Novemberben is megállíthatatlan volt az Audi
A tavalyit is felülmúlja az Audi idei éve
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Audi világszerte 132 050 gépkocsiját szállította ki novemberben, azaz 6,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos hónapja során.
A prémiumgyártó elsősorban Kínában (+17,9 százalék), Nagy-Britanniában (+13,6 százalék) és az Amerikai Egyesült Államokban (+13 százalék) könyvelhetett el jelentős növekedést eladásaiban az elmúlt hónap során.
Az év első 11 hónapja alatt az Audi 1 444 750 autóját adta át ügyfeleinek, ami 7,4 százalékos növekedést jelent. Az ázsiai/csendes-óceáni (+19,4 százalék) és az amerikai (+12 százalék) értékesítési régióban a márka egyaránt kétszámjegyű százalékos növekedést ért el ezen időszak során. Az éves terv 1,5 millió, amelynek túlteljesítése már december első napjaiban megtörtént. A növekedés motorja a megújult és immár négyajtóssal bővült A3-as mellett a szabadidő-autócsalád, amelynek zászlóvivői az Audi Q5 és az Audi Q3.
A győri Limousine változattal kiegészült A3-család novemberben jelentős, 40,7 százalékos, míg a modellpaletta felső végén, az új generációjában éppen a márkakereskedésekbe érkező A8 10,2 százalékos növekedést mutatott. Az év eleje óta különösen a Q3 (+57,1 százalék) és a Q5 (+14,2 százalék) növelte jelentősen az Audi eladásait. Nemrég jelentették be, hogy a Q család 2016-tól a Q1 kompakt SUV-modellel bővül.
Kínában a Q3 nagyban hozzájárult a novemberi eladások növekedéséhez. A négykarikás márka itt 17,9 százalékkal, 44 334-re növelte eladásait az elmúlt hónap során, január óta így összesen 443 664 ügyfél vehette át új Audija kulcsait. A 19,7 százalékos növekedéssel az Audi már tizenegy hónapot követően jelentősen felülmúlta előző évi kínai eredményét (2012-ben 405 838 autó). Továbbra is kiemelt népszerűségnek örvend az ügyfelek körében a helyi gyártású hosszított tengelytávú A4 L (+18,2 százalék) és A6 L (+14,3 százalék).
Az Amerikai Egyesült Államokban az Audi már tizenegy hónap alatt kis híján elérte 150 ezer darabos éves célkitűzését, január óta ugyanis 141 048 ügyfél (+13,3 százalék) döntött itt a négykarikás márka valamelyik modellje mellett. E növekedés elsősorban a Q5-ösnek tudható be, amely az idén már bő tízezerrel több példányban kelt el a tavalyi évhez képest. November folyamán a teljes modellpaletta értékesítése 13 százalékkal, 13 636 autóval bővült az előző 10 hónaphoz viszonyítva.
Európai exportpiacain az Audi 6,5 százalékos többlettel zárta a novembert. Mindenekelőtt Nagy-Britanniában folytatta a márka az év végén is eladásai intenzív növelését, 9292 itteni kiszállítása 13,6 százalékos pluszt képvisel. Olaszországban 12, míg Oroszországban 18,4 százalékkal több Audi kelt el. Jelentős és aggasztó visszaesést mutatott ezzel szemben a márka értékesítése Németországban (-13,4 százalék), Franciaországban (-7,2 százalék) és Spanyolországban (-4,7 százalék) az elmúlt hónap során. Összességében az Audi enyhén tavalyi teljesítménye alatt (-1,6 százalék) zárta Európában a november hónapot. A magyar piacon novemberben 158 Audit szállított ki a négykarikás márka vásárlóinak (de csak 132 kapott magyar rendszámot), 5,3 százalékkal többet, mint 2012 novemberében, a legtöbbet az A3 (29 autó), az A4 (30 autó) és az A6 (29 autó) családokból. Éves szinten az Audi 1562 hazai forgalomba helyezést könyvelhetett el, ez 1,56 százalékkal múlja felül a tavalyi eredményét.
Audi forgalomba helyezések 2013. 1-11. hó

- Audi A3 428
- Audi A4 336
- Audi A6 232
- Audi Q5 136
- Audi Q3 100
- Audi Q7 51
- Audi A5 51
- Audi A7 34
- Audi A6 allroad quattro 32
- Audi A4 allroad quattro 24
- Audi A8 17
- Audi TT 12
- Audi A5 Coupé 8
- Audi A5 Cabriolet 6
- Audi S8 6
- Audi S5 Sportback 4
- Audi RS6 2
- Audi RS4 2
- Audi S7 1
- Audi S3 1
- Audi S4 1
- Audi R8 1
Előző cikkből mérve (40-dik hely) szüksége is van a növekedésre!
Gratulálunk, így tovább!