Nyakába veszi az országot a Renault

Startol a Renault Business Tour 2012

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végeláthatatlanul hosszú haszonjármű-kínálatát országos turnéval igyekszik vevőivel átláttatni a Renault.


Az Európában 12 éve a haszonjármű-eladások vezetőjének számító Renault itthon is folyamatosan erősödik, tavaly a MÁV tenderén a legtöbb haszonjármű értékesítését elnyerő márkaként mindössze négy példánnyal maradt el a második helyezett Fordtól, s így minimális lemaradással lett harmadik.
Mivel a piacot továbbra is a céges vásárlók uralják - az autók háromnegyedét ők veszik, a Renault elsősorban őket kívánja megnyerni. Temérdek gyári variációval, s a hazai igényekhez a lehető legpontosabban illeszkedő, hazai gyártók felépítményeivel. A Renault hálózatában a Baranyai Mérnökiroda, a Vértes-Truck, a Kontex, valamint az Air-Con különféle kialakításai is elérhetők, s mivel közülük három már gyárilag elismert partner, az általuk átépített autókat ugyanúgy átadhatják az ügyfeleknek, mint a Renault-szalonok, nem szükséges az átalakított haszontermelőket azokba visszaszállítani.
Hirdetés
A temérdek variáció átlátásában a Renault kishaszonjármű-konfigurátora segít, az autók megismerésében pedig az e héten startolt, novemberig tartó Renault Business Tour 2012, mely keretében a Renault Hungária tucatnyi kishaszonjárművet visz körbe az országban, hogy azokat kereskedőinél potenciális partnereinek élőben is megmutathassa. A kínálatban gyári alvázra épített Kontex-platós, gyári platós, duplakabinos, emelőhátfalas, hűtő- és henteskocsi, valamint 9 és 17 személyes utasszállító Master egyaránt megtalálható, miként lakóautósított és luxuskivitelű Trafic is helyet kapott annak furgonváltozata mellett. Van továbbá egy kivétel is, a Dacia Logan Van, mellyel a Renault már most jelzi, hogy hamarosan olcsóbbik márkájának haszonjármű-kínálata is bővülni fog - leghamarabb egy valódi furgonnal.

Újdonságok nem csak a Daciánál várhatók, idén érkezik a Renault Master 2.3 dCi motorjához a stop-start elektronika, az összkerékhajtású Mercedes-Benz Sprintert készítő osztrák Oberaignertől a 4x4-es verzió, valamint az érdekes, két üléssoros(elöl 3, hátul 4 üléses), akár 8 köbméter rakteret is adó duplakabinos furgon, mely hiába klasszikus brigádautó, itthon csakis személyautónak vizsgáztatható. Ez évtől azonban mind a csökkentett regisztrációs adó, mind a nyíltvégű pénzügyi lízingben visszaigényelhető áfa segíthet ezen verzió eladásában is. Ez utóbbi inkább csak a hazai piacnak újdonság, eddig a magas regadó okán nem lett volna értelme forgalmazni. Most viszont itt van, s a Renault Business Tour segít megismerni, ahogyan a márka számos többi, másoknak is ajánlott "munkatársát" is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?