No, kié az első 150 kW-s villámtöltő?

Egy töltő erejéig Svájc beelőzte a Teslát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A svájci Airolo településen adták át a napokban az első 150 kW-s villámtöltőt, bár egyelőre nincs olyan villanyautó, amely ki tudná ezt használni.

Eddig a Tesla 120 (illetve manapság már 145) kilowattos superchargerei számítottak a leggyorsabb energia-utánpótlást adó töltőnek - kizárólag Teslák számára. Ám a napokban átadta első oszlopát a GOtthard FASTcharge töltőhálózat a svájci Airolo településen. Az Evtec espresso&charge töltőoszlop különlegessége, hogy akár 150 kilowattal is képes tölteni egyetlen járművet. Így akár 10 perc alatt legalább 100 kilométer megtételére elegendő energia préselhető a töltőre csatlakoztatott villanyautó akkumulátorába. Ha a Peugeot iOn példáját nézzük, 16 kWh-s akkumulátorát mindössze 6-7 perc alatt feltölthetné, ha bírná.
Hirdetés
Még az sem mondható az új töltő szépséghibájának, hogy 150 kW-s energiabomba fogadására ma még egyetlen villanyautó sem képes, hiszen hamarosan egészen biztosan megjelennek majd az új töltőhely képességeit teljes mértékben kiaknázó járművek is. Ráadásul a 150 kW-tal tölthető villanyautó megjelenéséig sem marad kihasználatlan a frissen átadott töltő, ugyanis ehhez egyszerre akár négy autó is csatlakoztatható. A rugalmas energiamenedzsment jóvoltából a CHAdeMO, CCS és Type 2 csatlakozókat kínáló töltővel például 2 autó is tölthető 75 kilowattal, vagy 3 autó 50 kilowattal, vagy ennél tetszőlegesen kisebb teljesítménnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?