Nissanként nem hullámzik a Mazda5

Nissan Lafesta Highway Star

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lafesta Highway Star néven a Nissan átvette a Mazdától az 5-ös egyterűt, amelyet saját név alatt kezd el árusítani - de csak Japánban.


Japánban Premacy néven ismert az Európában Mazda5 jelzéssel futó egyterű, ám a szigetországban hamarosan egy újabb változat is megjelenik. Egy korábbi megállapodás értelmében a Nissan egy az egyben átveszi a Mazda modelljét, és Lafesta Highway Star néven saját kínálatának részévé teszi. Némi kozmetikázást azért végrehajtanak az autón, új a hűtőmaszk és a fényszóró, oldalt nem látni a jellegzetes hullámvonalakat a karosszérián, és hátul krómozott csík köti a két lámpát, rajta Lafesta felirattal.
A külsőségeknél érdekesebb a műszaki tartalom. A hétüléses típust csak 2,0 literes, négyhengeres benzinmotorral hozzák forgalomba, és nem lesz manuális sebességváltó, csak ötfokozatú automata, illetve a fronthajtásos kivitel mellett 4x4-es hajtáslánc is a japánok rendelkezésére áll - ehhez négyfokozatú automataváltó jár. Az árak 24 650 és 30 700 dollárnak (4,7-5,8 millió forintnak) megfelelő jen között mozognak, és a Nissan tervei szerint havonta 1 200 darab Lafesta Highway Star találhat gazdára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?