Norbi egyszer azért megmutatta Loebnek

WTCC: szinte lehetetlen volt előzni a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A dobogó ezúttal sajnos nem jött össze, de azért elég jól szerepelt a peches Michelisz a Hungaroringen. Mindkét futam eldőlt a rajtnál.


A WTCC-szezon harmadik versenyhétvégéjét Mogyoródon tartották, s az volt a fő kérdés, mit kezd az eddig egyeduralkodó Citroën a riválisokhoz képest 60 kilós súlyhátrányával és a lassú, technikás, előzni szinte lehetetlen Hungaroringgel. Meg az, hogy a hazai körülmények közt korábban mindig dobogós Michelisz Norbert tudja-e folytatni a hazai sikerszériáját. Nos, nem tudta, mert az időmérőn tönkrement egy alkatrész Hondájának futóművében, így mindkét futamot csupán a 11. helyről kezdhette hűvös, szeles időben, de száraz pályán.
Hirdetés


Az első verseny Yvan Müller sima rajt-cél győzelmét hozta, második az ugyancsak citroënes López, harmadik a gyári hondás Monteiro lett. A kvalifikáción bronzos Loeb elrontotta a rajtot, s mindössze a hetedik helyen zárt a szokás szerint kitűnően startoló Norbi mögött. A második futamot Valente várta az élről, de a volt F1-pilóta Morbidelli egy másik RML-es Cruze-zal hamar elkapta, s meg is tartotta a pozícióját. A Citroënek sem tudták átugrani a mezőnyt, mint máshol. Michelisz századik WTCC-versenyén tizedik lett - ezúttal Loeb mögött. A Hondának nem lett meg az első 2014-es győzelem, a Chevrolet-nek igen. A pontversenyben élen López, folytatás egy hét múlva Szlovákiában.


Az első futam végeredménye (Hungaroring, 4381 m, 14 kör, élcsoport)
  1. Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) 25:57.292 p (141,69 km/ó)
  2. López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) + 1.282 mp
  3. Monteiro (portugál, Honda Civic WTCC) + 8.961
  4. Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) + 13.980
  5. Bennani (marokkói, Honda Civic WTCC) + 14.747
  6. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) + 16.672
  7. Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 17.475
  8. Coronel (holland, Chevrolet RML Cruze TC1) + 22.863
  9. Morbidelli (olasz, Chevrolet RML Cruze TC1) + 27.891
  10. Valente (francia, Chevrolet RML Cruze TC1) + 36.287


A második futam végeredménye (Hungaroring, 4381 m, 14 kör, élcsoport)
  1. Morbidelli (olasz, Chevrolet RML Cruze TC1) 26:15.851 p (140,02 km/ó)
  2. Monteiro (portugál, Honda Civic WTCC) + 0.350 mp
  3. Valente (francia, Chevrolet RML Cruze TC1 + 1.206
  4. Coronel (holland, Chevrolet RML Cruze TC1) + 5.104
  5. Müller (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 5.435
  6. López (argentin, Citroën C-Elysée WTCC) + 5.605
  7. Chilton (brit, Chevrolet RML Cruze TC1) + 6.306
  8. Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) + 7.828
  9. Loeb (francia, Citroën C-Elysée WTCC) + 8.308
  10. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) + 8.842


Az egyéni pontverseny állása (élcsoport)
  1. 1. López 115 pont
  2. 2. Müller 105
  3. 3. Loeb 84
  4. ... 10. Michelisz 23


A konstruktőri pontverseny állása (élcsoport)
Citroën 271 pont Honda 172 Lada 112

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?