Nincs menőbb szállás egy Porsche motoros lakóautónál

Száguldozni sokféle Porschéval lehet, de lakni csak kevésben, most eladó egy Porsche szívű lakóautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tempo Mikafa Sport Camper névre hallgat ez az 1955-ben épített különös jármű, motorja mellett több alkatrész is a német sportkocsigyártótól származik.

Keveseknek csenghet ismerősen a Mikafa név: a német cég repülőgyártással foglalkozott egészen a második világháború végéig, ezután váltottak át a lakóautókra. A cég az 1970-es évek végén húzta le a rolót, addig viszont számos érdekes és stílusos járművet készítettek. Most az egyik igen ritka kreálmányuk kerül hamarosan kalapács alá: a Tempo Mikafa Sport Camperbe a Porsche 356 négyhengeres 1,6 literes boxermotorja került, melyből összesen csak három példány készült. A motor a szívdonorként szolgáló sportkocsi építésmódjával ellentétben az első ülések mögé került és négysebességes kéziváltón keresztül az első kereket hajtja. A motoron kívül az első és a hátsó lámpákat, illetve a rendszámtábla világítását is a Porsche 356-ostól kölcsönözte az alumínium karosszériás lakóautó. A Mikafa a repülőgépgyártásban szerzett tapasztalata miatt döntött az alumínium mellett, ami nem bizonyult rossz döntésnek, ugyanis így a leendő tulajdonos egy rozsdamentes lakóautót birtokolhat.
Hirdetés
Az elöl-hátul Porsche feliratot viselő lakóautóban fürdőt, konyhát és étkezőt is kialakítottak, illetve a tető is nyitható, így minden adott a túrázáshoz. A 64 éves lakóautó felújításon eddig nem esett át, ám ilyen állapotban is várhatóan rengeteg érdeklődő licitál majd erre a különlegességre. Az árverést szervező Mecum aukciós ház nem árulta el a lakóautó becsült értékét, ám 2017-ben egy hasonló, de Austin motorral szerelt példány átszámítva 38 millió forintért kelt el. Az autó értékét valamelyest ugyan csökkenti, hogy az aukciós ház szerint egy ismeretlen eredetű négyhengeres boxermotor lakik a motortérben, ám szakértők szerint nem kizárt, hogy akár 50 millió forintnak megfelelő dollárért cserél gazdát a „legtágasabb Porsche”. A Mikafa háza táján készült még más különlegesség is, valószínűleg az 1959-ben készült BMW V8-as motorral hajtott lakóautó árverése sem kongana az ürességtől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?