes módon a hátsók a nagyobb teljesítményűek, mintha a tervezők tudták volna, hogy hátul többet nyomkodják a kütyüket, mint elöl. Ha már nyomkodás: szerencsére fizikai gombokkal kezelhetjük a kétzónás légkondicionálót, ami azért is nagy előny, mert a színes érintőképernyős infotainment-rendszer menüje nem épp a leginkább logikus. Szerencsére van Apple CarPlay és Android Auto, így kedvenc navigációnkat annak megszokott kezelőfelületével használhatjuk, ám a tolatókamera és a hátsó radar kissé csalóka, igencsak későn kapunk hangjelzést, de igazából ez is olyan, hogy ha kitapasztaltuk, nem lesz vele gondunk. A hibrid CR-V legnagyobb hátránya, hogy szemben a turbós benzinessel, nem kapható hétülésesen, mindenképp ötüléses, így a nagycsaládosok nem kaphatnak rá 2,5 milliós támogatást. Viszont a csomagtér padlójának akkuval kitöltésén túl más egyéb hátrányt nem ad a hibrid, elképesztően praktikus családi autó, a hátsó ajtók derékszögben nyithatósága szokatlanul jó megközelíthetőséget ad a hátsó sorhoz, ami a gyerekek bekötésénél felettébb jól jön. Utastere pont olyan tágas, mint a benzineseké, ahogyan csomagtere is, 3 liter híján 500 literes. Bővíthetősége a lehető legegyszerűbb: a csomagtérből egy-egy kar meghúzására fekszenek síkba a 2/1 arányban osztott támlák, hogy sík padlójú, 1,8 méter hosszú teret kapjunk. Előnyként viszont megkapjuk a városban szinte néma üzemet és a villanymotoros gyorsítási élményt. Az azonnali nyomatékkal elég jó az indulási hajlam, de menet közben is jó a dinamika. Akár 2 kilométeres távot is megtehetünk benzinégetés nélkül, persze nagyobb gázadásra indul a benzinmotor. Városban azonban sokszor pihenhet, ki-bekapcsolása nem feltűnő. Hangja alapvetően távoli és nem túl éles, egyáltalán nem zavaró. Kapcsolhatunk Eco és Sport menetmódot is, ezek leginkább a gázreakcióra hatnak.
Hirdetés
A téli teszten adódott 6,7 l/100 km fogyasztási érték egyáltalán nem rossz, szinte a 6,6-os WLTP érték jött ki, pedig viszonylag mostoha körülmények között, vagy rövidebb távú városi, vagy autópályás utakon használtam. Ami a leginkább kedvező a CR-V fogyasztásának, az a hosszabb távú, lassú haladás, úgy látványosan csökken az étvágya, ami autópályán már 7 l/100 km érték fölé megy. Persze utóbbi sem rossz, egy nem kicsi, 4,6 méter hosszú, 100 km/órára 8,8 másodperc alatt érő tágas és masszív családi autóról van szó. SUV-ságához mérten jól vezethető: a futómű elég biztonságosan feszes, de csillapítani is tud, a kormányzás változó áttételű, nem egész 2,4 fordulatával pont elég közvetlen, mégis jó manőverezhetőséget adó. A csakis fekete vagy fehér gyöngyházfénnyel elérhető Sport Line csomag fekete kiegészítőivel vagány megjelenésű lett a továbbra is praktikus CR-V Hybrid, aminek egyetlen hátránya talán az ára: 12 789 000 forintba kerül, 990 ezer forinttal drágább, mint az alapjait adó Elegance. Persze nem véletlenül: az egyedi alufelnik mellé teljes bőrkárpitot, na meg külső és belső optikai elemeket ad. Hybrid CR-V-t egyébként legolcsóbban 10,7 millió forinttól kaphatunk. Sajnos pont egymillió forinttal drágábban, mint 2 évvel ezelőtti megjelenésekor. Nem a Honda árai szálltak el, hanem a mi fizetőeszközünk értéke csökkent ennyivel. A CR-V viszont még ma is egy nagyon kellemes és tágas, hibridként takarékos családi autó, ráadásul tisztességes, 19 (a 410 ezer forintos felárral elérhető összkerekesnél 20) centis hasmagassággal. Továbbá a gazdag alapellátmányban szereplő automata reflektoros LED fényszórókkal és a távolságtartós tempomattal autópályán is nagyon kellemes futással. Igazi Jolly-Joker, ami megéri az árát.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Csendes, viszonylag takarékos hajtáslánc, igényes beltér, magyar nyelvű menü, hangos hibajelzések
Negatív
Későn szóló tolatóradar, autópályán már felkúszó étvágy
Árak
Tesztmodell alapára
10 699 000 Ft (2021.02.07.)
Tesztautó ára
12 789 000 Ft (2021.02.07.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 6200 1/min-nél
Nyomaték:
175 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.80 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4600 mm
Szélesség:
1855 mm
Magasság:
1679 mm
Saját tömeg:
1614 kg
Össztömeg:
2240 kg
Tengelytáv:
2662 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
497 l
Belső szélesség elöl:
1520 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
960-1000 mm
Belmagasság hátul:
970 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
275 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1330 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
640 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1800 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
960 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Hengerűrtartalom:
1993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
eCVT
Nyomaték:
175 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 6200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.80 s
CO2-kibocsátás:
120 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
62 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2021.02.14. at 10:34
      Permalink

      Hogy jó, azt elfogadom, de, hogy szép… Honda rajongó vagyok, de ez úgy néz ki, mint egy terhes víziló. Mint a legtöbb SUV. Persze a szépség ugye szubjektív, de nekem erről, meg szinte az összes SUV-ról az ocsmány szó jut eszembe.

        • 2021.02.14. at 15:55
          Permalink

          Ahogy mondtam, a szépség szubjektív. Én konkrétan a suv-okra gondoltam. De pl a 10-es generációs Civic nekem nagyon bejön. Sőt a 8-astól az összes. Sőt több olyan emberrel beszéltem életemben, akiknek tetszenek a Hondák, mint ahánynak nem. De ez meddő téma.
          Számomra a márka inkább a megbízhatóságot és a biztonságot jelenti. Ebben pedig nemigen van vita ismerősi körben.

          • 2021.02.14. at 16:36
            Permalink

            Akinek csak “szép” és “csúnya” autó létezik, az egy végtelenül egyszerű ember. Van egzotikus autó, van, ami formabontó, van, ami nem túl esztétikus, de érdekes, van, ami összességében nem áll össze, de bizonyos részletein megakad az ember szeme, stb… Nagyon sokféle szemüvegen át lehet az esztétikumot nézni…

          • 2021.02.14. at 16:42
            Permalink

            Biztonsághoz nem sok köze volt a márkának. Hozta ami kötelező.
            Formailag a 9-es volt olyan ami viszonylag összeáált.
            Igazából egy volt telitalálat (a 91-96-os), azóta egy sem volt pozitív értelemben emlékezetes.

      • 2021.02.14. at 20:42
        Permalink

        Embere válogatja.. nekem kedvenceim a suvok/terepjárók, emelt hasmagasságú járművek. A magyar, gyakran rosszminőségű utakra ezek valóak.

        Sokkal jobban tetszik ez a Honda, mint mondjuk a megalomán, ízléstelenül bumfordi, kisebbségi komplexus tompító x-es bmwk, q audik, gle mercik.

        • 2021.02.14. at 20:57
          Permalink

          A GLE más liga, de a GLC és az X3 már kecsesebb mint ez (igaz nincs is 7 ülésesben, de ha jól látom ez sem az).

          Amúgy aki áttért nehezen szokja meg a kombi hátrányait.
          Én most próbálkoztam vele pár hete, és nagyon nem vágyom rá hogy egy laposabb szűkösebb mégis nagyobb parkolót igénylő autóra cseréljem a városban praktikusabb SUV-met.

Vélemény, hozzászólás?