Nincs megállás Kiss Pál Tomi számára

Kiss Pál Tamás Formula-3-ban tesztel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A francia Nogaro pályán teszteli Kiss Pál Tamás Európa egyik leghíresebb csapatának, az ART Grand Prix-nek a Formula–3-as autóját.

Még véget sem ért a Formula Renault-bajnokság, Kiss Pál Tamás már a jövőjét tervezgette. Az biztos, hogy a bajnoki harmadik hellyel nem volt érdemes ugyanabban a kategóriában maradnia, az előrelépést pedig a GP3 vagy a Formula–3 jelentheti. GP3-as autót már tesztelt az elmúlt két héten, most pedig a Formula–3-as autón a sor.
„Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy a GP3-ban öt napot tesztelhettem, és hogy most két napon keresztül vezethetek egy Formula–3-as autót” – mondta Kiss Pál Tamás, még mielőtt elutazott volna a dél-franciaországi Nogaro pályájára, ahol ma kezdi meg az F3-as tesztet.
„Európa egyik legjobb csapata, azt ART Grand Prix hívott meg a tesztre, ami önmagában is nagy megtiszteltetés. Euroszériás autót fogok vezetni, de őszintén szólva még nem teljesen világos, mi lesz a sorsa a Formula–3 Euroszériának és a brit bajnokságnak. Arra mindenesetre jó lesz a teszt, hogy képet kapjak arról, mi a különbség a GP3-as és a Formula–3-as autók között.”
Hát igen, Tomi nincs egyedül a dilemmájával. Ha egy pár évvel ezelőtt lennénk, akkor nem is lenne kétséges, hogy a brit Formula–3-as bajnokságban kellene folytatnia, ahonnan olyan nevek kerültek ki, mint Ayrton Senna, Mika Häkkinen, Rubens Barrichello vagy a legfiatalabb nemzedékből Jaime Alguersuari – hogy csak a bajnokokat említsük.
Az idén útjára indított GP3-as bajnokság azonban komoly konkurenciát jelentett az összes Formula–3-as bajnokságnak. A GP3-at a GP2-vel együtt a Formula–1-es versenyek betétfutamaként rendezik, az F1-es csapatvezetők szeme előtt, úgyhogy nem csoda, hogy mindenki ide szeretne jönni. Ugyanakkor a Formula–3-at már csak a múltja miatt sem szabad leírni.
Tomi sem szeretné, és mivel minden egyes autóban töltött kilométer sokat számít, ezért döntött úgy, hogy a GP3-as autó után a Formula–3-at is kipróbálja.

„Ezek az autók sokkal erősebbek és gyorsabbak, mint a Formula Renault volt. Itt már száraz pályán is nagyon kell vigyázni arra, hogyan adsz gázt, mert ha a kigyorsításnál csak simán lepadlózod, azonnal megforogsz. Nincs általánosan jó beállítás, minden autót a versenyző stílusához kell állítani, a versenyzőnek viszont úgy kell alakítania a stílusát, hogy a leggyorsabb legyen. Szóval nagyon összetett feladat. Ezt szerintem nem is nagyon lehet megtanulni, rá kell érezni. Éppen ezért nagyon fontos minden egyes autóban töltött kilométer. A GP3-as autó nagyon tetszett, de szerintem a Formula–3-as is jó lesz. Holnap megmondom, melyik tetszik jobban.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?