Norbi felkészült a Nürburgringre
Most hétvégén a Zöld Pokolban mérkőzik a WTCC
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Idei negyedik futamához ért a WTCC, a mogyoródi Hungaroringet a németországi Zöld Pokol, azaz a Nürburgring követi.
Michelisz Norbi jelenleg hatodik a WTCC bajnokságában, a privát csapatok közötti Yokohama Kupában azonban első
Két héttel ezelőtt Michelisz Norbi rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen. A Zöld Pokol néven ismert Nürburgringen azonban biztosan szorosabb helyzetben lesz, mint a hazai pályán. A világ legnehezebb versenypályájának tartott, az autógyártók által is kedvelt teszthelyszínnek számító Nürburgringre készülésként Norbi egy exkluzív kerekasztal-beszélgetésen találkozott Klaus Ludwig motorsport legendával, akit a “Nordschleife királyaként” is ismernek. A két profi autóversenyző a versenypálya kihívásairól és azokról az ambíciókról beszélgettek, amelyek meghatározzák szakmai pályájukat is. A “Kihívások akkor és most” elnevezésű eseményen Norbert és Klaus megosztották versenyzői tapasztalataikat: míg a magyar tehetség a Nordschleifén szerzett első benyomásairól beszélt, addig a német legenda a pályán hosszú évek alatt szerzett tapasztalatát adta át.
Michelisz Norbi, a WTCC egyetlen magyar versenyzője Klaus Ludwig tanácsait hallgathatta meg, hogy minél jobban szerepelhessen a német pályán
Bár Norbi számára a Nürburgring még messze nem annyira ismert, mint a Hungaroring, az alábbi videón Michelisz idegenvezetése látható a Nordschleifén. Az időmérő péntek este, cikkünk megjelenésekor zajlik, az első futam szombaton 11:15-kor startol, élő közvetítés az Eurosporton látható a 25 kilométer hosszú, 170 kanyart tartalmazó pályáról.
Reméljük, hogy a németországi futam is sikeres lesz Norbi számára. Kellemes emlékként pedig alább a két héttel ezelőtti, az ügyes taktikázással a második futamra megszerzett pole pozícióból indított rajt-cél győzelmet hozó hazai futamnapról egy könnyfakasztó videó.