Nincs titok többé, így néznek ki az új Daciák

Együtt látható az új Dacia Logan, Sandero, Sandero Stepway modellsor

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak minőségben, hanem a külalak tekintetében is nagy utat tett meg a Dacia, az első Logan megosztó formája már szinte a feledés homályába merült, az új modellek a szemnek is kellemesek.

A napokban még csak az új lámpákat mutogatta a Dacia, most viszont teljes valójában látható mindhárom modell, három héttel a hivatalos premier előtt. Az ötajtós Sandero mellett annak némileg szabadidős változata, a Sandero Stepway is bemutatkozott, illetve a Renault-féle Daciák korelnöke, a Logan is új ruhát öltött. A harmadik generációs Sandero erősen emelkedő ablakvonala újdonság (talán a Megane lehetett az ötletadó), a tető alacsonyabban fut, az új első fényszórók immár LED nappali menetfényt is kaptak, ami már szinte kötelező egy 2021-es modellévű négykerekűn.
Hirdetés
A Stepway a szokásos receptet követi, némi emeléssel, tetősínekkel és több fekete műanyaggal hozza a terepjárós hangulatot, ami az eddigi tapasztalatok szerint a kategóriájához képest nem is olyan rossz terepes, mivel az alap Daciák is az átlagnál nagyobb hasmagassággal bírnak. A bázisul szolgáló Sanderónál agresszívabb irányba terelték a Stepwayt, amit a motorháztetőn lévő hangsúlyos domborításokkal értek el. A most megjelent fotókon csak statiszta szerep jut a Logannak, a nyugaton nem igazán piacképes formájú modell most is Sandero orrát kapta, a hátsó ajtónál kezdődő váll viszont újdonság a szedánon. A belső térről még nincsenek hivatalos fotók, a lekapott prototípusok viszont multikormányról és nagyobb központi kijelzőről tanúskodnak, amik a kor elvárásait figyelembe véve szinte biztos, hogy a végleges változatba is bekerülnek. A CMF-B platformra építkező modellek az aktuális Clio és a Captur műszaki rokonai, így a későbbiekben valamilyen alternatív hajtás megjelenését sem lehet kizárni. A hivatalos premier szeptember 29-én lesz, akkor már a műszaki részletekre is fény derül, remélhetőleg az ár sem marad sokáig titokban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.09.07. at 14:30
    Permalink

    A Sanderónál nem tököltek sokat az egyediséggel, nagyon belelátni az előző generációs Cliót, de a Logan sokkal jobban hajaz a Lada Vestára (sőt, erős a gyanúm, hogy az már nem is romániai gyártás lesz).

Vélemény, hozzászólás?