Nő a benzin ára, csökken a gázolaj felára

Csak a benzin drágul e héten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg szerdán elkerülte a töltőállomásokat az árváltozás, péntekre már jut egy áremelés, ami csak a benzint érinti.


Június első felében még lefelé mentek az üzemanyagárak, majd drágulás kezdődött, ami a hetedik hóba is átgyűrűzött. Csak eddig 7 forinttal emelkedett a benzin ára júliusban, míg ez idő alatt a gázolaj ára nem változott. E héten a szerdát megúsztuk árváltozás nélkül, ám péntekre a Holtankoljak.hu értesülései szerint már érkezik egy emelés. A MOL e héten további 3 forinttal emeli a benzin árát.A 95-ös benzin péntektől érvényes 390 forintos átlagára már csupán 3 forinttal fog elmaradni a gázolaj 393 forintos átlagárától. Természetesen marad az egyes töltőállomások közötti igen jelentős, akár literenkénti 50 forintos árszórás, így továbbra is sokkalta inkább ajánlott a tankolás helyére, mintsem idejére figyelni.
Hirdetés
A drágább töltőállomásokon, például az autópályák mentén akár a 2012-ben adódott, átlagár szerinti 450 forintos csúcsszintet is elérhetik az üzemanyagárak, így hosszabb utazás előtt feltétlenül ajánlott előre tankolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?