Nőnapi körkép – Kicsi és cuki használt autók

Csajos autók és vezetéstechnikai nyereményjáték nőnap alkalmából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kényes téma ez a csajos autó dolog, mégis - sokszor sztereotípiák mentén - léteznek olyan járművek, amelyeket inkább hölgyek tulajdonában tudunk elképzelni. Ezek közül szemezgetek most. Ha a lista végére érsz, nyerhetsz is egy kis játékkal!


Érdekes módon pont egy kedves barátnőm definíciója írja le talán a legjobban, hogy a férfiak fogalomtárában mit is jelent a női autó: „Leginkább az a női autó, ami nem túl nagy és röhejesen cuki”. Elemezzük kicsit ezt a gondolatot. A nem túl nagy méret ugye azért jó dolog, mert könnyű vele parkolni, manőverezni, és szimplán csak érezni az autó határait. Ám ezt úgy vélem, mi férfiak is értékeljük egy autóban. A cukiság már más tészta, de ennek sincs pontos definíciója. Leginkább a kerekded, gömbölyű formákkal azonosítjuk a női autókat, szóval, amikor azt mondjuk csajos autó, leginkább a dizájnra gondolunk. Ugyanakkor azt mindannyian tapasztaljuk, hogy egy kicsi és „cuki” autóban ülve kevésbé „tisztelnek” a forgalom résztvevői és sokkal többet kell küzdeni, még olyan apróságokért is, hogy engedjenek besorolni egy sávlezárásnál. Ez pedig kellemetlen a hölgyeknek és a férfiaknak egyaránt. Ezek szerint egy hatalmas SUV is lehet csajos autó? Egy külön tanulmányt is megérne a kérdés tisztázása, úgyhogy mielőtt túl messzire kanyarodnék, gyorsan lépkedjünk végig a legnépszerűbb női autónak tartott típusokon és nézzük meg, hogy mennyiért kínálják őket a használtautó-piacon. A korhatárt 15 évben szabtam meg a Használtautó.hu keresőjével, hiszen kevesen szeretnek bíbelődni a motorháztető alatt, ebben a korban pedig még találni olyan autókat, amelyekkel nincs sok gond. Szóval most 2004-es évjáratú autóknál öregebbekkel nem foglalkoztam a Használtautó.hu felületén.
A Citroën kínálatában bőven akadnak „cuki” formájú típusok, hiszen a francia márka szeretett és ma is szeret kísérletezni. Először a C3 jut eszembe, amely a maga módján a Kacsa (2CV) vonalait próbálta felidézni. A szimatom pedig nem csalt, a hirdetéseket böngészve elég sűrűn botlottam bele a „hölgy tulajdonostól” eladó mondatokba. 15 évesen körülbelül 500 ezer forinttól indulnak az árak, de még egymillió forint alatt is találni olyan példányokat, amelyek alig futottak többet 100 ezer kilométernél. Motorpalettáján az 1,1 literes, benzinesek a legjellemzőbbek, de akad azért bőven az 1,4 literes benzinesből és dízelből egyaránt. Kicsit harciasabb megjelenésű a kisebb és csak háromajtós C2, ám nem sokkal olcsóbb a C3-asoknál. Sőt, szinte ugyanott mozognak az árai és ugyanúgy az 1,1 literes, valamint az 1,4 literes benzines motorokkal bukkan fel a kínálatban a legsűrűbben.
Citroën C3 Citroën C2
Motorok 1.1 benzin, 60 LE, 1.4 benzin, 73 LE, 1.4 dízel, 68 LE 1.1 benzin, 60 LE 1.4 benzin 75 LE
Ár 500 000 Ft-tól 450 000 Ft-tól

Ha valami, akkor a Fiat 500 tipikusan csajos autó. A cukiságfaktorát a rengeteg egyedi széria és gyári kiegészítők tömkelege segített emelni. A retro kisautó 2007-ben debütált, így bőven belefér a 15 éves határba és a kelendősége miatt bőven akad belőle a használtautó-piacon is. A legöregebbek is 1,3-1,4 millió forintért keresik új gazdájukat, többnyire 1,2, valamint 1,4 literes motorral 100 és 150 ezer kilométer közötti futásteljesítménnyel.

Fiat 500
Motorok 1.2 benzin, 69 LE, 1.4 benzin, 101 LE
Ár 1 300 000 Ft-tól

Elhamarkodottan neveztem tipikusan csajos autónak a Fiat 500-at, hiszen a Ford K méginkább az. Motorkínálata az 1,3 literes egységre korlátozódik (kivéve a SportKa) modelleket, amelyeknek megbízhatóságára nem sok panasz érkezett. Nagy futásteljesítménnyel már 400 ezer forintért is horogra akadhat.
Ford Ka
Motorok 1.2 benzin, 69 LE, 1.4 benzin, 101 LE
Ár 1 300 000 Ft-tól

Akinek van, imádja. A Honda Jazz kicsi külső mérete ellenére könnyen variálható és tágas utasteret rejt. Az új generáció éles vonalai már kevésbé illenek bele a cuki sztereotípiába, de a 15 év körüli példányok még jóval szelídebb formával csábítottak. Elnyűhetetlen 1,2 és 1,4 literes motorokkal, 600-700 ezer forinttól már elérhetők.
Hirdetés
Honda Jazz
Motorok 1.2 benzin, 77 LE, 1.4 benzin, 84 LE
Ár 680 000 Ft-tól

A Hyundai palettáján a fiatalabb i10 mellett az Atos az a miniautó, ami beleillik a csajos képbe. Bár ebben az esetben egy magas építésű mini gépezetről van szó, amely furcsa arányokat eredményez. 500 ezer forint közelében már használható és nem is vészesen sokat futott példányokat találni 1,1 literes benzinmotorral.
Hyundai Atos
Motorok 1.1 benzin, 58 LE
Ár 520 000 Ft-tól

Testvérmárkaként a Kia is kínál hasonlóan pici autót. Szintén 500 ezer forinttól indulnak a használható példányok árai, bár ezeknek az idősebb példányoknak a formaterve még elég szögletes. Motorfronton csupa egyliteres és 1,1 literes benzinmotor sorakozik a kínálatban.
Kia Picanto
Motorok 1.0 benzin, 61 LE, 1.1 benzin, 65 LE
Ár 520 000 Ft-tól

A Mazda2 a harmadik generációjával érett igazán nőies autóvá. Ezért 2007-től érdemes keresni, ám egymillió forint alatt nem nagyon akad belőle. Az 1,3 literes motorral a legjellemzőbbek a találatok, de aki sportosabbra vágyik néhány 1,5 literes közül is választhat.
Mazda2
Motorok 1.3 benzin, 75 és 86 LE, 1.5 benzin, 103 LE
Ár 1 250 000 Ft-tól

A MINI miatt sok férfi vakarja a fejét. Úgy vettem észre, hogy imádják a nők, ám a vezetési élmény miatt mindenki szereti, akibe szorult egy kis sportosság iránti vágy. Viszont a megbélyegzése miatt sok férfi félve ül bele. Presztízse miatt az ára is borsosabb, de 800 ezer forintért már akadnak ígéretes darabok, bár tény, hogy 200 ezer környékén járnak már futásteljesítményben. A használtautó-piacon az 1,6 literes benzinmotorral felszerelt példányok dominálnak.
MINI
Motorok 1.6 benzin, 116 és 170 LE
Ár 800 000 Ft-tól

A kis „béka” Micra is egyértelműen nőies vonásokat mutat. Széles a választék, főleg 1,2 literes motorral, de akad az egyliteres, benzinesből is bőven. 600 ezer forintot minimum rá kell szánni egy jobb állapotú példányra, ám egymillió forint alatt csak nagy futásteljesítményűeket találni.

Nissan Micra
Motorok 1.0 benzin, 65 LE, 1.2 benzin 65 LE
Ár 450 000 Ft-tól

Igazán csajosnak az Opel Corsa B szériáját nevezném, ám ezek már öregebbek, mint az általam megszabott határ. A Corsca C generáció formaterve pedig már a férfiak számára is emészthetőbb. Itt is igaz, hogy legalább 500 ezer forintot érdemes félretenni a jobb állapotú példányok megvásárlásához, ami főleg az egyliteres benzinmotorral felszerelt példányokhoz elegendő. Az 1,2 literes benzinest, illetve az 1,3 literes dízeleket már drágábban mérik.
Opel Corsa C
Motorok 1.2 benzin, 75 LE, 1.3 dízel 69 LE
Ár 500 000 Ft-tól

Peugeot 206-ossal Dunát lehet rekeszteni. Egyesek szerint „macskás a tekintete” a francia kisautónak, amely keménytetős kabrióként és kombiként is hódít. Bár tény, hogy 500-600 ezer forintért is rengeteg eladó példányt találni, ezek szinte mind 200 ezer kilométer felett járnak. Motorpalettája meglepően széles a többiekhez képest. 1,1 literes és 1,4 literes benzinesből van a legtöbb, de népszerű volt 1,4 literes dízellel is.

Peugeot 206
Motorok 1.1 benzin, 60 LE, 1.4 benzin, 75 LE, 1.4 dízel 68 LE
Ár 500 000 Ft-tól

A Renault palettáján a Twingót merném kimondottan csajos autónak nevezni. Szinte tényleg egy aranyos, picit talán csodálkozó emberi arcot formáz az autó orra és kis méretei ellenére egészen tágas belül. 500 ezer forintért egészen szép állapotú darabok is akadnak, mindegyik 1,2 literes benzinmotorral.
Renault Twingo
Motorok 1.2 benzin, 58 LE
Ár 460 000 Ft-tól

Töretlen itthon a Suzuki népszerűsége és sokan tekintenek női autóként a Swiftekre. Ám szerintem az Alto a mindenkori legnőiesebb Suzuki. A pici, 1,1 literes motorral már 350 ezer forintért is találni sokat futott példányokat, de 600 ezer forintért már megkímélt darabokhoz is hozzá lehet jutni.
Suzuki Alto
Motorok 1.1 benzin, 63 LE
Ár 350 000 Ft-tól

A Toyota is tud nőies autót rajzolni, jó példa erre az Aygo, ám az túl fiatal még a listára. Viszont a Yarist is bátran merem a csajos gépek közé sorolni. A kétezres évek közepén gyártott példányokért legalább 600 ezer forintot le kell perkálni és ezek elég sokat is futottak. Többnyire egyliteres benzinmotorral felszerelt autók, de az 1,4 literes dízelek sem ritkák.
Toyota Yaris
Motorok 1.0 benzin, 68 LE, 1.4 dízel, 75 LE
Ár 600 000 Ft-tól

A Volkswagen palettáján a Bogár újkori leszármazottja a Beetle eséllyel pályázik a csajos autó címre, azonban a legcukibb egyértelműen a Lupo és vele együtt a SEAT Arosa. Mindkettőből nagyon szűk a kínálat. A Lupo anno a három litert fogyasztó dízelmotorjáról híresült el, ám a piacon az egyliteres benzinmotorosból van a legtöbb, 600 ezer forint környékén rengeteg kilométerrel.
Volkswagen Lupo
Motorok 1.0 benzin, 50 LE
Ár 580 000 Ft-tól

Természetesen a lista még bővíthető, de kíváncsi vagyok a Ti véleményeitekre is, ráadásul ezt most összekötjük egy játékkal!


Írjátok meg kommentben 2019. március 8. 10:00 óra és 2019. március 18. 23:59:59 óra között, hogy szerintetek melyik a legnőiesebb autó, ugyanis kisorsolunk egy Groupama Tanpálya vezetéstechnikai utalványt! A részletes játékszabályzat és az adatvédelmi nyilatkozat elérhető itt. A nyertest 2019. március 22-én 16 óráig kommentben értesítjük! Reméljük, a hölgy olvasók is bátran kommentelnek, így sokkal jobban láthatóvá válik majd, miket tartanak a különböző nemek csajos autónak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.03.08. at 12:12
    Permalink

    A felsorolásba még beletenném a Fiat Panda-t is és a Lancia Ypsilon-t. Amúgy érdekes ez a női autó – férfi autó dolog. Legutóbbi olaszországi látogatásom alkalmával elég sok férfitársamat láttam a cikkben említett típusok valamelyikével csapatni a szűk olasz utcákon (jellemzően Fiat 500, Fiat Panda, Lancia Ypsilon trió valamelyikével). Szerintem ez inkább társadalmi felfogás kérdése. Amíg itthon lenézik a kisautóval közlekedőket (Fiat Punto-val járok) addig pl. Milánóban (személyes tapasztalat alapján), az autóstársakat pont nem érdekli hogy épp milyen autó halad előttük.

  • 2019.03.09. at 02:04
    Permalink

    Érdekes, hogy sokan még mindig a kisautókhoz és fiatalossághoz kötik a női jármű fogalmát, pedig már jó ideje kínálnak nagyobb kocsikat is a hölgyeknek. Hogy az előző választól ne kanyarodjunk messze, az amúgy uniszex japán márkák közül a Nissan komplett csajos lett, de igazán hagyományteremtő a Juke volt. A testvér Renault Captur is egyértelműen nekik szól, s én a mindenkori Renault egyterű kínálatot is inkább mondanám nőinek. Az Espace talán nem, de a Scenic összes szériája feminim irányba hajlott. Ugyanezen a konszernen belül maradva az Infiniti SUV-ok a már kicsit tehetősebb hölgyeknek szólnak, a Honda meg akármennyire is igyekszik uniszex lenni, az űrhajós-Civic éra óta szintén a hölgy vásárlók kedvence (s igazából pont, hogy nem a kisautóival).
    Mi még igazán női autó? Hát a Dacia! A Sandero csomagtartójában van egy kis fogas, ahova ridikült lehet akasztani, de a Logant is főleg azon idősebb nénik veszik, akik egyszer életükben még szeretnének egy új autót – és hát ez egy észszerű, nem túlköltekező választás.

  • 2019.03.09. at 08:22
    Permalink

    “az űrhajós-Civic éra óta szintén a hölgy vásárlók kedvence (s igazából pont, hogy nem a kisautóival).”
    Ezt a marhaságot meg honnan vetted? Van statisztikád is erről?
    Én sem vagyok nő és amikor szembe jön velem hasonló Honda 10-ből 8-9 férfi sofőrrel jön.
    Imádom, mikor valaki a véleményét konkrét tényre konvertálja és úgy írja le. Elismerem, én is beleesek ebbe a hibába időnként.

  • 2019.03.10. at 22:23
    Permalink

    Igazából ezek itt mind régi alsó kategóriás autók. Azokat meg régen alapból (mai szemmel) “cukinak” alkottak meg. Mostanában kapnak csak az alsó kategóriások morcosabb, sportosabb külsőt. Úgyhogy ami régi, és alsó kategória, az női autó a cikk szerint. Rendkívüli kutatómunkát igényelhetett, az autók összegyűjtése.

Vélemény, hozzászólás?