Nincs ennél érdekesebb történetű McLaren F1

Még mindig nincs meg a drogkartellhez tartozó McLaren, milliárdokat érhet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány autó nem feltétlenül üzleti célból tűnik el, van, hogy épp azért, hogy más ne kaparinthassa meg. Van egy McLaren F1 valahol a világban, aminek a története mindegyiknél érdekesebb lehet.

A sportautógyártás és az autótörténelem egyik legfontosabb darabja a mindössze 106 példányban elkészült McLaren F1. A BMW-motoros brit sportautó még létező példányai milliárdokat érnek, akkor is, ha tulajdonosa többször összetörte azt, mint például Rowan Attkinson. Ebben a történetben azonban egészen más világban kell kutatnunk a tulajdonos után, ugyanis talán a legérdekesebb történet áll emögött az F1 mögött. Eredetileg a McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis rendelte magának 1995-ben, de a feleségének annyira nem tetszett a brazil jellegű, metálbarna fényezés, piros belső és arany felni összeállítás, hogy rávette, adja el, és rendeljen egy szebbet helyette. Az autót eladták és Mexikóba szállították, az új tulajdonos pedig Umberto Ojeda lett. Az El Chapo, vagyis a Köpcös által vezetett nemzetközi drogkartell hadnagyaként szolgált a Sinaola Cartelben, de 2000-ben egy tűzharcban páncélozott autója sem tudta megvédeni, meghalt. A családja elrejtette minden értékét a kartell, a mexikói kormány és az ellenségeik elől. Beleértve a már akkor is vagyonokat érő McLarent, miután Ojeda el sem árulta nekik soha, hogy hol tárolja a kulcsát. Az autónak idén több mint 20 éve, hogy nyoma veszett, egy autógyűjtő, a VINWiki feltalálója, Ed Bolian viszont nekilátott megkeresni a tűt a szénakazalban és kész kifizetni érte szinte bármennyi pénzt.
Hirdetés
Bolian egészen sokat megtudott az autóról az évek során, legalábbis ami a szóbeszédeket illeti, ugyanis az autót tényleg senki nem látta 20 éve. Bizonyos forrásai szerint nemhogy egyben van, de még a forgalmi engedélye is érvényes Mexikóban, erre azonban konkrét bizonyítékot még nem talált. Mivel nagy valószínűséggel a család tagjai tudnak csak az autóról, Bolian őket is elkezdte felkutatni. Néhány telefonhívás után egy férfihez irányították, aki Ojeda apjának adta ki magát és 5 millió dollárért eladta volna neki az autót. Bolian alkudozni kezdett és 2,5 millióban meg is állapodtak, de a férfi azonnali előleget kért úgy, hogy a fotók, amiket küldött az autóról, erősen kérdőjelesek voltak, aztán el is tűnt, Bolian sosem érte el többé. Sikerült kiderítenie, hogy Ojeda fia New Yorkban él és vélhetően tőle fogja megkapni a legbiztosabb információt az autóról, így most az ő felkeresésénél tart a nyomozása. A különleges történet és a tulajdonosi szál rendesen felpörgetheti az autó árát, amennyiben valóban létezik. Boliannek még nem lenne meg rá a pénze, de azt mondja, ha valóban megtalálja az F1-et, az összes autóját képes lenne eladni azért, hogy megvehesse.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?