Niki Lauda: Schumacher inkább hagyja abba!

Lauda beszólt Schumachernek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lauda szerint, ha Schumi idén sem támad fel, akkor nincs értelme folytatnia a versenyzést.

A hétszeres világbajnoki címet magáénak tudó Michael Schumacher tavalyi visszatérését annak idején számos kritikus hang fogadta: sokan úgy vélték, nem fog tudni hozzászokni a megváltozott technikai előírásokhoz, de hívei bíztak abban, hogy a rövid kihagyás után pillanatok alatt felveszi majd a bajnokság ritmusát. Egyelőre nem így lett, és most már olyan szaktekintélyek is úgy látják, hogy Schumachernek be kellene fejezni, akik korábban támogatták visszatérését.
Az ilyen támogatók közé tartozik a korábbi háromszoros világbajnok, aki tud egy-két dolgot a visszatérésről: 1980-ban kétszeres világbajnokként vonult vissza, majd két év múlva visszatért, 1984-ben megnyerte harmadik bajnoki címét, majd következő évben ismét visszavonult, miután hozzá sem tudott szagolni csapattársa, Alain Prost eredményeihez. Lauda most a Motor Sport magazin oldalain adott hangot határozott véleményének azzal kapcsolatban, hogy Schumi továbbra is versenyez, annak ellenére, hogy folyton kikap csapattársától, Nico Rosbergtől.
Mindig is támogattam Michael visszatérését: én is átmentem ezen, tudom miről szól ez az egész. Tavaly még elfogadtuk, hogy hozzá kell szoknia az új autókhoz, hogy nem volt ideje tesztelni, és így tovább. Úgy érzem, ez az utolsó év, amikor még bizonyíthatja, hogy megalapozott volt visszatérése, de egyelőre idén is minden ugyanúgy történik, mint tavaly.

Schumacher menedzsere, Sabine Kehm a német Bild oldalain reagált Lauda felvetéseire. “Schumacher elkötelezett a projekttel kapcsolatban, és úgy érzi, ez nagy lehetőség arra, hogy a Mercedes-szel közösen valami nagyot építsenek. A feladat nehézsége csak még inspirálóbb az ő számára. Aki húsz évet eltöltött a Forma-1-ben, az tudja, hogy az állhatatosság emel ki valakit a tömegből.
Lauda a nyilatkozat ellenére kételkedik: “Szerintem minden sportembernek, aki úgy akar teljesíteni, mint Schumacher fénykorában, teljesen őszintének kell lennie magával szemben. Eddig azt mondogatta, hogy csak kicsit több időre van szüksége, és olyan képet épített fel magáról, mint aki teljesen nyugodt, és élvezi, amit csinál. Legbelül viszont nem lehet nyugodt, hiszen nincs olyan élvonalbeli pilóta, aki élvezné, ha rendszeresen elverik. Ha ő mégis így van ezzel, akkor a Mercedesnek kell őt nyugdíjba küldenie. A Forma-1 nem az élvezetről szól. Ha gyorsabban akarsz menni, akkor mindent be kell dobnod: ha pedig nem sikerül, akkor vége. Biztos vagyok benne, hogy nagyon igyekszik, de egy nap be kell látnia, hogy már nem megy, és akkor meg kell hoznia a döntést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?