Idén is megmértük, melyik a legjobb gumi nyárra

Nyárigumiteszt 2018: 15+2 gumigarnitúra vallott nekünk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem maradt el idén sem a legkomolyabb hazai gumiteszt, saját mérésekkel mutatjuk, hogy mit várhatunk az egyes abroncsoktól. Egyértelmű, hogy téli gumival már most is veszélyes autózni.


Ahogyan azt 2012 őszén elkezdtük a nonstopgumi csapatával, idén is megvalósítottuk a szokásos gumitesztünket, hazánk legnagyobb és legátfogóbb gumitesztjét. A mérések helyszínét továbbra is a mogyoródi Groupama Tanpálya adta, idén azonban méretet váltottunk. Míg korábban a 195/65 R15 volt hazánkban a legnagyobb példányszámban eladott, ma már, főként a nyári abroncsoknál a 205/55 R16 számít annak, így most már utóbbiakat vizsgáltuk. Újak voltak a teszthez használt autók is, nem csak abban az értelemben, hogy most először mértünk SEAT Leon ST modellekkel (köszönet értük a forgalmazónak), a két tesztpéldány közül az egyikben 1200, a másikban 1600 kilométer volt csupán. Igaz, ez nagy különbséget nem jelentett az eddigi tesztekhez mérten, eddig is kivétel nélkül ellenőrzött, így azonos paraméterekkel rendelkező autókkal dolgoztunk. A mérések közben most kellett a legkevésbé figyelni a járgányokra, a valahai rendőrségi Focusok nem mentek olyan jól, mint a mostani 1.2 TSI Leonok, a legutóbbi két teszthez (téli és kánikulai) használt Focus Electric modelleket pedig folyamatosan tölthettük.
Maga a gumiteszt a szokásos méréseket tartalmazta: fékút száras és vizes aszfalton, kanyarjellemzők szintén mindkét felületen, továbbá zajmérés és kigurulás (ami a gördülési ellenállásra utal) száraz úton, majd végül a kopási kép pontozása. Kiolvasható: a teszthez nem csak kellő (végig 15 Celsius fok feletti) hőmérsékletre, esőmentes időre és még továbbá szabad pályára, rendelkezésre álló autóra és csapatra volt szükségünk. Volt némi sakkozás, csak az első időpontunkat mosta el az eső, a másodiknál a bő 10 órányi tesztről hazafelé tartva ért csak utol a zivatar. Nem kicsit voltam boldog.
Méréseink
  1. Fékút 60 km/óráról száraz aszfalton
  2. Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton
  3. Kigurulás 15 km/órás tempóról (enyhe, konstans emelkedőn) a gördülési ellenállás vizsgálatára
  4. Menetzaj 60 km/óránál
  5. Kanyarsebesség száraz úton: adott íven elérhető maximális sebesség
  6. Kanyarsebesség nedves úton: adott (de a szárazzal nem azonos, annál nagyobb) íven elérhető maximális sebesség
  7. Kopásállóság: a teszt végén látott kopási kép pontszáma

Látni akarok minden adatot − mért eredmények letöltése
Idei nyárigumitesztünk 17, vagy inkább 15+2 szett abroncsot vizsgált, mindegyikkel minden mérést ötször végeztünk el, s az adatokat most is magas (10 Hz-es) érzékenységű GPS-es adatrögzítőkkel gyűjtöttük. A 15 nyári szett mellé két darab téli abroncsot tettünk: a tavaly téli tesztünk győzteséből egy vadonatúj garnitúrát, valamint egy szintén prémiummárkás, már használt, de szemre még jót. Egy használt, a télihez hasonlóan 7 éves, még megfelelő profilmélységgel rendelkező, de szakszerűtlenül tárolt nyári prémiumgarnitúránk is volt, továbbá egy egészéves Michelin CrossClimate is, hagyományos négyévszakos abroncsokat azonban most nem vallattunk, azok majd később, kánikulai tesztünkön következnek. A szokásosnál valamivel – szándékosan - későbbre időzített teszttel olyan új abroncsokat is be tudtunk várni, mint a Bridgestone Turanza T005, vagy a Michelin Primacy 4.
Hirdetés
A tesztelt abroncsok árai és EU címkebesorolásai (Összeredmény szerinti sorrend)
Abroncs EU abroncscímke Ár (Ft/db)*
Üzemanyag-takarékosság Nedves úton fékezhetőség Elhaladási zaj (dBA)
Michelin Primacy 4 A B 68 27 058 Ft
Bridgestone Turanza T005 B A 71 23 672 Ft
Goodyear EfficientGrip Performance B C 68 24 315 Ft
Pirelli Cinturato P7 BLUE A B 69 29 228 Ft
Hankook Kinergy Eco2 K435 C B 71 19 370 Ft
BF Goodrich g-Grip E B 69 19 667 Ft
Continental ContiPremiumContact 5 C A 71 25 337 Ft
Firestone RoadHawk C A 70 18 194 Ft
Michelin CrossClimate C B 69 30 621 Ft
Infinity Ecosis C C 71 13 945 Ft
Taurus High Performance C C 71 13 515 Ft
Semperit Speed-Life 2 C C 71 18 754 Ft
Új, tesztgyőztes téli gumi n. a. n. a. n. a. n. a.
Laufenn S Fit EQ C C 71 14 958 Ft
Használt prémium nyári gumi n. a. n. a. n. a. n. a.
Dayton Touring C B 70 15 912 Ft
Használt prémium téli gumi n. a. n. a. n. a. n. a.

Érdemes is volt, hiszen száraz úton fékezhetőség és kanyarjellemzők szempontjából egyaránt a Bridgestone Turanza T005, míg vizesen a Michelin Primacy 4 adta a legjobb adatokat. Bevallom, az abroncsok között tesztelés közben érzésre nagyon nehéz különbséget tenni, de azt azért éreztük, hogy szárazon nagyot harapott a Bridgestone, vizesen kimagasló volt a Michelin, de nagyon kellenek a mért adatok, amelyeket ezúttal is kivétel nélkül megmutatunk (pontosabban a szélső értékektől megtisztított átlagokat). Szárazon minimális volt a Michelin Primacy 4 lemaradása, fékút szempontjából nagyon jó volt a CrossClimate is. Meglepő módon az új téli gumi még egészen jó eredményt, nem egész 10 százalékos többlet fékutat adott, míg a használt nyári gumi már több mint 40 százalékosat, a használt téli pedig több mint kétszeres távon, 14 helyett 30,1 méteren állt meg.
A vizes aszfalton kapott eredmények kapcsán mindenképp meg kell jegyezni, hogy azokat nyilván a száraz úton mért eredményekkel együtt, de semmiképpen sem azokkal összevetve kell nézni. Ugyanis hiába néztük azonos (60 km/órás) tempóról ott is a fékutakat, a méréseket nem azonos aszfaltcsíkon, s bár szinte azonos időben, de a locsolás miatt egy néhány Celsius fokkal eltérő talajhőmérsékleten végeztük. Jól látható, hogy a Michelin Primacy 4 nagyobb előnyt tudott mutatni vizes fékezhetőségben, mint a Bridgestone Turanza T005 szárazon, ráadásul utóbbi abroncs fékút szempontjából itt csak a középmezőnyben végzett, kanyarjellemzőivel azonban második volt. Az szárazon és vizesen, a fékutaknál és a kanyarjellemzőknél is kijött, hogy többet ér az új és jó téli gumi (amíg tönkre nem megy), mint egy erősen használt nyári (pláne, ha annak még a tárolása sem volt megfelelő).
A puha – még új – téli gumi zaj szempontjából is jónak bizonyult, az abban első Michelin CrossClimate után második lett, de harmadik helyen ott a Michelin Primacy 4 is. Kigurulás, azaz gördülési ellenállás, magyarán takarékosság kapcsán elsők lettek a már jó kemény használt abroncsok, csak épp megállni nem lehet velük, s nagyjából ugyanez mondható el az ebben a versenyszámban jól teljesítő többi abroncsról is. Kopás kapcsán idén a mezőny zöme nagyon jónak bizonyult, 10 abroncsnak tudtunk teljes pontszámot adni, rajtuk gyakorlatilag nem látszott a méréssor. Utóbbi valamelyest meglátszott a Laufenn S Fit EQ (azaz a budget Hankook) abroncson, s a használt nyári abroncs is megszenvedte már a 10 darab, 70 km/órás tempóról indított vészfékezést. Még jobban az Infinity Ecosis, ami szó szerint füstölt a száraz fékezések után, továbbá a Taurus High Performance is a nyári abroncsok közül a legkevésbé tartósak közé tartozónak tűnt. Eddig is tudtuk, most is tapasztaltuk, hogy bár a Michelin CrossClimate nagyon jó nyári körülmények között (és télen is kimagasló, amíg nincs hó vagy jég), ám átlagon felül kopik.

A téli abroncs akkor is jelentősen amortizálódik, ha új, ha pedig már használt, néhány nyári vészfékezéssel teljesen tönkre is tehetjük, igaz, még nagyobb baj, hogy már eleve borzalmas fékutakat kapunk tőle.


Az eredményeket szokás szerint és a korábban megszokott súlyozással összesítettük. Minden egyes kategóriában az elért legjobb eredményekhez hasonlítottuk a többit. Az összértékeléshez a száraz aszfalton mért fékutakat 30%-os, a nedves aszfalton mérteket 20%-os, a kopást 15%-os, a száraz és nedves aszfalton mért kanyarjellemzőket és a gördülési ellenállást 10-10%-os, valamint a zajszintet 5%-os súlyozással vettük alapul. Mindezek alapján (nem meglepő módon) az idei nyárigumiteszt győztese a Michelin Primacy 4 lett. Ugyanakkor 90% feletti eredménnyel a legjobbak közé tartozik a Bridgestone Turanza T005, a Goodyear EfficientGrip Performance és a Pirelli Cinturato P7 Blue is. A legjobbtól nem egész 10%-os lemaradással „jó” minősítést adtunk a Rácalmáson mind nagyobb üzemmel termelő (és igen vonzó árakat adó) Hankook Kinergy Eco2 K435 abroncsának, a BF Goodrich g-Gripnek, a Continental ContiPremium 5-nek és a Firestone RoadHawknak is.
A Michelin CrossClimate kopási képe miatt lett csupán „kielégítő”, míg az Infinity Ecosis, a Taurus HighPerformance és a Semperit Speed-Life 2 átlagos tudása miatt, így közülük a keveset autózók számára (pláne egészéves használhatósága miatt) a CrossClimate még ajánlható is. A „gyenge” minősítést érdemlő új téli gumi és a diszkont áron adott Laufenn S Fit EQ azonban meglehetősen erős kompromisszum már, míg a már elhasznált nyári gumi, a Dayton Touring és a használt téli gumi „rossz” minősítésével egyértelmű üzenet arra, hogy azokkal nem érdemes autózni. Utóbbi ugyanis veszélyes üzem, s csupán 60 km/órás tempóról egy 5-10 méteres fékút-többlet már életveszélyes lehet, ugyanis pont azt jelentheti, hogy meg tudunk-e állni a zebra előtt, vagy csak már azon. Ennek tudatában érdemes abroncsot választani!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.04.27. at 09:09
    Permalink

    Egy amatőr kérdés, a Cinturátónak nem a Energy saver a párja a Michelin kiínálatában?

    Érdekes lett volna pár speciális gumit is megnézni, mint a P Zero vagy az Energy Saver…

  • 2018.04.27. at 09:15
    Permalink

    A Cinturato Blue párja valóban az Energy Saver lenne, de a Michelin kínálatából tavaly bizonyított az, idén inkább az új Primacy 4-et teszteltük, a próbált abroncsok számával nem akartunk nagyon elúszni.

  • 2018.04.27. at 22:43
    Permalink

    Érdemes lett volna a Continental ContiPremiumContact 6-ot betenni az 5 helyére, én már tavaly azt vettem, az 5- ös már “öregecske” a mezőnyhöz.

    • 2018.05.03. at 13:10
      Permalink

      A tesztelt, 205/55 R16 méretben a Premium Contact 6 még nem volt elérhető a teszt időpontjában, most sem az itthon tudomásunk szerint, ezért teszteltük az 5-öst.

  • 2018.05.03. at 11:41
    Permalink

    Elképzelhető, hogy esetleg 13 és 14″ méretben teszteltek?
    Azért kérdem, mert a 15, 16, 17 ” méretben nem nagyon lehet mellé nyúlni, és kicsi eltérés van a gumik között. Na meg ez itt a suzuki, maruti, lada.. stb. országa.

  • 2018.05.09. at 18:39
    Permalink

    Érdekelne hogy a Laufenn magyar vagy indonéz gyártású volt. Esetleg lehetséges egy magyar és indonéz Laufenn összehasonlítás? 2017 ADAC teszten volt Bridgestone-nal hogy két gyártási hely közül az egyik hozta a papírformát a másik pedig értékelhetetlen rossz volt.

Vélemény, hozzászólás?